"Ha szolgálni kívánok..."

" Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre."

Parlamenti felszólalásában mondta el ezt az egyszerű és tiszta gondolatot -jól szerkesztett, összetett mondatba öltöztetve- Göncz Árpád, a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke, 1990. augusztus 3-án. Jó szándékú eligazításnak hangzik ez a frissen megválasztott országgyűlési képviselők  felé. És a szolgálat terén példát is mutatott mindenkinek. Vitázott és döntött, aláírt és nem írt alá, civakodott és őszinte szívvel ölelt. 

Író, műfordító, politikus, hosszú esztendőkre bebörtönzött 56-os. A rácsok csak 1963-ban engedik ki a szabad levegőre. Rövid idő múlva Sásdra költözik a szomszédunkba. Nem nagyon bújt elő a lakrészéből, minden bizonnyal a tollal és papírral volt elfoglalva. Gyakran nem láthattam, kint az udvarban ténykedve legfeljebb Péter bácsi dörmögése, de inkább családjával a hátsó kis épületben lakó fiatalasszony hangoskodása juthatott el a fülemig. A menyecske eléggé szabadszájú volt, de nem ezt, csak a gömbölyded alakját, állandó mosolyát örökölte a szüleitől. A hangos, gyakran cifra szavai nem gondolom, hogy zavarták volna az írót, inkább mosolyra fakaszthatták. Szívesen látnám mindkettőjüket, a negyvenes évei elejében járó írót és a cukrász üzem fiatal, cserfes dolgozóját. Nem tudom, Rózsika él-e még, Pestre költözött a lányához,úgy mondták.

Sikonda alkotó magányát is szerette.  Szívesen jött erre mifelénk később is. Biztosan van köze ahhoz, hogy Sásd nagyközség város lehetett. Köztársasági elnökként 1993-évben Ő avatta fel Varga Tamás szobrászművész alkotását, a II. világháborús emlékművet.

Az ország első emberét, címétől és államformától függetlenül név szerint illett ismerni. A régieket megtaníthatta velünk a történelem tanár, az újakat a tömegkommunikáció. Bevallom őszintén, nem kötötték le a figyelmemet elnöki tanács elnökök és a Sándor-palotába költözők. Egyikük a szomszédból mégis!

A harmadik Magyar Köztársaságnak volt Göncz Árpád után palotában lakó elnöke már több is. Igazán engem szolgáltak volna? Nem, inkább kiszolgáltak ők. Volt közöttük korán leköszönő, hitelét vesztett is. Egyiküket sem szólították az emberek skandálva "Bácsi"-nak. És itt nem a korról, inkább a közvetlenségről a tiszteletről és a szeretetről beszélek. Ez az ember azt kapta vissza a népétől, amit Ő adott annak. Nem véletlen, hogy 90. születésnapján otthonában köszöntik az emberek, Nabuccot énekelve, akiknek kiterjesztett karjaival mondott meghatódva köszönetet.

Megjárt neki is minden rendkívüli körülmény és juttatás, tőle ezt senki nem irigyelte. Jóllehet a kötelező személyi védelmet is megkapta, de arra nem volt szüksége, szerintem nem is igényelte. A ma túlzott mértékű -félelmet igazoló és félelmet keltő- testőri jelenlét "Árpi Bácsi"-tól idegen volt.

Életének 94. esztendejében tért végső nyugovóra. Október 6-án hunyta le a szemeit. Felsőbb hatalmak talán még ezzel is jelezték ennek az embernek a hazája iránt érzett elkötelezettségét. Szeretett halottunkat nagyon sok egyszerű ember kísérte sírhelyére és tette oda fájdalmának szál virágát.

Amíg élt, mindig keresett és talált elfoglaltságot. Nem pihent, mintha arra joga sem lett volna. A védelemre szorulókat szolgálta, ahogy azt ígérte is. Példát mutatott mindnyájunknak. Vagy csak én látom így ezt? Nem hinném. Mandátuma lejártakor búcsú ünnepségen szólt hozzá Bródy János, kifejezve sokak véleményét. Olyan embernek muzsikált, aki soha nem tévesztette össze a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével. Ezt meghallva öröm sugárzott a búcsúzó tekintetéből, majd ügyesen visszatartva a kibuggyanni kész könnycseppet elmerült Koncz Zsuzsa felcsendülő dalának hullámai között.

"Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék..."

Születésnapján a lakásán keresték fel és dallal köszöntötték jóakaratú emberek. Az esti szerenádon Verdi Nabuccojának kórusa ígérte neki, hogy lesz még itt köztársaság. Ezt a dalt naponta kellene hallanunk, hogy bizakodás és remény töltsön el bennünket. "Va pensiero, sull'ali dorate", mert az igazat megvallva, most csak száll a gondolat arany szárnyakon. A harmadik Magyar Köztársaság még várat magára.