A szirénázó tűzoltóautó a kék lámpáját is villogtatva robogott a város főutcáján nyugat felé. A lámpával irányított, jól belátható, széles útkereszteződést száz méteren belül egy másik követte. A forgalom irányítását itt is a fények vezényelték azzal a különbséggel, hogy a szűk utcát jobbról lehetetlen volt belátni, csak az utak találkozásának a közvetlen közelében. Nem volt még nagy a forgalom. Harminc évvel ezelőtt a kora reggeli órákban egyébként sem türelmetlenkedett hosszú kocsisor a lámpáknál. A gépjármű vezetője senkitől sem zavartatva haladt át az első kereszteződésen, miközben a sárga pirosra váltott. Az autó másodpercek alatt a következő lámpához ért. A szabad útról személygépjármű érkezett és a két jármű összecsattant. Személyi sérülés nem történt. A káresethez másik autó indult el a laktanyából.
Lajos egy csendes, társait és elöljáróit tisztelő tűzoltó volt. A rábízott speciális technikát ismerte és jól kezelte, vezette. Már a baleset napján elismerte, hogy nem jól tett valamit. Mentségére annyit mondott el, hogy a személyautó túl gyorsan és bömbölő rádióval érkezett a helyszínre. Bírósági per lett az ügyből. Jöttek a szakértők pro és kontra. A kérdések és a vélemények a lámpák állapota, a sziréna és rádió hallhatósághoz való viszonya, a járművek sebessége köré összpontosultak. Szolgálati baleset volt, a tűzoltó mégsem kapott a munkáltatója által megbízott és fizetett jogi képviselőt, nem volt az divat akkoriban. Pedig hát egy tűzügyet képviselt, amikor valakinek a segítségére sietett.
Kettős felelősséggel, pénzbüntetésekkel zárult le az ügy.
Az élet ment tovább a maga kerékvágásában, Az autó megjavítva, vezetője a műhelyben sokat dolgozott rajta. Múltak a hónapok. Egyszer csak utasítás érkezett a tanácsi apparátusi pártbizottságtól, miszerint a helyi alapszervezet indítson pártfegyelmi eljárást a balesetet okozó tűzoltóval szemben. Kettős irányítású tanácsi intézmény volt már akkor a tűzoltóság, így fordulhatott ez elő. A parancsnok mindössze a bíróság döntését kívánta elfogadni. Lajos nem állt szeszes ital befolyása alatt a balesetkor, egyébként sem ivott soha egy kortyot szolgálatban. Az alapszervezet taggyűlése a kérdést megtárgyalta. Megállapította, hogy nem ez az a közúti balesetokozás, amit a szervezeti szabályzat büntetni kíván. Határozatában kijelentette, hogy nem indít eljárást. Ezzel egyetértett a szakmai vezetés is. A szavazás egyhangú volt.
Hónapok múlva az irányító pártszervezet utasítására ismét összehívták a gyűlést a baleset okozása ügyében. Szolgálati helyem megváltozott, így ezen már nem vettem részt. Igazából nem is hívtak, nem is tudtam a folytatásról, pedig a korábbi határozat meghozatalában jelentős mértékben működtem közre. Az újabb döntés elszomorító és elgondolkodtató volt. A jogerős bírósági döntést megfejelte a tűzoltóság MSZMP alapszervezetének taggyűlése, a hibázó gépjárművezetőt a határozatában elmarasztalta.
Csepp volt ez a pohárban, az utolsó, ehetetlen hab a tortán. Lajos elhagyta a tűzoltóságot, kérelmére leszerelt.
Azóta nem láttam, ám az idén egy egészségügyi intézmény népes várótermében összefutottunk. Amikor belépett az ajtón, tekintetünk találkozott és annyi sok év után kedves ismerősként adtunk kezet egymásnak.
-Akkor, ott, azon a taggyűlésen, valami nagyon-nagyon csúf dolog történt velem, ami tönkretette az egész életemet. Azóta engem soha nem hagy el a rossz. - mondta csendesen. Amiről még beszélgettünk, az már nem is volt olyan fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése