A teraszra néző ablak belső párkányáról nagy, kerek, valamire éppen rácsodálkozó szemekkel tekint a hozzánk érkezőkre egy bagoly. Élettelen kerámia, a fajára alig jellemző színekkel. "Parancsnokok Bölcse" feliratú, aranyozott táblácska lógott a nyakában, amikor egyik tűzoltóparancsnok kollégám a kezembe nyomta. Nyugállományba vonulásom napján lettem gazdagabb ezzel az emléktárggyal. Az átadó kéz szorítása és a hozzá mellékelt mosoly meggyőzött arról, hogy egy határozott köszönöm elég is lesz beszélgetés gyanánt. Mégsem úsztam meg, annál hosszabbra sikeredett az egy fedél alatt eltöltött idő.
Sok-sok évet éltem a tűzoltó társadalom színes forgatagában. Szolgáltam az embereket, pedig ezt így a többször is megváltoztatott tűzoltó eskü szövegek soha nem tartalmazták. Gyakran kellett vitatkozni, meggyőzni másokat, de hagytak dolgozni, olykor még alkotni is. Sokszor nyitottam ki a számat, igaz, de mindig a tűz elleni védekezés fontossága, a tűzoltói munka körülményeinek javítása volt a célom, amikor megszólaltam. Előfordult, hogy magammal is viaskodtam. Egyszer csak megjelentek, majd sokasodtak azok szabályozók, amelyeket magyarázgatni kellett és hozzá azok az emberek, akik fennen hangoztatták, hogy tilos a kérdezés, hát még a kritika.
Éppen jókor értem el a felső korhatárt, Túl hirtelen veszett el a szolgálat szabadsága és senki nem mondta, hogy gyere és folytasd! Maradt viszont az enyhe cinizmussal átnyújtott bölcs bagoly. Elértettem, egy percig nem voltak kétségeim. Napok múlva mégis büszke voltam a madaramra. Átadásakor a mosolyban nem titkolt leértékelés mellett én azért megláttam parancsnok cimborám szemében az elrejtett szeretetet is. Ez a felfedezés megerősödött bennem, amikor vele még az ajándékozás napján beszélgettem.
A "bölcs" jelzőt biztosan nem érdemeltem ki, ezzel a szóval kapcsolatban egyébként is fenntartásaim vannak. Folyamatosan tanultam a szakma változó ismereteit, ügyelve arra, hogy vitára méltó partnere lehessek bárkinek. Mozgatott természetesen az is, hogy a beosztottaimat önképzésre sarkalljam. Hol van ez még attól, hogy nagy tudású ember legyek? Sőt, a bölcsre jellemző higgadtság és rugalmasság gyakran éppen akkor hagyott cserben, ha az igazamat kerestem. Amikor arra rá-rá bukkantam -legyen az valós, vagy vélt-, éreztem, hogy de jó, de okos vagyok! Ám a következő pillanatban már elég lehetett akár egy porszem is, hogy azt elhomályosítsa, és testembe a kétségek csíráit elültesse. Ma is mosolyra fakaszt a nyakba akasztott táblácska, de én már rég a bagolynak ajándékoztam a bölcsességet.
Nem vonom azért kétségbe, létezhetnek bölcs emberek, többjüknek okos mondásai gyűjteményben is a birtokomban vannak. Nagy tudással megáldott emberek vannak, velük mégis szívesen vitatkoznék, mert én gyakran másképpen látok. Ez az én kíváncsiságom, igazságom, ha tetszik, a bölcsességem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése