Hatvankettő

Maradt a hét elejére még egy kevéske születésnapi dió torta. Talán nem is maradt, talán a Mama tette szántszándékkal félre. Majdnem paleo, a lányok mégis imádják. Ülünk az étkező asztalnál és közben beszélgetünk. Előkerülnek üres papírok és a vödörnyi színes ceruza is, frissen hegyezetten. A művészek alkotnak.

Kezemben torta, azon fénylő gyertya sokaság,
kezemben kicsi, puha kéz, ajándék ez, az ám!
Karmazsinos ünnep, mazsolás kalács,
nem is kell több, együtt a rakás, nem bagázs!

Milyen őszinte és tiszta ez a kép!
Lehetsz te felnőtt, akármilyen kedves és szép,
szó nélkül kimondani mégis Ők tanítanak.
Legegyszerűbben a legnagyszerűbbet: szeretlek.