Antigoné egy kicsit másképp

Unokám kötelező olvasmánya volt nemrég az Antigoné. A polcról leemeltem és gyorsan átfutottam a sorokon. Felfrissítve fejemben a tragédiát, nyugodtan adtam a kezébe, most már akár kérdezhet is. Szophoklészt helyére tenni az irodalomban általános műveltségi kérdés még lehet. A temetni, vagy nem temetni körüli emberi érzések részleteiben megfogalmazott ismerete talán már nem igazán fontos a ma emberének.

Milyen előrelátó voltam, jött a kisdiák, segítséget kért a dolgozatának elkészítéséhez. Igen ám, de a feladat számomra újszerű volt, rendesen elgondolkodtatott, alkalmas vagyok-erre? 

Papa, majd este megírjuk, jó? - mondta, majd elsietett számítógépéhez a következő órájára. Távozóban még szólt, pontosította a feladatot, az ókori tragédia megrendezését. Vissza nem fordult, nem láthatta a meglepődést az arcomon. Majd megbeszéljük, nem igazán törtem a fejem, folytattam valami megkezdett mást. Csak este a vacsora után ültünk le az étkező asztalához a lecke megírása céljából.

Beszélgettünk, többnyire én fejtettem ki a gondolataimat. Kicsi faluban élünk, kultúrházunk gátat szab a rendezői elképzeléseknek. És ahogy haladtunk előre, úgy terveztük meg az egyszerű színpadi díszleteket, a szereplők ruháit. Antigonénak hófehér ruhát kölcsönzött a tisztasága, Iszménét a félénksége rózsaszín ruhába bújtatta. Ahogyan haladtunk előre, úgy terveztük meg Kreónt is, ügyelve arra, hogy megjelenése tükrözze vissza határozottságát, erősségét és zsarnokságát. A kar csak egy ember volt, megtermett, erős hangú. A mi kis színházunkban minden széknek akadt gazdája, a sarokban még álltak is néhányan. Az előadás idejére a söntés is becsukott, vendégei csendben hallgatták az előadást. Antigoné, de még inkább Teiresziasz a jós a közönség felé fordulva tolmácsolták a szerző gondolatait. A félhomályban sejtelmesen világított a színpad felének hátteret adó -a női szereplőket befogadó- hófehér vászon. Másik felének Kreón-i sötétje elkerülhetetlenné tette a tragédiák végkifejletét.

A gimis diák meg-megállított, azután gépelt. Újra kezdtük a beszélgetést, ismét rögzített belőle valamit. Így ment ez háromnegyed tízig, amikor az unokám  befejezettnek nyilvánította a dolgozatot. Éppen ideje volt, mert ahogyan később megtudtam, este tíz óra volt a beadási határidő. Néhány nap múlva a szerző  huncut mosollyal dicsekedett el az ötösével, amelynek megszerzésében valami-féle részt én is vállaltam.

A dolgozatot azóta se láttam, nem is vagyok rá kíváncsi, örültem annak, hogy segíthettem. Csak magamnak jegyzem meg: Egy kicsit még dagadt is a mellem.