Szállj fecske madár!

 

 Az idei évben a naptárunk korábbi időpontban jelölte meg a húsvéti ünnepeket. Ezt meglátva a tavaszunk gondolt egyet és előbb mutatta be nekünk a kikelet szépségeit. Az óriás madárcseresznyék hófehér szirmai a szellők szárnyán közlekedve cirógatták kertünk vadvirágainak tarka sokaságát. Kibontották apró színes foltjaikat az orgonabokrok is. Hogyan lesz ebből hagyományos Édesanyák- napi csokor? Több napi különbséggel, egymáshoz és fészkükhöz ragaszkodó hűséggel érkezett meg március közepén a falu kedvelt gólyapárja. A fiúnak végre megvolt a keresztelője is, a Zoltán nevet kapta. Zoltánnak hívják azt az embert is, akihez március 29.-én megjöttek vendégségbe a fecskéi. Örömmel nyitotta ki műhelyének egy kicsi ablakát amelyen keresztül a két pár villás farkú azonnal beköltözött és látott hozzá a fészkek tavaszi nagytakarításához. 

Azért ez fantasztikus, amit ezek a madarak művelnek! Gondolnak egyet, felemelkednek a magasba, repülnek néhány ezer kilométert és landolnak centiméter pontossággal abban a kicsi kuckókban, amelyeket a természet törvényeihez igazodva hagytak itt az ősszel. Zoli arcán látom a titkolatlan örömet és talán büszke is arra, hogy a fecskék az ő visszajáró vendégei. Ezek után hogyan minősítsem azokat az embereket, akik az ereszük aljáról, vagy éppen a teraszukról leverik a csivitelő madarak fészkeit. A hangjuk zavarja őket, vagy a néha-néha összesöprendő alom? Kivételek előfordulhatnak, de a többségük viselkedése mindenesetre elszomorító, hiányzik abból az emberhez méltó tartalom.

 

A mi történelmünk során többször is előfordult, hogy útra keltünk mint a madarak és szálltunk a földgolyó minden szegletébe. Vitte el hazánkból az embereket a szegénység, az üldözés, a háborúk. A tömeges kivándorlások okai mindig a határainkon belül voltak kereshetőek,a politikusaink cselekedetének, vagy éppen semmittevésüknek következményeként. Ma sincsen ez másképpen. A lehetőséget 35-évvel ezelőtt megkaptuk arra, hogy minden ember boldogulását segítő országot építsünk. Húsz éve már annak is, hogy Európa -ha nem is minden önös érdek nélkül- befogadott bennünket. Sereghajtókká váltunk és ezért a felelősség a mindenkori döntéseket hozó parlamentben ülésezőket és az őket kritika nélkül, meghunyászkodva kiszolgálókat terheli. 

A lezüllött, áldemokratikus rendszerek egymást váltogatva elérték azt, hogy a boldogulásukat idegen országokban keresők száma lassan az egymilliót éri el. Közülük egyre többen döntenek úgy, hogy végleg lemondanak a magyar hazájukról. És nagyjaink ezt ölbe tett kezekkel, mosolyogva nézik. Igaz megoldások helyett most is a zsebeiket tömik.

Andre Rieu muzsikál és a tömeg a keringő ritmusára egyszerre mozdul. Vidáman  táncol és felszabadultan énekelve mártózik meg az öröm tengerében.  A dalt ismerem, de fogalmam sincs, hogy melyik nép dicsekedhet vele.  A Leőwey gimi egykori kórusában Titi bácsi tanította meg a lányokkal. Testvéreim onnan hozták haza és tanulhattam én is meg, vagy 65 évvel ezelőtt.

 

"Nyíló kertünkben orgona felhő,

Bokrok, fák lombján napfény szitál.

Zsenge pázsiton surran a szellő,

Dalos fecskénk a fészkére száll.

Ketten ülünk a hűs lugas alján,

Forró ajkam a tiédre vár.

Jöjj párom, szerelmünk szárnyán

Szálljunk miként a víg fecskepár.

Szállj fecske madár, jöjj, hív a határ,

Dalold a szerelem örök dalát,

Száz tavaszon át!"

 

A statisztikai adatok szerint a tavalyi évben harminc ezer honfitársunk döntött úgy, hogy leginkább Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság területén vállalnak munkát, ahol a becsülettel elvégzett tennivalójukért tisztes megélhetést biztosító bérezésben részesülnek. Az átlagos  fizetés terén is az utolsók között kullogunk. Parlamentünk éppen a mai napon tárgyalta ezt a kérdést jól érezhető komolytalansággal. Hatalmuk zavartalansága érdekében fontosabbnak tartotta a "felsőbb" utasításokat gondolkodás nélkül kiszolgáló többség  újabb 180 napra meghosszabbítani a háborús veszélyhelyzetet. Ez siralmas, elkeserítő és felháborító! 

Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy tovább szaporodik a "hűtlen" magyarok száma. Hogy sokan lesznek olyanok, akik a kitaszítottság érzése miatt véglegesen lemondanak visszajövetelükről. Akik nem tesznek úgy, mint a költöző madarak, akik nagyon is fontos tennivalójuk miatt haza repülnek és rendezik fészkeiket.