Fáradhatatlanul jár körbe a mutató

Amikor egy ember szóba elegyedik egy másik emberrel, annak mindig van oka és előzménye. Fontos tárgyalásokra felkészülünk és jól meggondoljuk, hogy a szavaink közül mikor, melyiket, milyen módon engedjük szabadon kiröppenni a szánkból. Mikor, miért és hogyan szóljunk másokhoz akkor, ha csak beszélgetni akarunk valakivel előzetes tervezgetés és felkészülés nélkül? A kérdésre nem is keresem a választ, mert felnőtté váláskor az már mindenkiben benne van jól, vagy kevésbé jól megtanulva, elsajátítva. Mégis előfordulhat, hogy a legegyszerűbb gondolatokat is megkísérled aranykeretes mondatokba foglalni, mert a címzettnek az megjár. Egyszerű örömszerzés ez mindenféle képmutatás nélkül.

   Van egy ismerősöm, akivel mindössze háromszor találkoztam. Mégis sok mindent tudok róla, mert bátran mesélt magáról és gyakran, szeretettel beszéltek róla a testvérei. Ő a legidősebb, aki a szüleitől már nagyon régen, de férjétől és testvéreitől is végleg elbúcsúzott. Baranya egyik községében él, családi házában egyedül. Nem műveli már a szeretett kertjét, mert nem tudja, de önmagát a környezetének segítségével még ellátja.  

Nem volt ott az öccse temetésén, akitől az én általam leírt gondolatokkal vettek búcsút.  Úgy véltem, hogy jól fog esni neki, ha kifejezem részvétemet, hát felhívtam. 25-30 percig illesztettük füleinkhez a készüléket és a rövid részvétnyilvánítás után én csak hallgattam. Minden szavakba öntött gondolata a szeretetből született és nekem szólt. Áldottam az eszemet, hogy megkerestem Mariskát. Nem a hízelgő szavai, hanem a nagy öröm miatt, amit a hívásom adott neki.

 

   Révfülöpön született, családjával együtt Gyűdre költözött. Sokat mesélt lánykoráról, A Sarlós Boldogasszonynak szentelt gyönyörű kegytemplomban nagy örömmel énekelt, a siklósi kórházban ápoló nővérként szívesen dolgozott. Ellátott minden reá bízott munkát a mezőgazdasági szövetkezetben és nagy szeretettel művelte saját kertjét is. Többször is hordott szíve alatt kicsi magzatot, de -ahogy Ő mondta- Isten nem ajándékozta meg gyermekáldással. Férjét korán elveszítette, beteg anyósát sokáig ápolta. A Teremtő talán jóvá akarta tenni korábbi mulasztását azzal, hogy testvéreinek gyermekei sokszor töltötték meg vidámsággal a kertes családi házát.

 

   Többször is kerestem a nyáron, kicsöngött a telefonja, nem vette fel. Aggódtam miatta, pedig csak az augusztusi rekkenő hőség viselte meg, de az alaposan. Az ősz legelején újra hallhattam a hangját. Jól érzi magát, várja a szeptember harmadik vasárnapját abban a reményben, hogy kedves rokonai közül sokan meglátogatják és felköszöntik.

Beszélt, csak beszélt. Hagytam, hogy gondolatait életkoráról nem árulkodó friss és derűs mondatokba foglalja. Jókedvre derítettem valakit, akinek egészségére ittam egy korty pálinkát abból a saját termésű vegyesből, amit ajándékba tőle kaptam még a múlt tavasszal.

 

Az óra mutatója fáradhatatlanul körbe jár, sebesen fut el egy újabb esztendő. Kínzó betegség gyötörte hónapokig, kilábalt belőle. Gondolatait megosztja Istennel, akiben őszintén hisz. 

Ma felhívtam Mariskát és örülhettem annak, hogy a megszokott fürgeséggel osztja meg velem a fejéből kipattanó szikrákat. Lucát várja, a kis egyetemistát, Zsiga unokáját. Nem tudja, hogy Isten mit és mennyit ad még neki, de reméli, hogy szeptemberben újra körülölelheti szeretteit a születésnapján. A kilencvennyolcadikon.