Veronika

   Húsvét lesz a hét végén, jókora késéssel érkezik a telődni lusta Hold miatt. Az orgona már az édesanyák ünnepére bontja szirmait és árasztja bódító illatát, mi mégis a tavaszra, az idén hosszúra nyúlott tél után az újjászületésünkre áhítozunk nagy-nagy türelemmel.

Böjt, üres tabernákulum, önmegtartóztató csend. Aztán harsogva virrad a szombati nap és fényével Isten gyermekének feltámadását hirdeti. Mi pedig méltó módon megemlékezünk erről, vagy nem, de mindenképpen degeszre tömjük a bendőnket sonkával és tojással, sült báránnyal,vagy hasonló finomságokkal. Eszünkbe jut ilyenkor a sok szegény asztal és éhező gyermekszáj? Foglalkozunk még legalább titkon, gondolatban a tegnap szörnyű eseményeivel?

"Pilátus mondá: Én téged szeretlek,

Te nagyszemű, te szomorú eretnek,

Beszéded formás, ékes és velős,

Oly idegen és mégis ismerős!" (Juhász Gyula: Pilátus)

Nem akarta az ártatlan ember halálát, azt a felelősséget Júdea királyának, Heródesnek a nyakába kívánta varrni, ám az, néhány csodát váró ökörsége után Krisztust visszaadta ítélkezésre a helytartónak. Nem sikerült a mentési kísérlet sem, mert a feldühödött nép a csirkefogó Barabásnak kegyelmezett meg, nem pedig a   "szomorú eretnek"-nek. A tanács még mindig azon vitatkozott, hogy csak próféta Ő, vagy maga a régtől várt Megváltó.

    Jézus nem kerülhette el a sorsát, senki nem segített. A Golgotán, végig az úton, a vérében és verejtékében fürdő, meg-megbotló embert a korbácsok csattogása mellett a tömeg egyre halkuló, artikulátlan ordítozása kísérte vesztőhelyére. Aztán csak vészjósló csend és az arcokra kiülő halálfélelem.

    Egyvalaki maradt csak igaz ember, Veronika. Egy nő, akiről senki semmit nem tudott, a nagy zűrzavarban egyszerűen fogta magát és a tehertől botladozó Jézusnak nyújtotta kendőjét, aki azt mosolyogva fogadta el, majd adta vissza. A Veronika név igaz képmásának, a száz évek után kialakult legendának már nincs igazán jelentősége. A fontos Veronikának a viselkedése, a kifordult világban megmaradó és cselekménnyel hirdetett igaz emberszeretete. Többet ér ez annál, hogy Húsvétkor meg ne emlékezzünk róla és Krisztus feltámadásakor Őt is meg ne ünnepeljük!

     A legény pedig, ha hétfőn locsolni megy, ne a víz megtisztító erejébe vetett hittel tegye azt, hanem Veronikára gondolva mosolyogjon a leány szemébe, úgy öntse nyakon!

(Jézusról a töviskoszorús gobelint Édesanyám készítette, talán 1930-ban, ma a szobám falát díszíti.)