Hivatali tréfa?

Egykor a felnőtté válást is szimbolizálta az az esemény, amikor egy fiatal kezébe először adták a személyi igazolványát. Még sláger is született e jeles eseményről, büszkén hirdetve a tizennyolc esztendőt. Az utolsó kemény borítású füzetecském -hosszabbításokkal és fényképekkel tarkítva- évtizedeken keresztül alkalmas volt feladatának ellátására. 1920 július 1-én újat kaptam a régi érvényességi idejének lejárta miatt. Ennek már a neve is más: személyazonossági igazolványnak hívják. Nincs lapozgatás, egy picurka kemény lap az egész, amelynek két oldalán  minden -mások által fontosnak megítélt- adatom szerepel. Díszíti az egészet egy -a helyszínen készített- arckép felvétel. Meg is voltam elégedve annak minőségével, hisz hetven éven túl tudok már annyit, hogy a szalmából nem lehet várat építeni. Milyen anyagok az összetevői ennek a dokumentumnak, fogalmam sincs arról. Mindenesetre tartósnak tűnik.

Kell is, hogy az legyen, mert engem  szolgál egészen 2080. január 1-ig! Micsoda optimizmus ez a hivatal részéről! Meg is kérdeztem az ügyintéző hölgytől, hogy teljesít-e még szolgálatot, ha a csere ügyében ismét erre járok? Nem felelt, kedvesen mosolygott. Szeméből nem a kérdésem butaságát, inkább az abban rejlő humor befogadását olvashattam ki. 

132 év lesz már a hátam mögött, amikor karácsony és újév között elcsoszogok -ha tudok- a kormány hivatalába személyazonossági igazolványom cseréje érdekében. Vajon készülhet rólam  még egy jó kép? Mennyi időre adják meg az új dokumentumot? Mi lesz, ha az ujjbegyeim kopása miatt nem tudnak ujjlenyomatot rögzíteni a készítendő okmányon? Leszek-e akkor egy jó svádájú valaki, aki ezeket a kérdéseket felteszi?

 

Elszomorított az új igazolványom érvényességének rögzített időpontja. Egyszerűen komolytalannak tartom, tréfának se jó. Ennek igazolására elmondom, hogy az egyik ismerősömnek 110-éves korában kell már az új okmányát igényelni, pedig ő idősebb nálam és közel egy időben kaptuk az újakat. Minden bizonnyal a számítógép és annak programja ilyen oktondi. Vagy azt ma még józanul gondolkodni kevésbé képes emberek készítik?   Megértem, hogy egy ilyen ügyben nem akarnak már látni, de ez így akkor is helytelen. A legegyszerűbb megoldás az lehetne, hogy a hetven felettieknek végleges, érvényességi időt nem tartalmazó papírt nyomnának a kezükbe. Kizárt dolog, hogy emiatt bárki is ágálna.

 

 

Violin Concerto e-dúrban?

Alkotó korszakának végén komponálta a formai újításokkal teli, csillogó felszínű, mégis egyszerű tematikájú művét, az e-moll hegedűversenyt. Talán Cecile Charlotte Sophie az öt gyermekkel együtt jelentett számára akkora örömet? Mert a hangszerből, a hegedű húrjaival kicsalogatott dallamok nekem erről is árulkodnak. Felix Mendelssohn Bartholdy Violin Concertojának hallgatása számomra a gondtalan kikapcsolódást és a lelkem nyugalmát jelenti. A sok és naponta feleslegesen rám szórt hírek és álhírek miatt mostanában gyakrabban is keresem a zene közelségét.

Amikor a számítógép előtt ülök, a megszokásból bekapcsolt televízió képernyőjére nem pazarlom a pillantásaimat és a hangjainak tartalma se jut el az agyamig. Ennek nem az az oka, hogy a hallásom már nem a régi, hanem inkább az érdektelenség. Most mégis elnémítottam, szóljon az opus 64-es.

