A kitűnő közepes

Az iskolák kapuit bezárták, indulhat a diákok nyári vakációja. A tanévet záró ünnepségeken kiértékelik a gyerekek munkáját és közülük az arra érdemesnek ítéltek dicsérő szavakat kapnak, okleveleket vesznek át. Idén még a polgármesterünk is elismerésben részesített kitűnő eredményt elért tanulókat. Néhány héttel később a sajtó hirdet színötös játékot és ad ajándékként állatkerti belépőket. Teljes oldalakon gyönyörködhetünk a megyei iskolákban tanuló eminens diákokban. A színes fotóknak örülhetnek a fiúk és lányok, az ő szüleik, de még az érintett oktatási intézmények is. Városunk általános iskoláit több komlói kisdiák is képviselhette a játékban.

Egy szülő örömmel beszélt a nyolcadikból most ballagó kislányáról. Az általános suli valamennyi évzáróján kitűnő bizonyítványt lobogtatva dicsekedhetett el mindenkinek a családjában nagyitól a kis testvérkéig. Az anyuka szomorúan tette hozzá azt, hogy gyermeke kimagasló teljesítményét most az utolsó évben nem tartották egy oklevélre sem érdemesnek. Miért?

Én pedig leragadtam a "csak" jóknál, sőt, a közepeseknél! Miért van az, hogy közülük nem igazán állnak sorba tanévek végén egy jó szóért, baráti kézfogásért, ha tetszik egy oklevélért? Elképzelhető, hogy sokkal nagyobb szorgalommal és több energiával érik el az osztályzataikat, mint a társaik. Az is lehetséges, hogy emberi tulajdonságaikat illetően értékesebb diákok, osztályaikat, az egész iskola kollektíváját a jó irányba kimozdítók ők. 

Léteznek ma nálunk olyan iskolák, ahol kerek mondatokkal értékelnek minden diákot. A  nyári szabadságra számszerű osztályozás nélkül küldik a tanulókat. Ahol az elsajátítandó tananyagnál talán fontosabb a gyermek megismerése, önálló, a kollektívát mégis nagyra becsülő emberré alakítása. 

Nagy kár, hogy a hatalmat gyakorlóknak ez nem tetszik és az egységesítésre hivatkozva elkezdték készítgetni a szabályozókat. Minden gyermek buksiját uniformisba kell bujtatni, szabadon szárnyaló gondolatok születésének megakadályozására? Csak remélni merem, hogy nem! Ahogyan abban is bízok, hogy mindig lesznek szófogadatlan pedagógusok, akiknek sokkal fontosabb lesz a diák, mint a sulykolandó tananyag.

El kell jönnie egy olyan világnak, amikor a "rossz" tanuló együtt örülhet tanítójával az év végi bizonyítványának. És amikor az átadja, megcirógatja mosolyogva a nebuló üstökét. Nem azért teszi, mert keresztény emberként Krisztus jut eszébe a gyerekekkel, hanem csak azért, mert szereti.