Hallgattam én az életemben sok zenét, de egy flancosabb koncerten még soha nem jártam. A minap Mága Zoltán muzsikált Pécsett, a Kodályban. Stílusosan Háry János Intermezzójának dallama csendült fel elsőként és követte azt a sok szép, mindenki igényét kielégíteni törekvő zene. Gábor tudja, hogy a hegedű testéből kireppenő hangokat szeretem, hát meghívott és elvitt ebbe a csodálatos akusztikájú épületbe. Nem sokat, de a kelleténél néha mégis többet beszélt a művész, nekem nem is tetszőn. Ezt azonban feledtette a felcsendülő dallamok tarkasága és sokszínűsége.
De én nem is a koncertről akarok beszélni, nem is arról, hogy a gyermekem elvitt oda. Bevallom őszintén, hogy ez utóbbi azért nagyon jólesett. Azt akarom elmondani, mi történt otthon a távollétemben.
Anya és Mama természetesen gond nélkül tették a dolgukat, foglalkoztak a három gyermekkel. Emese tett olyat, ami szót érdemel, mondatainak megőrzésére.
Amikor az esti fürdéshez készülődve valamennyien felmentek az emeletre, Emi azt tette elsőként, amit szokott. A tükör elé helyezett órácska fiókjait nyitotta ki és megnézte, van-e bennük valami. Azokból most két szív alakú gumicukrot halászott elő és egyiket, széles mosoly kíséretében Eszternek nyújtotta át.
Én vagyok az, aki ezeket az apró meglepetéseket belopom az órába, eltérő időpontokban, rendszertelenül, mégis rendszeresen. Vagy egy kevéske csokis drazsé, vagy gumicukorka várja, hogy a kis kezek simogatásával együtt szabadulhassanak a sötét börtönükből, hogy a lányok kicsi szájában gyorsan bevégezhessék. Legtöbbször páros a szám. Ha mégsem, akkor valaki más is kap belőle. Előfordult már, hogy nekem jutott az ötödik drazsé. Nem akarom csokira rászoktatni az unokáimat és ezek a gumicukorkák sem a legegészségesebbek, tehát csínján bánok velük. Így a szülők is elfogadják a Manó ajándékait.
-Látod Eszter! Mégiscsak a Manó hozhatja a gumicukrot? -A Papa nincs is otthon, és itt van, látod? -nyújtotta az egyik kis szívecskét, kétségeit jól kifejező arcocskával a nővére felé. Külön elmondta ugyanezt Mamának és Anyának is.
De szép is ez a mesébe vetett hit. Rejtegetem még a Manó helyett egy jó ideig, hátha megmarad akkor is, ha már nem hajókázhatunk gondtalanul a Balatonon, ha nem nyitom már ki az óra ajtaját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése