A szeretet tanítója

  Az orvostudomány -folyamatos fejlődése ellenére- még messze van attól, hogy valamennyi kórnak megálljt tudjon parancsolni. Az életmód megváltoztatása, a kemikáliák és a terápiák együttesen sok esetben akár a teljes gyógyulást is eredményezhetik a legkeményebbnek vélt betegségekkel szemben. De a győzelem, ha elmarad, nem marad más csak a csend és a halál.

 

   Ismerek egy kislányt. Soha nem találkoztam vele személyesen, csillogó szemei és örök mosolya az internet hullámain keresztül lopták be magukat a szívembe. A kisiskolás pad helyett az utóbbi három esztendejében a kórházi ágyakat kényszerült választani. Egyik kezelés a másik után, próbálkozások sora eredmény nélkül. Megüresedő szülői pénztárcák.

"Minden Jó" ezért a kicsi lányért! -indult útjára a rokonok, barátok, ismerősök, ismeretlenek összefogása! Nemcsak anyagi források megteremtése válik közös üggyé, de az aggodalom, a szeretet és a féltés is. A kicsi lány az ablakon betűző nap felé fordítja buksiját és szórja felénk tovább a fénysugarakat. Erős és bátor. Úgy viseli baját, olyan példás rendezettséggel, mint aki tudja a végeredményt. Csalfa kislány lenne, becsapná a világot? Nem hinném, talán csak bátortalan egy kicsit. Nem meri elvenni szüleitől a feléjük mindig is sugárzott hitet, reményt és szeretetet.

 

   És a gyorsan elszaladó hónapok -felváltva egymást-, hol a megerősített reménnyel, hol pedig csüggedéssel kopogtatnak be a család házának ajtaján. A forró nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, aki gyakorlott festőként nekiállt elkápráztató színeivel megszépíteni a természetet, a világot. Alig emelte fel ecsetét, máris lehullott az első falevél. Nagyon-nagyon korán, szemeknek tetsző, gazdag ruháját még nem ölthette magára. Fakó sárga színét a megtört ágacska kölcsönözte. A kislány pedig követte a levelecskét, örökre lehunyta szép szemeit.  

 

...Csak a jóra tanítottál bennünket! Megmutattad, hogy milyen hatalmas erő lakozik a szeretetben! Mi pedig, akik ezt megértettük, a gyógyulásod reményében minden féltésünket neked küldtük el, hogy a halál ne szaladhasson el veled, de kevésnek bizonyultunk. Akaratlanul is, de fájdalmat okoztál nekünk és jókora űrt hagytál magad után. Hiába leszel legkedvesebb angyalkája az Úrnak, mindig hiányozni fogsz. Te mindig tiszta -ahogyan azt a neved is igazolja-, egyenes és őszinte kis emberke voltál. Ezért én soha nem fogom megérteni, miért is történhetett meg ez veled? Amikor azt kívántam, hogy ablakod elől tűnjenek el a rácsok, arra gondoltam, hogy a Napocskád zavartalanul cirógassa az arcodat, de miközöttünk. Most pedig csillagok miriádjai ragyoghatnak rád, csak mi lettünk szegényebbek. Megismertelek az éter hullámain keresztül és ez így is marad most már örökre. És soha nem akarlak -nem is tudlak- elfelejteni Téged. 

Isten! Tőled azért megkérdezem, miért tetted mindezt?