
Rémítő volt az a hang, amelyik a segítséget kérte és szívszorító az a látvány, ahogy a mozdulatlan test az út közepén hevert. Igazán nem is volt mozdulatlan, rajta apró rángások futottak végig, a reszkető, félig nyitott vibráló szemek arról árulkodtak, hogy gazdájuk nem tudja, mi történik körülötte. Ritmusos légzés, üres szájüreg, stabil oldalfekvés és várakozás a nagyon lassúnak tűnő mentőre. Mindannyiunknak jutott feladat, a mentők riasztása, a lóról leugró, majd sokkos állapotban lévő kislány nyugtatása, az alélt gyermek fölötti őrködés.
Én meg csak idegesen totyogtam jobbra és balra, végül az útkereszteződéshez mentem, hogy az érkező mentőt irányítsam.
Ahogy később elmondták, a lovak a főúton vágtáztak hazafelé, miközben egyikük elvágódott, a másik személyautóval ütközött, de kis sérülésekkel elérték a tanyájukat.
Amíg beszélgettünk az esetről, megtudtam azt is, hogy a lovagoló kislány szülője, a lovak gazdája és a sérült autó vezetője három különböző személy ugyan, de közeli rokonok. Micsoda véletlen!?
Majd gyorsan jött az örömteli hír is a kórházból, a megsérült kislány jól van, nincsen komolyabb baja.
Fellélegezhettünk és elgondolkodhattunk az eseten. Volt, aki a feltámadott Krisztus ajándékaként kezelte a vágtató lóról lezuhant kislány életét, más pedig ugyanonnan érkező üzenetként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése