A hajnal

     Fejünkben, amikor kis párnánkra fáradtan lehajtjuk, kiértékelődnek a nap eseményei és megterveződik a holnap. Eszedbe jut a naplemente szépsége, mert az erkély ablakán kitekintve éppen láttad, hogyan bukik a semmibe fáradtan a halovány decemberi csillag. Máris tele vagy romantikus képekkel, érzelgőssé válsz, megjelennek titkolt, talán soha meg nem is valósítható vágyaid, aztán észrevétlenül, édes-keserűn, talán mosolyogva elalszol.

Érdekes, arra soha nem gondolunk, hogy az alkonyat egy kicsit az elmúlást is szimbolizálja és az elalvás egy kicsit a mi átmeneti halálunk is.

A felhők mögé lebukó nap láttán miért csak a csodás képet látjuk, agyunk zegzugos tekervényeiből miért nem a hajnal kerül ki győztesen? Már este miért nem dicsérjük Auróra fáradhatatlan , mindennapos munkáját, aki testvérének szekerét soha nem felejti el felvezetni az égboltra? Talán azért, mert a pirkadatot kiérdemeltnek és természetesnek tartjuk még akkor is, ha nem látjuk.

     Egy nyári hajnalon a kertben ülve vártam Hüperion és Thea lányát. No nem azért, hogy örök életet és fiatalságot kérjek tőle, mint földi szeretőjének fia, hanem csak kíváncsiságból. Soha még a fáim között nem találkoztam vele. A város fényszemete a látványt zavarta, de ezért kárpótolt a hang, ami csak a hajnal istennőjének volt köszönhető. A kertben fantasztikus - szinte érezhető - volt a csend. Az éjszaka vándorai már nyugovóra térhettek.

Azután egy pillanat és valami megváltozott. A körülöttem lévő tárgyak kezdtek kirajzolódni és ebben a derengésben egyszer csak megszólalt egy madár. Majd még egy és még egy, egyszerre mind rázendített. Micsoda muzsika, hajnalt köszöntő égi zene! Fogalmam se volt arról, hogy ennyi madár között élek. Különösen a temető felőli kis erdőcskéből szólt hangosan az ének. Én mozdulatlanul, semmit se zavarva ültem és hallgattam a csodát. Harmónia és diszharmónia együtt! Ahogy Auróra egyre inkább megközelítette a horizontot, úgy lett mind világosabb és vált csendesebbé a korai hangverseny. Amikor a megújuló nap az égboltra hágott, egyébként gyönyörűn, az már nem is volt olyan érdekes.

     Ma egyhangúan szürke minden, nem láthatok naplementét. De holnap, legyen bármilyen is az idő, legyen akárhány óra is, egy régi emlékű hajnalra emlékezve és egy még régebbi születésre, az enyémre gondolva szeretnék felébredni.