Nem ismerem, nem tudom ki ez a fiatalember, aki szólistaként azonnal belép. Öt percnyi játéka után reklám szakítja félbe és ez a hátralévő időben még háromszor megismétlődik. Rendesen fel is idegesítettem ezen magamat, kerestem hát egy újat. Szép, szőke hölgy emeli fel a vonót, Miriam Magdalena Hanikovának hívják. Peregnek a percek és megjelenik egy Tesco hirdetés a legolcsóbb fogyasztói árakról. Most már azért is végig hallgatom! És nem kellett „csalódnom". Magyarország miniszterelnöke kibicként szakítja félbe a művésznőt és tart az Áradó Duna partján egy tájékoztatót a mobilgátakról. Kitartottam, „ érdemes" volt, mert a hangverseny közönségének elismerő tapsa előtt még tájékoztatást kaptam a száraz bőr legújabb ápolási lehetőségeiről.  

A TV-ben a műsorvezető udvariasan félbeszakítja beszélgető partnerét, vagy elköszön tőle, mert most reklámnak kell következnie. Legyen bármilyen film, azt többször is megszakítja valaminek ajánlása. Előtte felhívják a figyelmet arra, hogy a 12 év alatti gyerekek számára ártalmas lehet a hirdetés tartalma. Mit tehet ilyenkor egy szülő? Letakarja a gyerek buksiját és betömi a fülét? Esetleg kizavarja a szobából? Netán lekapcsolja a készüléket, vagy más állomást keres? Ez utóbbi általában nem jó megoldás, mert ott is ugyanazt látja. A reklámok hatékonyságát illetően érthető ez a megoldás, de igencsak tisztességtelen. Kíváncsi lehetek-e a kérdéskör körüli pénzmozgásokra? Igen, de szent meggyőződésem, hogy őszinte válaszokat nem kapnék azokra. És az végképpen senkit nem zavar, hogy a reklámokkal félrevezetett, becsapott, ostobának vélt emberek gyakran kapnak bóvlit a bevásárló kosarukba? 

Sokan nem fogadják el a termékek hirdetésének és ajánlásának ilyetén formáját. Legtöbben már ügyesen védekeznek is ellene. Az adások „kényszerszünetében"  a mobil telefonjukba bújnak, lemosogatják azt a néhány piszkos edényt, megfürdik az ügyesebbje, vagy elvégzi dolgát az illemhelyen. Egyikük sem lehet végleges megoldás. A tisztesség azt kívánná, hogy semmi műsort ne szakítsanak meg reklámokkal. Mondják el azokat önállóan, előre meghatározott időpontokban. Aki akarja az nézi és meghallgatja. A sok reklám helyett ajánljunk olyan termékeket -a betevő falatoktól a legrangosabb színházi előadásig- amelyekre a szomszéd hívja fel a figyelmünket, hogy megvegyem, megtekintsem.

Nem tudom kiverni a fejemből a mobilgátakat. Ki lehetett az a faragatlan fajankó, aki a miniszterelnök néhány mondatával egy zeneművet tör ketté, megsértve ezzel annak hallgatóját, de előadóit is. Hogy merészel valaki így viselkedni? Lehet, hogy elnökünk a hibás? Akkor gyorsan építtessen mobilgátakat a Karmelita elé, nehogy a hülyeség beléphessen oda, vagy kilépjen onnan.

A reklámok pedig költözzenek a Parlament épületébe. Igaz, hogy annak idején nem ilyen céllal húzták fel a falait. Javaslom ezt már azért is kínomban, mert már csupa önreklám az egész, mert az ötletemet nem valósították meg. Nem hangzik el minden ülés előtt a fegyelemre, rendre, a haza szeretetére tanító Szózat.

Mendelssohn e-moll hegedűversenyéről találok azért még be nem piszkított felvételeket, leginkább a nagyoktól. A régi bakelit lemezen megőrzött hangjaira mégis nagyon vigyázok, ki tudja mi történhet még?  Még csak annyit, hogy a bejegyzésem címével eszem ágába se jutott megbántani Bachot, az e-dúr hegedűversenye fantasztikus!       

Kívánj a szónak nyílt utat

Önmagában már az is egy ünnep, ha egy fedél alatt tölt el a család bármennyi időt is.

