Hála Istennek!

Nagyon ügyesen rajzol az iskolába járni készülődő kislány. Ha megfeledkezik a környezetéről még énekel is. Leülök a zongorához és pötyögtetem az ismert gyerekdalokat. Hamar bekapcsolódik és az éppen keze ügyében lévő baba öltöztetése mellett csendben énekel. Szolmizálni kezdek, dó,re,mi,fá,szó,lá,ti,dó és vissza. Átveszi a feladat egy részét, ő ütögeti a billentyűket. 

Unokáim előtt nem ismeretlen hangszer a zongora. Egyikük elkezdte, a többinek mi sem volt természetesebb, mint kipróbálni. Hogyan szabadulnak ki a hangok a dobozból, ha az én ujjaim adják rá a parancsot? -kérdezhették maguktól az első nekifutáskor.   Örömmel látom és hallgatom bármelyikük játékát, legyen az egy sima c-dúr skála vagy egy Chopin keringő. Mindegyik kedvre derít. A Balaton-parti lányokkal ritkábban találkozok. Megelégedéssel tölt el már a látványa is annak, hogy zenélnek. Képzelőerőm van akkora, hogy a síkban is hallom őket.

 

Elfogadom a zongorát a zenét szolgáltató ember-alkotta eszközök királynőjének, még ha meg is kell osztania nagyságát az orgonával. Hangszerek királya pedig -az összes többi leértékelése és bántása nélkül- a hegedű. Persze ez csak az én véleményem és csak azért mondom, hogy dicsekedjek, mert közülük kettő is pihen a szekrényemben. Nem mondok le arról, hogy a gyerekek közül bárki is megtréfál, leemeli a polcról és fülembe húz egy dalt. Lehet az akármilyen darabos és fals, a legszebbként fog szólni, az már biztos!

 

Dominus, rerum, miraculum, familis planetárium, solis, lactae via, iderae. Így is szólíthatjuk nevükön a fehér billentyűket. Isten, anyag, csoda, bolygók családja, nap, tejút, égbolt. Ókori benczés szerzetes adta ezeket a neveket a szolmizációs rendszer tagjainak. Megöregedtem már, amikor D' Arezzo nevével találkoztam. Nem beszélt róla amatőr és profi zenetanáraim egyike se, az ének órák is eltitkolták előttem. Pedig hát egy oktávban benne van az egész világ! Arról nem is szólva, hogy abból több is van a legtöbb hangszer lelkében. A félhangokkal együtt  képesek ünnepi ruhát adni a teljes Univerzumra. 

 

Legközelebb, ha leülünk a zongora elé, mesélni fogok a billentyűkről. Világunk minden dolgáról, a csodákról, tejútról és énekelünk is. Sokáig varázsolhatja még széppé a napjaimat egy-egy ilyen "zongora" óra, hisz a tanulni vágyó legkisebb most született. A legnagyobbak már visszanevelnek,  éppen ma leptek meg a kérésükkel. Ebéd után ejtőztek a nagyszobában és betakarózva arra kértek, hogy meséljek. Micsoda emlék született! Remélem, hogy ezt soha nem falja fel a falánk sclerosis! És egyikük már hozta is az olvasnivalót. Megnyugodhattam, van még mit tennem. Meddig? Addig!

Fálá Bog! -mondaná így az én nagymamám!