A nagypapa

Nagypapáimat nem ismerhettem meg személyesen. Nem tőlük kellett túl korán végső búcsút venni, én késtem meglátni a bolygónkat éltető napot. Később örökölhettem kettőt is, egyféle pótlásként a házasságkötésem révén. Személyükben aranyos, szorgalmas embereket ismerhettem meg. Arról  végképp nem eshetett szó, hogy unokaként  szeressenek, mert hamar váltam szülővé és neveltük a gyermekeinket az öregektől távol, tőlük függetlenül.

Eseményekkel tarkítva múltak az évek és egyszer csak nagyszülő lettem. Jobban ezt időzíteni sem lehetett volna. Első unokám megszületését követő néhány héten belül ráérős nyugdíjas lettem. Láttam én édesapám és apósom örömét a szép sorban megszülető kicsik felé sugározni. Megismerhettem nagyszülők és unokák, a szeretet megnyilvánulásában eltérő minőségű, de azt mindenképpen tartalmazó kapcsolatát. Tanulhattam volna tőlük, ám eszembe se jutott, mert sokkal fontosabb volt számomra a gyermekként megismert szülői feladatok újbóli értelmezése és alkalmazása.

Az első unokámat szépen, sorjában követték a többiek, most már hatuknak örülhetek. Láthatom, hogyan rakódnak rájuk a centiméterek, hogyan gyarapodnak buksijukban a tudás csírái.

Nekiláthattam hát nagyszülői feladataim teljesítéséhez, csak olyan alkalomszerűen, rögtönözve, mindenféle tervezettség, kiszámítottság nélkül. A szeretet érzése a kis tündérek iránt megszületett bennem, nem kellett azért semmit se tennem. Hogyan tudtam és tudom azt kifejezésre juttatni, az egy másik kérdés. Tudatosan soha nem tettem különbséget közöttük, mégis előfordulhatott minden bizonnyal az, hogy megegyező magatartásukat eltérő módon reagáltam le.

Nagyon szerencsés vagyok az unokák többségének közelsége miatt. A két távolabbi kislánnyal a manuális kapcsolat lazább, szorítását segíti egy kicsit a modern technika.

Amikor Eszter megszületett, én is ott voltam a kórházban és egy órán belül láthattam, ahogy a fehér gyolcsba bújtatott kisbabát a nagymamának nyújtja át az újdonsült édesapa. Én akkor a vagyonnál többet érő "csomagot" nem kértem, nem is kaptam meg. Kicsit most hiányolom mindkettőt. Pár hónap és a kora nyári napsütésben azért én ringathatom a szaletli félárnyékú hintaágyában aludni készülődőt. Otthonában őt vigyáztuk, amikor Emesét édesanyja először átölelhette. A kicsit, életének első napján, édesanyjától átvéve boldogan szorítottam a szívemhez. A többiek megszületését éppen úgy kísérte a várakozásom izgalma, a szeretetem és a féltésem, de csak az örömteli hírek jutottak el hozzám.

A gyerekeknek versikéket írtam, szösszeneteket faragtam. Ha tehettem, énekeltem és teszem ezt ma is. Fiaim nem nótás legények, gyermekeik talán igen. Janka megbarátkozott a dallamokkal, a kétéves Liza tiszta énekét megcsodálom. Katától ugyanez olyan természetes. E téren Levente nekem még nem nyilatkozott. Száznyi autó típusát különbözteti meg, és a legós építkezései  igazi alkotások. A maguk nemében ugyanezek a nagylányok balett-és zongora játéka is.

Gyakran fúrok, faragok, játékokat javítgatok. A műanyag baba csípő protézisére büszke lehetek, de nem kell szégyenkeznem a sok apró játék gyógyítgatása miatt sem.

Mesét olvasok, ha arra van figyelmes hallgatóságom, néha társasjátékot játszok, vagy felügyelek. A vigyázás egyre ritkább feladat, őrzi már a nagyobb a kisebbet és szépen el is játszik vele. Szabadon futkorásznak kis csikókként a kertben, a padon ülve gondolatban közöttük szaladgálok én is.

Unokáimra jól ügyelnek a szülők, tanítják őket a szépre és jóra, ahogy kell. Ebben segítek, ha tudok, ha engedik. Egyébként csak hátra dőlök és ámulattal tekintek rájuk. Nagypapa szerepemmel -talán a hiányzó gyermekkori tapasztalások miatt- nem lehetek igazán megelégedve. De juthatok előre olyan Nagyi mellett, aki kimondatlanul nagyobb jogot követel magának az unokák szeretetére? Biztosan többet is tesz érte.

Nekem legyen elég annyi, hogy szerethetem őket és hagyom, hogy ők is ugyanezt tegyék velem.

"Gondolataidat csak a szeretteidre pazarold,
tisztán lépd át a küszöböt, mosolyogj!
Akit meglátsz, fontos ő neked és hidd el,
hogy az vagy magad is!
Tegyél meg mindent, hogy derűs arcok vegyenek körül!
Így bízhatsz abban, hogy utadat az ő mosolyuk kíséri."