Gyimesi László plébános helyettes kívül és belül egyaránt elhanyagolt templomban celebrálta miséit, amikor 1955-évben a sásdi plébániára megérkezett. Sokat fáradozott azon, hogy a római katolikus templom új ruhát ölthessen magára. Gyűjtötte a lakosság adományait, szervezte és összehangolta a felújításban résztvevő hívők és szakemberek munkáját. Mi gyerekek szerettük ezt az embert. Örömmel koptattuk utolsó órákon az iskola padjait, amikor hittan óráját tartotta, érdekes történetekkel fűszerezve azt. Finoman még rajcsúrozhattunk is a templomkertben a ministráns ruhák levetése után a Szentháromság-szobor és Nepomuki Szent János kőbe vésett alakja között.
100 forintos családonkénti adományokból, perselypénzből megteremtődött a felújítás anyagi háttere. A tetőszerkezet bontásával kezdődött el a munka. Gratzl plébánost helyettesítő pap fáradhatatlanul rótta a köröket a műemlék felügyelőség, tanács, építési hatóság körül. Kereste és harmadjára meg is találta a festőművészt, aki azonnal neki is látott a festmények megtervezéséhez. Püspöki konzultáció után közös nevező és a belső falakon egyre-másra kirajzolódhattak a freskók.
A templom hajójában az első képen Anna és Joachim mondják el gyermekük felajánlására tett fogadalmukat. Idős korukban áldotta meg őket az ég Máriával, Jézus édesanyjával. A háttérben egymás mellett álló házaspár előtt Mária díszes gyertyatartóval a kezében, fehér fátyollal borított égszínkék köntösben megy fel a lépcsőn. Karját kinyújtva a főpap felé halad, aki Isten templomának szolgálatára szenteli fel a gyermek Máriát.
A főpap megfestésére Gratzl Gyula esperes plébános állt modellt. A pályakezdő káplán Hosszúhetény község után több kitérővel, 1935-től szolgálta a sásdi hívőket és élte itt aggkorát. Állítólag előszeretettel jártak hozzá gyónni a kikapós asszonyok, a bűnösebb lelkek. Nem látott már igazán és három Miatyánknál és három Üdvözlénynél soha nem kért többet vezeklésül. Elvesztette látását, de nővérei közül egyik mindig átsegítette a gyóntató székig. 1963 tavaszán én is ott voltam a temetésén. Soha annyi embert még nem láttam halottat kikísérni a temetőbe. Istennek sok szolgája a színes ruháikkal még emlékezetesebbé tették ezt a szomorúan szép eseményt.
A kertben megtartott misék után kíváncsiskodó emberek bujkáltak az állványok között és csodálták meg az egyre szaporodó freskókat. A hajón láthatjuk még, ahogyan édesanyja neveli Máriát és Józsefet a templomnak nevet adó szűzzel. Végül elkészült mind, jöhetett a bontás és takarítás. 1957. augusztus 11-én aztán az ünnepi nagymisén résztvevők adhattak hálát Istennek és embernek egyaránt templomuk felújításáért.
Akárhányszor is néztem Máriát, nem ismertem fel benne a hetediket éppen befejező nővéremet. Ezt a képet a Mária életét ismerők meghatódottan, mosolygó arccal nézik. Vera büszke, mégis alázatos főtartását legfeljebb oldalról pillanthatja meg, kicsit irigykedve egy angyal. Merthogy nem ő, hanem osztálytársa került a főhelyre.
Vajon mi járhat a fejében ma a négygyermekes, sokunokás édesanyának, nagymamának, amikor a freskón a gyermek Máriában önmagát meglátja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése