Nincs érzelem, amit a szem ne tudna kifejezni. Lehet az óvatos szürke, szenvedélyes barna, vidám kék vagy titokzatos zöld, beszédünkkel együtt lelkünknek tükre az. Amikor először nézek valakinek a szemébe, kiértékelem, megítélem azt az embert. Őszinte és jó, hazug és rossz ember minősítést adok tág határok között, magamhoz viszonyítva. Lehet, hogy ez nem tisztességes eljárás de vállalom, mert a tapasztalataim, túlnyomó többségben engem igazolnak, meg aztán megteszi ezt más is engem érintőn.
Elárulom, hogy csak a szemek mustrája alapján majdnem mindenki rendes ember, a hozzájuk tartozó beszédek is legtöbbször ezt erősítik meg.
Amikor kis srác voltam, gyertya lángjával kormosított üvegcsén keresztül bámultuk meg a fogyatkozó napot. Besötétített szemüveget csak a vakok viseltek, miattunk. James Dean az 1950-es filmjeiben már napszemüveget hordott, úgy hódított, később John Lennon a hippikorszak jelképévé tette azt. Ekkortájban már mi is hozzájuthattunk. Nem ám a hóvakság elkerülése vagy az erős ultraibolya sugárzás kivédése céljából, csak úgy, kedvtelésből. Valamelyik sufniban ma is van, de nem viselem. Idegenkedek tőle, ellenérzéseket vált ki belőlem a lelkek takarása. Különösen akkor, ha velem akar így beszédbe elegyedni valaki.
Lelkünk kis ablaka előtt a sötétítő függöny adhat egyféle védettséget, de vajon megéri-e? Mert a hangulat befolyásolása, a figyelem irányának elrejtése őszintétlen, a szemben álló felet ez a csúfondáros bújócska legtöbbször bántja.
Minap láttam egy minisztert, aki napszemüvegben adott interjút a sajtó képviselőjének. Ismerek elöljárókat, akik ugyanígy viselkednek a beosztottjaikkal. Elképzelhető, hogy így fogadnak majd a hivatali ügyintézők, így hirdet igét a pap Isten házában?
Nézhet rám árgus szemekkel az, akit megkérek napszemüvegének levételére, ha velem kíván beszélni, mert megkérem. Csak az a majom tarthatja bozontos fején, mert tudom, hogy kormos üvege alatt a szemei mindig a jóságot és az igazmondást tükrözik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése