Mecsekfalu krónikását kellene megkeresnem és neki átadni. De vajon létezik-e ma ilyen személy? Szopok-Mecsekfalu történetét Páll Lajos úr a legnagyobb örömünkre feldolgozta és könyvek alakjában nekünk is adta azt. Tanár úr foglalkozik ma is a város kicsi gyöngyszemének életével, rögzítődnek valahol a gyorsan elszaladó évtizedek történései?
Elárulom, hogy a faluban megtartott meggybor-versenyek megközelítően teljes dokumentumába botlottam a sok-sok papír között. A hagyományos borversenyek kapcsán nagyon röviden megemlítettem már, hogy szőlő nélkül is készíthető jóféle bor, miért is ne adnék számot erről kicsit részletesebben? Első alkalommal 2007. augusztus 31-én kóstolgattuk egymás borait. Erre az eseményre mindössze a saját emléklapom emlékeztet. Azután szépen jött a többi (2008. szeptember 13., 2009. szeptember 19., 2010. szeptember 18., 2011.szeptember 17., 2013. október 12.) és ezzel be is fejeződött ez a kedves, bohókás, mégis igen komolyan vett vetélkedés.
Az eltérő fajtájú gyümölcsökből készített italok nyilván más aromákat rejtettek magukban. A különbözőségeket növelte a gazdák szaktudása vagy éppen rafinériája. Nemcsak a nedűk elkészítését, de azok megítélését is igyekeztünk komolyan venni. Ez utóbbiban mindannyian részt vettünk, valamennyien helyet foglaltunk a zsűri székeiben. Csak igazolt távolmaradás létezhetett.
A palackok bontására minden alkalommal a Gumó-kocsmában került sor. A poharakba öntött kevéske mintát mind megittuk és a munka után jóízűen fogyasztottuk el a szendvicseket, vagy az alkalomra készített meleg vacsorát. Amikorra a tányérjaink megüresedtek, befejeződött az értékelés, megtalálhatta gazdáját mindegyik emléklap. Nem volt más hátra, csak vidáman eltölteni közösen az estét, kóstolgatni -most már eredményét és gazdiját is megismerve- a meggyfák piros vérét. Gyümölcs, élesztő, citromsav, víz, cukor, borkén és még ki tudja milyen összetevők, kezelési technikák? Őszintén beszélgettünk ezekről a dolgokról, nem tartva attól, hogy a következő évben a saját borunk eredménye látja kárát.
Amint már említettem, az első versenyünkről nincsenek részletes információim. A másik ötről viszont teljes képet alkothatok. Az évek során összesen 47 nevező 48 borát kóstoltuk. Kilenc bor kapott arany minősítést. Egy alkalommal a faluhoz nem kötődő ember kérte borának megítélését, versenyen kívül. Ezüstről szóló emléklapot vihetett haza. Egy másik esetben egy "kívül álló" színesítette a zsűrit, Bettina személyében. Apjának bora aznap aranyat ért. Felismerhette az otthoni aromát, de a legnemesebb fémhez kellett a többiek véleménye is. Nem is gondoltunk az elfogultságára, örültünk annak, hogy egy fiatal, kedves, szép leányka ül közöttünk, beszél és mosolyog.
Arany, ezüst, bronz emléklapok, mindenkinek jutott valamelyikből. Ezeket én készítettem és tettem színesebbé unokáim évente változó fotóival, amelyeken a hordó tetejéről, vagy éppen a homokozóból mondják el borkészítéshez a "jó tanácsaikat", aláhúzva mindenben a játék fontosságát..
Felsorolhatnám a tizennyolc meggybort készítő és azt a versenyre benevező ember nevét? Nem tudom, nincs rá felhatalmazásom, közülük páran már nem olvashatják soraimat. Azzal valamennyien egyetértenének, hogy mind a hat meggybor verseny a mi kis közösségünk javát szolgálta. Nem konkurálva a nemes borokkal, azok megmérettetésével, mégis színt loptunk a mi falusi életünkbe, legyen az akármilyen halovány. Fogalmam sincs arról, készítenek-e még meggyborokat a faluban. A játékos, mégis nagyon komolyan vett vetélkedések elmaradtak, csak néhány fejben bukkan elő, ahogyan most az enyémben.
Kár, hogy nem folytatódtak! Azért emléknek megmaradtak, nem is a rosszak közé tartozóknak. Hosszú évek után végre a fiókomat is elhagyhatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése