Legyen ez a fény a tűz

     Vid a sterilizálóban dolgozgatott, nem igazán kirobbanó kedvvel. Ami munkát kapott, azt becsülettel teljesítette, ám ha tehette, félrehúzódott és olvasott. Sokat olvasott és mindent. Pedagógus édesapjának ismeretségi köre juttatta erre a helyre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy itt majd lesz a gyereknek ideje készülni a felvételire. Tanárt látott a szülő a gyermekében, átmeneti munkahelyre azonban a család anyagi helyzete miatt is szükség volt.

Klári húgom jól látta, hogy Vid a helyét keresi, hogy nem a kórház lesz számára a tartós állomás. Összeismertetett bennünket egymással.

     A tűzoltóságon ebben az időszakban generáció váltás zajlott, a nagyszámú 76-os felszerelők koptak el és adták át helyüket a fiataloknak. Munkahely volt a városban elég, mégis sokan kívántak felszerelni tűzoltónak. No, nem az óriási fizetés vonzotta a huszonéveseket, nem is a hivatás szeretete, sokkal inkább a sportos, életerős fiatal csapat és annak városi megbecsültsége.

A felvételre jelentkező személy a majdani szolgálati helyétől teljesen független, több szűrőn is át kell, hogy essen. A szűrők előtt a személyi állomány is "mérlegre - próbára teszi" az ajtónkon, a maradás céljával benyitót. És akkor még a parancsnok is hosszasan beszélget vele.

Vidit - mert többen így szólították - nem a személyes ismerősei, hanem a szolgálatparancsnokok, egységesen javasolták felvenni. Könnyen kijavítható, apró hibákat említettek csupán, így emlékszem.

Én egy mosolygós, nyílt tekintetű, őszinte fiatalembert faggattam múltjáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről.

     Vid beszélt a korán elveszített édesanyjáról, iskola padját koptató húgáról, sportszeretetéről. Érettségijére való tekintettel az előmeneteli lehetőségeit ecsetelgettem, de nem igazán kötöttem le figyelmét a mondataimmal. Udvariasan figyelt rám, a gondolatai mégis máshol járhattak.

A könnyen kijavítható apróbb "hibákról" egy szót sem váltottunk. Felvettem Videt 1992. október 1-től beosztott tűzoltónak. Munkatársai hamar megtanították a szakma alapfeladataira. Komoly, akár egy életre is elkísérő tűzoltó élmény számára nem jutott, igaz, hogy ilyen csak keveseket illet meg. Nehezen ugyan, de megtanították Videt a korai kelésre, a szolgálat váltásra való pontos beérkezésre. Minden közös megmozdulás résztvevője volt. Nem maradt ki egy foci mérkőzésből sem és amikor tehette partnert keresett a zöld ping-pong asztal másik felére.

Örök jókedvét másokra is ragasztotta, vidámsága jókedvre derítette a környezetét. Igazi önmagát mégis befalazta és a falon túlra nem látott egyikünk sem.

     Egy óvodás csoport járt nálunk a laktanyában a baleset napján. Az emeleti párkányról önmentéssel értek sorban talajt a tűzoltók a kicsik legnagyobb csodálatára. A párkányt elhagyva a test mellé szorított kesztyűs kézzel a leereszkedés ívét és sebességét a tenyeremben lévő kötéllel könnyedén szabályozom. Karabiner, kötél, hurok, kéz és jókora elrugaszkodás. Akár pompás szórakozás.

Vidi szabadeséssel érkezett. Mentő, kórház, keserves lassúsággal gyógyuló törés. Viccelődtünk ugyan egy-egy látogatáskor a kórházi munkatársaival együtt, de Vid megváltozott. Nem tudom, miben, talán csak a mosolya volt kevesebb. Azért kéretlenül továbbra is pazarolta ránk.

Egyszer aztán megkeresett, távozási szándékát jelezte. Nem győzködtem - utólag elgondolkodtam ezen - számítottam rá. Az pedig kifejezetten örömet okozott nekem, hogy Kaposvárt és a továbbtanulást választotta következő állomásának.

Szommer Vid tűzoltó törzsőrmester 1996. október 31-ig volt katonája a komlói tűzoltóságnak. A tőlünk telhető muníciókkal engedtük Őt az útjára. Néha-néha befutott hozzánk, azután elmaradt.

Utoljára a temetésén találkoztam vele. Azt mondta, hogy ne szomorkodjak. Hát én igyekeztem is a könnyeimet visszatartani, amiket nem is Ő, hanem három iskolájának pajtásai csaltak elő.

    Majdnem gyerekként hagyott itt bennünket, nekem mégis az az érzésem, hogy Vid felnőttebb volt sokunknál.

Felnőttebb és igazabb. Az ilyen emberek, ha eltávoznak, itt hagyják a fényüket. Legékesebb bizonyítéka ennek a facebookon való megjelenése az ismerősei körében.

Hadd legyen akkor ez a fény a tűz és mi sokan álljuk körbe, melegíteni egymás szívét!