                             A nap korán rágyújtott, kíméletlenül szórta ránk a sugarait. A bejárati ajtót csak a legszükségesebb esetekre nyitottuk  ki, igyekeztünk megőrizni az éjszaka lehűtött levegőjét. Tíz óra körül teljes a létszám, mindenki teszi a dolgát, én vagyok csak az, aki szemlélője az eseményeknek. Az étkezőben és a konyhában szorgoskodók a kintről érkező ebéd kiegészítésével, a tálalással foglalkoznak. Az unokák -gyakran mind a heten- a nagyszobát töltik meg jókora zsivajjal. Felügyelni nem kell őket, mégis be-beülök hozzájuk örömet lopkodni. Néha felerősödik a hangzavar, aztán elcsitulnak. Ritkán fordul elő közöttük civakodás, magatartásuk az egymás iránt érzett, feltétel nélküli szeretetet sugározza. 

Gábor az előszoba fehér ajtóit díszíti fel. A felragasztott képek, rajzok, gyerekek festményei, versek és szövegek arról árulkodnak, hogy a házigazdák ötven évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Jó alkalom volt ez a nap arra is, hogy a jelenlevők az édesanyát, anyóst, nagymamát a születésnapja alkalmából köszöntsék. 

Elnéztem a díszítés elemeit és elérzékenyültem. Nem a közösen ültetni tervezett díszfa, hanem a menyasszony mosolya volt az, ami feladatot meghatározó. Megismerhettem a különböző évek lakodalmainak nevét. Nem tudtam, hogy van fa-zöld-bőr-pamutlakodalom, nem tartottuk meg igazán a Rózsa-Porcelán-Gyöngy-Rubinlakodalmakat se. Szülessen nekem most ezért hiányérzetem?

 

 A lapokról szeretnék csak néhány sort idézni, olyan könnyeket előcsalogatókat:

 

 „Zötyögtette a szívem, de most szeretem az utat, mely hozzád vezetett" Csukás István

 

 „S ha érzed, hogy az íze keserű-. azért csak idd, nincs édesebb nedű." József Attila

 

 „Orcádra fessed rózsaszínnel, bújtasd mosolygós csigaházba," Károlyi Ami

 

 „Kívánj a szónak nyílt utat, és a dalnak tiszta hangokat" Köves Miklós, Horváth Attila, Som Lajos,         Piramis együttes: Ajándék.

Mindegyik felragasztott papírkának üzenete van. Kiválasztásukban nagy fiamnak rutinja van, nem először csinál ilyet. Asztalhoz ülünk és megebédelünk.Senki ne gondolja, hogy ezzel kész, jöhet a hatalmas torta megszegése, amit Tibor még tagnap hozott a megszokott helyről.

Jöhet egy kis ejtőzés. A beépített szekrénynél a képek alatt ülünk egy -a kinti hőségtől mentett- kerti padocskán. A jubiláns házaspár egy-egy csomag cetlit kap. A kemény fehér papírkákon kérdések olvashatók a válaszra kíváncsiak nevének megjelölésével. Kétszer tizenháromra kellett felelnünk, volt azok között „húzós" is. Mosolyogva megoldottuk és ugyanazt kaptuk vissza a kérdezőktől. 

A nagyszobában vagyunk, mind egy rakáson. Mendelssohn, Szentivánéji álom- Nászindulójának dallama csendül fel. Fegyelmezetten végig hallgatjuk. Ezután Gyurkovics Mária énekel. Schubert Ave Maria most is megtölti a szívemet, ahogyan akkor tette, 50 évvel ezelőtt. 

Dalszöveget kapunk a kezünkbe és máris énekelhetjük közösen:  „...Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek, s csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed."...

Bálint tüsténkedett a televízió képernyője körül, újra láthattuk a házasságkötésünk néhány mozzanatát, majd azt követő évek kockáit a cseperedő gyermekeinkkel.

Gábor a családjával József Attilát szaval.  „Ökölnyi nagy rubinkövet adok,..." 

Az étkező asztalon nemes rendetlenségben papírok, színesek, ecsetek és festékek sokasága alkotó munkára csábítja az ünneplőket. Az asztal közepén állványra helyezve várja az érkezőt a festővászon. Csend van, a „ művészek" papírra vetítik a gondolataikat. A vászonhoz -egymást felváltva-mindenki leül, ecsetet fog és alkot. Ez már hagyomány. A kép már a teraszt teszi otthonosabbá.

Az egymást követő események, a sok-sok ajándék színessé varázsolták az egész napot. Legszebb mégis az együtt, örömmel eltöltött idő volt.