Kenyérsütés csak holnap

 Július 2-án a római katolikus egyház Sarlós Boldogasszonyra emlékezik. Erzsébetet látogatja meg a méhében már Jézust hordozó Szűz Mária. Másnap az asszonyok sarlóval arattak, a férfiak kötötték a kévét.Ezt az időpontot az egyik zsinaton megváltoztatták ugyan, de az aratás kezdete miatt Magyarországon megmaradt a régi.  Innen ered a jelző - Szent Gellért püspök javaslatára- a Boldogasszony előtt, akinek tiszteletére szentelték fel annak idején a falu templomát.

A búcsú napját Mecsekfalu lakossága mindig kellő tisztelettel megünnepelte. Szentmisét Hamar János esperes plébános telt ház előtt celebrált. Ebédkor az ünnepi asztalnál az egy fedél alatt elő, több generáció foglalt helyet. Szépen,lassan elmentek az öregek. Mi már nem látogatjuk annyian Isten házát. Püspöki tanácsadó papunk is meghalt, egyre ritkábban nyitják ki misére a kapukat és kondítják meg a hívó harangokat. A Mária ünnep másnapján már engedélyezett a kenyér sütése, de már régóta a boltból vesszük meg azt.   Lassan a búcsú is elveszítette szépségét, arról csak csendben, magunk között beszéltünk.

Néhány éve mégis történt valami. A patak mentén a pince-soroknál egyre nagyobb rend várja búcsú napján az oda látogatókat. Idén is ott voltam. Ameddig elláttam, a gondozott természet tisztasága fogadott. A széles zöld sáv igényesen lekaszálva, több présház is felújítva, előttük asztalok, székek és padok várják az oda érkezőket.

Béláéknál leültem, hetényi vörös bort kóstolhattam . Másfél éves unoka ott futkorászott előttünk, Ági anyu vigyázó szemei kísérik mozdulatait. Szomorúan említettük meg Irén mamát, akivel tavaly ilyenkor még hosszasan beszélhettünk életünk dolgairól. A szomszédban Zoli tüsténkedett. Szerintem a búcsú ilyetén megtartásának egyik ötletadó gazdája ő. A friss lángos után sós stanglival kínál a menye. Viki a "kis" Endrével beszélget, látom Bence is itt van. Endre hoz egy pohár fehéret, a maga készítette borból. Aranka megjött Németországból, Margittal folytat eszmecserét. András és Marika is megérkeztek. Elnézem, ahogy a frissen megépített drótkötél pályán milyen szabadon gurulnak felszabadultan lefelé, percnyi pihenő nélkül a gyerekek.

Magdiról beszélgetünk, aki hirtelen hagyott itt bennünket. Akik szeretik, fájdalommal gondolnak korai halálára. A szomorú eseményről nem hallottunk a faluban hírt, hát én eleget tettem egy felhívásnak és írtam róla a  számítógépes képernyők helyi oldalán.

"Mecsekfalu szegényebb lett, egyvalaki örökre eltávozott közülünk. Nagy türelemmel viselt betegségeit nem titkolta, őszintén beszél azokról. Mégis váratlanul ért bennünket a halálának híre. Magdi itt született, itt volt gyerek, közöttünk élte meg életét. Majd öt évtizede személyesen is ismerhettem. Közvetlen, kedves, mosolygós teremtéssel állhattam le beszélgetni, amikor néha találkoztunk a faluban. Éhezte a jó szót és a szeretetet, mintha azokból kevesebb jutott volna neki. Érte kondulhat most a harang. Sokunknak fog hiányozni, őrizzük meg jó emlékezetünkben!"

Ezért a rövidke "tájékoztatóért" többen is megdicsértek, köszönetüket fejezték ki.

A diófa félárnyékában pici gyermekével együtt fürdőzik a fiatal asszonyka. Igaz, hogy a kisbabát még pocakjában hordja, a látvány így is szívemet melengető. Johanna készül heteken belül meglátogatni a mi világunkat. Legyen a kis Johanna nagyon szerencsés, ez a búcsúi napsütötte szeretet ragyogja be egész életét. Így szokott ez lenni! Valaki elköszön és átadja a helyét valaki másnak. A kislány időközben megszületett. Nem hiányozhat már a búcsúnk ünnepéről!

  

A pincesor végén sátrak és napernyők alatt népes csapat közé csöppenek. A Tisztelet Komlónak Egyesület tagjai gyűjtötték maguk köré a barátokat, ismerősöket. Szól a zene, Attila énekel. Józsival beszélgetek a rég nem látott hetényi birtokáról. Élettársaként bemutat egy hölgyet, mindketten jól érzik magukat közöttünk. A társaság hellyel és hallével kínál, szívesen ülök le a padjukra. Kevés tésztával és kiadós mennyiségű hússal fogyasztottam el a kitűnő ételt. Kicsit távolabb pörkölt illatozik, felém nyújtott pogácsát fogadok el. A sor végén Antiékat messziről látom, de elfáradtam, visszafordulok. Újra a Papa egykori pincéjénél járok. Két fiatal lány beszélget mellettem, nem ismerem őket. Hát kérdezek. Megtudom, hogy most ballagtak a nyolcadikból, egyikük falumbeli. Örömmel és mosolyogva mondták el, szeptembertől osztálytársak lesznek a Kazinczyban. Elköszöntem tőlük, csengő hangon mondták, viszontlátásra. Lépnék az útról vissza a présházhoz, de messziről maradásra szólít egy kedves, ismerős asszonyka, Judit. Társaságában egy fiatal hölggyel lép mellém. Beszélgetünk egymással mindenféléről. A csinos leányka távozáskor annyit mondott, hogy ezért a tizenöt percért már megérte Pécsről eljönnie, miközben belenézett a miatta rövid időre megfiatalodott szemeimbe. Szó se róla, mondtam nekik szépet és kedveset. Miért is ne tenném? Bókolhatok és udvarolhatok, hiszen eközben és ezen mindannyian szabadon kuncoghattunk.

Közel négy órát töltöttem el a présházak árnyékában, észrevétlenül futott el az idő. Jól éreztem magam, kár lett volna nem eljönnöm. A megjelenéstől többeket távol tarthatott az a tény, hogy a terület konkrét személyek tulajdona. Ezen érdemes elgondolkodni. A sok kedves ismerőst látni és velük beszélgetni, nekem mindenképpen örömet jelentett.
Van azért még mit tenni. Kuckójukból kimozdítani segíteni azokat az embereket, akiknek csak egy személyesen átadott, hívó szóra van szükségük. És azokat is, akik még nem tudják, hogy egy közös ünnepen való részvétel a kölcsönös megtiszteltetés záloga és megjelenésük nemcsak lakótársaik, de önmaguk megbecsülésének is forrása.