Közös gondolkodás, tenni akarás

Az 1970-es években a tűzmegelőzési feladataim évente többször is lehetővé tették, hogy megcsodáljam Hosszúhetényt és környezetét. Ez a település ma is egyik gyöngyszeme Baranyának, a Keleti-Mecseknek. Leggyakrabban a falu elején parkoltam le az önkéntes tűzoltók szertáránál. A Tündér lépcső csobogó vízéhez, a Zengő-kilátóhoz feladat nem szólított, örülhettem annak, hogy  Püspökszentlászló kastélyát láthattam. Megismerkedtem néhány emberrel akik nagyon sokat tettek azért, hogy ez a néhány-ezres közösség jól érezhesse magát ott a Hármashegy lábainál. Tájházak, kiállítások és egyéb színes programok teszik változatossá és érdekessé az életüket. Büszkélkedhetnek azzal is, hogy Bea -országot is bejáró- akvarelljei szintén az övék.

Amikor a 6-os főútról balra kanyarodva ráhajtottam a falu felé vezető útra, mindig megfogott a két oldalt díszítő cseresznyefák sora. Minden évszakban volt azokon látnivaló  Persze, hogy tavasszal a hófehér virágok milliárdjait felöltve voltak azok a legszebbek. A zöld koszorúban a piros szemek a korai nyarat üdvözölték. Kár, hogy a megérett gyümölcsök itt-ott emberi "segítséggel", ágastól pottyantak le a földre. Az ősz tobzódik a színekkel. A lombkoronák tarkasága a szépség mellett az elmúlást is eszébe juttatja az arra utazónak, aki jó ha vigyáz, amikor volánt tart a kezében. A télre levetkőző fák megmutatják sebeiket, erőt gyűjtő pihenőre térnek, így várják az új tavaszt.

Gyorsan elfutnak az évtizedek és cseresznye sorok büszke fái elkopnak, elfáradnak, megöregszenek. Az érkező tavaszokkal egyre több jelzi, hogy gyökerei már nem képesek éltető erővel ellátni a koronát. Sorra kiszáradnak és csúffá teszik a hazavezető utat. Látják ezt a falu felelős vezetői de az ott lakó emberek is. Összefognak hát és ennek a vége a cseresznyefasor teljes újjászületése. 

Tizenhárom évvel ezelőtt háromszáznyian -szülők, gyermekek, nagyszülők és unokák- láttak munkához. Nemcsak elültették a fákat, de azoknak neveket is adtak, sőt, többet örökbe is fogadtak. Ha tavaszonként újra a hófehér ruhákat látják, kedves emlékként juthat eszükbe az a vidámsággal eltöltött dolgos nap.

 

Gabó a faluban él, vállalkozó. Nagy érdemei vannak mindannak a megvalósulásában, amiről én e rövidke írásomban szót ejtek. Amikor egy interjúban Őt megkérdezték, rámutatott a faültetésben résztvevő, minden korosztályt megörökítő csoportképre és röviden így fogalmazott: A közös gondolkodást, a közös tenni akarást és az egymásra figyelést látom. 

Tiszta szívemből sajnálom, hogy Gabó számára lehetetlenné vált egy lombok alatti séta. Hiszek abban, hogy a közösség szeretete enyhíti e hiány szülte fájdalmát. Ezért is küldök neki a Mecsek túlsó oldaláról egy interneten talált fotót.