Csak azért is megmutatja, magának és másoknak is, az egész világnak, de leginkább a párjának. Igaz, hogy a Papa már nem kapálgat a kertben, mégis az ott sorakozó ágyások gondozottabbak, mint bármikor. A fagycsípte krumpli behozta a lemaradást és a legszebben virágzik a patak partján. Bő termése ígérkezik, mint a tavaszi borsónak.
A labdarózsa szikrázó fehér gömb, kacérkodik a nappal. Még levelet se hoz, hadd pukkadjanak irigykedve a téli álmukból felébredt, szirmukat óvatosan bontogató cserepes virágok.
Az aprójószág is rendben szolgálja a gazdát és a macska is megfogja az ide tévedt egeret. Megújulni készülődik a konyha is, színét válogatja, árvalányhaj lesz talán, a bútorhoz leginkább illő, vagy egy halvány sárga?
Minden megy hát a maga megszokott útján. Csak most már egyedül. Néha sajgó derékkal, de fáradhatatlanul teszi a dolgát, nem bajmolódik.
Egyszerre valami szokatlan történik. A labdarózsa szirom erdőjét harsány melódia töri át, leplezetlenül udvarol a madár. Így van ez minden tavasszal, ám néhány nap múlva fészket raknak a bokorral szemközti kis ablakba. Soha madár ott még nem költött. Hiányt pótol, meleget áraszt és az elhagyatottság érzését oldja a rozsdafarkú pár.
És az egykor pirospozsgás leány, ősz fürtjeit szemérmesen takarva már csak a jobb szemével sír, a ballal meg a világra kacsint, amint teszi azt a hegytetőn lengedező árvalányhaj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése