Előző bejegyzésemtől visszafelé utaztam a történelemben.Tíz évvel a felvidéki magyarság erőszakos lakósságcserébe kényszerítése előtt ugyancsak hangos volt a magyar politika. Az első bécsi döntés jelentős nagyságú területet adott nekünk vissza úgy, hogy azt még a francia és angol nagyhatalmak is elismerték nemzetközi jogi érvényűnek. Feltehetően a trianoni lelkiismeret furdalásuk miatt.Ezzel aztán rendesen besegítettek bennünket a világháborúba.
Édesanyám és édesapám ebben az évben ismerkedtek meg. Sásd és Magyarlukafa elég távol esett egymástól, de ez nem akadályozza meg Őket abban, hogy kölcsönös szimpátiájukból szerelem virágozzon és 1938. november 20-án örök hűséget esküdjenek egymásnak. A hentes és mészáros szakmában kezdő, de érett ember, valamint a lukafai földbérlő kisebbik leánya nagy szorgalommal írtak leveleket, igen gyakran postafordultával. Levelezésük kincse most bársonyos kötésben - megőrzés céljából - az én polcomat díszíti.
"Józsi írta a Vilinek, hogy a komáromi megszállásnál ők elsőnek mentek át a hídon mint műszaki csapat, írja, hogy nagyon felemelő volt az egész ünneplés..." Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal képet alkottak számomra a háborús helyzetről, az aggodalomról, amit a besorozott és a hadmozdulatokban résztvevő testvérek iránt éreztek. Ám arról is, micsoda örömmámorban élt ekkor ez a megcsonkított kis ország.
Szüleim levelezéséből mindkét oldalról kiérezhető a saját függetlenségük feladásának félsze. A gazdasági válság valamint a család fenntartása miatt külföldi munkára kényszerülő és csak két éve hazatérő 37-éves ember megállapodni, családot alapítani szeretne. Így van ezzel a 24-éves leány is, aki nagy családban, bőséges szeretetben, anyagi gondok nélkül él.
Gyöngybetűkkel, tintába tollat mártogatva írtak mindketten. Gyerekként ezt irigyeltem is. Leveleikből csak egyetlen gondolat, bármelyikük is írhatta volna apu sorait:
"Szeretettel őrzöm őket, hiszen Te írtad minden sorát. Milyen szép is lesz, ha már a feleségem leszel, néha-néha elővesszük ezeket a leveleket s lapozgatunk bennük, a Tiéidben is, az enyéimben is. Fölelevenedik az elmúlt idő. Nem tartott évekig a mi jegyességünk, mégis ezekben a levelekben minden benne van: Öröm, bánat, remény, vágyakozás. Életünk egy boldog szakaszát örökítik meg ezek a levelek. Ez a szakasz vasárnap lezárul, hogy kezdetét vegye egy még boldogabb élet, a mi új, igazi életünk."
Mennyire volt elképzelésük szerint igaz az Ő új életük, ha sejtjük is a választ, azt most még mind a kilencen kérdezhetnénk. Sajnos, már nincsen kitől. Majd negyven - jóban és rosszban együtt töltött- év után apu elment és hiányát anyu nem tudta pótolni, hát gyorsan utána sietett. Talán megvalósult az, amit hat nappal az esküvőjük előtt kértek: "A jó Isten engedje, hogy azok a szavak, amelyeket az oltár előtt elmondunk, életünk végéig igazak maradjanak."
Mindketten itt hagyták bennem a szülő iránt érzett tiszteletet és szeretetet. A svájci borbély segédtől örököltem a fodrász olló és fésű használatát is (egykor kölcsönösen nyírtuk és borotváltuk egymást). Az ezredforduló környékén, amikor Magyarlukafán jártam nagypapám sírjánál, az idősebbek még kalapot megemelve beszéltek Anyuról és családjáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése