2021. április 12., hétfő

Tied a Nap

    - Mama, mi lesz ma a desszert? -kérdezi unokáim egyike, még a második fogást falatozva. És mindig előkerül kiadós mennyiségben az ebéd utáni jóízű csemege, bármennyien is üljük körbe az étkezőasztalt. A lányok be-besegítenek már az elkészítésükbe, legyen az valamilyen sütemény, vagy a legegyszerűbb pogácsa. Még soha nem fordult elő az, hogy gondot jelentett volna valami-féle maradék.

 "A nagymamám szakácsnő volt. Sokáig dolgozott a vendéglátásban édesanyám is." Így kezdte mesébe  illő sorait Edit. Ő az, aki mesterien tervez és kivitelez, ha a sütemények világáról van szó. Én kértem meg arra, hogy beszéljen a meglepetést okozó, posta nélkül is házhoz szállított mézeskalácsokról. 

A Mami krémes süteményei, a Papi lángosai és buktái mindig jelen voltak az életében. Úgy nőtt fel, hogy a házi sütemény szabadon fogyasztható csemegeként díszítette az asztalukat. A környezete, a szülő-nagyszülői példa természetessé tette számára a konyha, abban is az illatozó sütő közelségét. Nem csoda hát, hogy ezek a mai napig szép gyermekkori emlékek egyfajta kötelezettséget is jelenthettek számára. Hirtelen lett nyugdíjas, azóta van igazán ideje a sütésre. Ki is használta a sorstól nem kért, de kapott lehetőséget és terápiaként kezelve sok-sok időt töltött el a desszertek birodalmában. Életének párja maga is kedveli a konyhát, alkalmanként önállóan készít el egy kiadós egytálételt, vagy éppen egy jókora adag sajátos ízesítésű kocsonyát. A süteményeket szereti, de hát annyit mégsem tüntethet el nem kívánt súlygyarapodás nélkül, amennyit szeretett asszonya megalkot!

"Amikor a szomszédokat megkínáltam egy-egy szelet sütivel, jóleső érzés töltötte meg a lelkemet. Láttam, hogy ilyen kicsinek is mennyire lehet örülni. Igaz, az én szívem is megbizsergett ilyenkor. Egy beteg kisfiúnak gyógyítására pénzt gyűjtöttünk, ám a forintokat kezelő alapítványban csalódnunk kellett. Ettől kezdve -mert sok pénzt adni úgysem tudok- elhatároztam, hogy a környezetemben élő beteg gyerekeknek születésnapi tortát sütök. A kölcsönös öröm soha nem maradt el."

"Örömsüti" csoportban álltunk össze, mi sütni szeretők. Karácsonyonként megleptük az Anyák Otthonát, Idősek Otthonát, Hajléktalan Szállón élőket, Mentőállomás dolgozóit és még másokat. Nyugdíjas tűzoltóként én magam is örülhettem egy év karácsonyán ennek a nemes gesztusnak, mosolyommal az ajándékot ki is fizettem. Sajnálom, hogy ez a csapat időközben morzsolódott, végül elfogyott. Az egésznek az úttörője azonban a példaértékű tevékenységét gyakorolja ma is!

"Tudom, nem nagy dolgok. De ha olyanok arcára csalok egy pillanatra mosolyt, akik sokat tesznek a közért, az számomra olyan jó. Örülök, ha adhatok. És örülök, ha a gyermekeim is ezt látják tőlem. Sőt, az unokáim is! Amikor készítettem a karácsonyi mézes embereket a lányom kollégáinak, unokám megkérdezte: Ugye ő is vihet az osztálytárainak? Hát persze, hogy vihetett! A házunkban nagyon sokan élnek magányosan. A postaládába bedobott kis mézeskalács figura is örömet okozott nekik. Ahogy húsvétkor is. Egy kis ovis kérdezte egyszer, hogy mit teszek bele" Mert az anyukája is így süti, de az enyém finomabb. A fülébe súgtam a titkot: A szívemet és a lelkemet. Azóta eltelt pár év és ha éppen látom a suliból a buszra menni, kiadok neki egy.egy sütit. Mindig mondja, tudom ám a titkot! És ezek a kis apró örömök, amik erőt adnak. Mint most azok a muffinok, amiket az oltópontra vittem. Szeretettel készültek. Nem volt nagy dolog, igazán kis apróság. De jó volt látni az örömüket. Remélem, kicsit feldobtam vele a mindennapok egyhangúságát."

Ez az előző bekezdés szó szerint idézett. Mindazt tartalmazza, ami az egészben fontos. Ha előtte és mögötte nem mondok semmit, akkor én mégis csak hiányzok. Folytatom tehát, még ha máshonnan lopkodok is.

Amikor a tanár leíratja a gyerekekkel osztálytáraikról a jót, fogalma sincs arról, hogy az általa leírt és egyénenként kiosztott összegzések egy életen át féltve őrzött kincsekké válnak. A Nőnapra készített ehető cserepes virágok, a húsvéti nyuszi fej-és popo bonbon, a mazsolás kalács a Maxi King tortával, a karácsonyi ehető fenyődobozok mindegyike arra ösztökél bennünket, hogy a szerzőjéről a kiosztott papírlapokra csupa jót írjunk. Radnóti jut eszembe, a Nem tudhatom. A süteményeihez köthető minden ötlete és cselekedete jól álcázott hazaszeretet. Kedves ő és őszinte, ezeket a tulajdonságokat másokban is felismeri és..."Nem tudom neked adni a napot, De tudok adni egy pillanatot," (Dévényi Erika)  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése