Akárhányszor is találkoztunk, mindig jól éreztük magunkat egymás társaságában. Többet érők voltunk és vagyunk-évfolyamtársaim megbántásának szándéka nélkül írom le ezt- mint egy átlagos gimnazista osztály. Mi jól tudjuk ezt, másoknak meg nem kell bizonygatnunk. Egy sima hétköznapon, hatodik éve már, hogy családi házam ajtaján meglepetés-szerűen kopogtatott be öt osztálytársam a IV/C-ből. Jövetelük okát egy beteg ember meglátogatásának könyvelhetném el, de messze nem az volt. Leültünk, beszélgettünk, tervezgettük az érettségink ötven éves évfordulóját. Hol és mikor találkozzunk újra, hogy megosszuk életünk történéseit, örülhessünk egymásnak. Természetesen szó esett a lelassult mozgásomról is, egyre csak gyengülő szervezetemről, mert igazából ezért jöttek hozzám. Ha tehetnék, hagytak volna nálam a saját erejükből. Csak én tudom, hogy meg is tették azt.
Látogatásukról készült egy fotó. Bori, Mari, Józsi, Éva és Hilda velem együtt mosolyognak a kamerába. Ez a kép aztán láthatóvá vált mindenki számára, köszönhetően ennek a számítógépes világnak.
- Egész jó lett ez a fotó! -mondta valaki.
- Előzetes születésnapi, vagy karácsonyi ajándéknak neveztük ezt a mini osztálytalálkozót? Talán több is volt ez annál! -szóltam hozzá én.
- Tudjátok mit mondott az Andok Piri nagymamája? "Milyen a nép, olyan a kép." Szerintem is mi jó népek vagyunk. -fűzte tovább a gondolatokat Mari.
- Egy percig is kétséges volt előtted?
- A mai délután sokkal, de sokkal több volt...!
- Az egymáshoz tartozást, a kölcsönös megbecsülést, tiszteletet és szeretetet példaértékűen bemutató esemény egy ilyen találkozás. Ebben a kis randiban való közreműködésedet most mindenki előtt megköszönöm! -tettem így kísérletet hálám kifejezésére, Mari felé tekintve.
- Mi a titkotok, hogy nem öregszetek? Vagy ez csak a "C" osztály privilégiuma? -kérdezte tőlünk András a "B"-ből.
Jó kidumáltuk magunkat, rosszról egy szó sem esett közöttünk. Hazaérve szép álmokkal igyekszik mindegyikünk jó nagyot aludni. - hangozhatott volna így a felelet, válasz gyanánt Bandi kérdésére. Azóta kedves emlék már a megtartott ötvenedik évforduló is. És mert az idő egyre csak rohan, nyakunkon már az ötvenötödik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése