Szerette az embereket és őt is kedvelte mindenki. Türelmes volt, pontos és segítőkész. A szakmáját hogyan ismerte, nem tudom, gyerek voltam még akkoron. Ő Gyula bácsi, a patikus. Előttem áll hófehér köpenyében, mint egy kicsit pocakos, jól fésült úr, ahogyan egy edénykében kevergeti a kenőcsét. A vértanú szentek, Kozma és Damján talán éppen ilyennek képzelhették el a humanista szemléletű, széles látókörű, türelmes orvosokat és gyógyszerészeket.
Majd jött egy másik, óriás medve, humorral teli. Ahogy cammogott a járdán a tejcsarnokból hazafelé, a tej hol balra, hol pedig jobbra löttyent ki a kannából, attól függően, hogy melyik kezében tartotta azt.
Félévszázados emlékeket frissítettem fel, és a gyorsan szaladó évekből eszembe juthatnak még mások is. A mantovai patikárius, aki mérget ügyeskedett Shakespeare Júliájának, Tiszazug arzénes mérgező asszonyai, akik Isten szerepét átvéve maguk döntöttek emberek életéről és haláláról.
Jártam patikákban, amelyekben a szívemhez közelebb álló, kedves emberek mosolya fogadott. A mindig vidám Ilike csillogó barna szeme éppúgy előttem van ma is, mint Kati a maga csendes komolyságával. Gimnazista pajtásaim közül Éva és Mari is ilyen helyekről vigyázták az egészségünket.
Pécsváradi apátság alapítása 1015-ben, a magyar gyógyszerészet bölcsőjét is jelentette. (Marika ennek a városkának a gyógyszertárában teljesített szolgálatot.) Ezer év alatt a gyógynövényeket lassan-lassan kiegészítették a mesterséges készítmények. Igazán robbanásszerű változás az én szemem láttára történt. Hol van már Gyula bácsi a mindig hófehéren ragyogó konyhájával és az ő kevercséje? A ma patikáriusa sokkal nagyobb tudással, mégis kapcsolódó iparának, a felírt recepteknek kiszolgáltatva végzi a munkáját.A szerek gyártása nagyiparrá vált és a kezelő orvosunk már akkor is felírja a kemikáliát, ha egy kiadós izzadás is meghozná a gyógyulást.A szerekhez olyan bő lére eresztett eligazításokat mellékelnek, hogy azok hozzák világra a kétkedéseinket. Nem véletlenül javasolják:...kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Vagyok én olyan gazdag, hogy sajátomnak érezhető orvosom és patikusom lehessen? Nem hinném. Doktorommal vitatkozhatok, hogy miért ezt és ennyit, miért nem azt és annyit? Az utolsó szó úgyis az övé lesz és akkor én kezdhetem a néma, magammal szemben is cinkos hazudozást. Ezzel csak az a bajom, hogy a gyógyításomra felesküdöttek többsége még csak kísérletet sem tesz a megértésemre.
Eligazításra a kiforrott borok nélküli apotékákban pedig ezidáig nem igazán volt szükségem. Persze beszélgettem és kérdeztem is néha a mindig ragyogóan tiszta és hűvös falak között, de ennek lehetősége -a vényeiket kezükben lobogtató, türelmetlenül várakozó emberek miatt- igencsak korlátozott.
Néhány hete betértem városunk újra megnyitott patikájába. Kedves fiatal hölgy fogadott, mosolyogva. Hosszú, szőke haja, sugárzó barna szemei, selymes hangja azokat a "patikus" lányokat juttatta az eszembe, akik azóta fehéredő hajú -szívemben fiatalnak megmaradó- nagymamák. Jutott idő néhány gyógyszerektől független mondatra is. Végül sajnálattal közölte, hogy egyvalamiből csak kettő van a négy helyett, vissza kell másnap menjek. Nem először fordult velem ilyen elő, az okát is tudom ennek, most mégsem morgolódtam. Valit -mert a kedves hölgyet így hívják- legalább ismét láthatom, a többiek, a régiek felidézésével együtt.
A fiatal, végre itthon munkára találó anyuka miért juttatja eszembe az időm múlását is? Kérdezzem meg kezelőorvosomat vagy gyógyszerészemet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése