Két út között

     Két út közé építettük a házunkat, mindkettő a főútról szalad fölfelé északnak. A temetőt már régóta aszfalt burkolaton látogathatjuk, a kertekbe menet azonban kőzúzalék csikorog a talpunk alatt. Ez utóbbit a sárrázótól két betonteknő választja el, amelyek a csapadékot vannak hivatva elvezetni a zöldellő domboldal bugyraiba. A teknők és az árok rég megteltek, az olvadó hó és a csobogó víz akadályok nélkül, ügyesen görgetik lejtőn lefelé a kövecskéket. Ez a sérült, hepékkel és hupákkal tarkított utacska nagy forgalmat bonyolít le. A gyalogosokat - néhány rendszeresen szemetelő ember kivételével - szereti, szíve szerint fent karjaiba venné és lent puhán a főútra tenné a fáradtan hazatérni igyekvőket. Így senki bokája nem bánná, ha rajta közlekedik. Bezzeg prüszköl ő és legszívesebben ledobná hátáról a vadul száguldó sportos motorokat, mert azok egy-egy szeletet mindig kihasítanak a testéből. Nagyokat nyög, amikor csontjait ropogtatva, megpakolt, soktonnás jármű látogatja meg.

    Karbantartás és tisztogatás nélkül éli az éveit, mégis örül. Mert még szolgálni tud, ha megköszönni ezt csak a szélein növő fák, virágok nem felejtik el. Hiába a vadgesztenye virága, a lila akác fürtjei, az ágaskodó fiatal erdő szélén büszkén magasodó nyírfa, a szívét az apró kövecskék közül szerényen kibúvó üröm levelű parlagfű hódította meg. Tévesen vadkendernek is hívják, pedig az ambrosia nemzetséghez tartozik, amely az olümposzi istenek eledeléül szolgál. Észak-Amerika őshazáját elhagyva ez a gyomnövény hazánkban humán egészségügyi- és mezőgazdasági károkat okoz. A virág pollenje erős allergén, amire mi emberek nagyon is érzékenyek vagyunk. Különösen szereti a megbontott, műveletlen földterületeket. El is rendelték kötelező irtását, pedig vértisztító, gyulladás csökkentő, sebfertőtlenítő, immunerősítő, méregtelenítő, zsírégető, lelket nyugtató hatását ismerték. Gyógyító képességét, vitaminos gazdagságát kifejezésre is juttatja szív alakú kaszat termésében.

    Vagy a rendelkezés gyenge, vagy az ellenőrzés felületes, az út közepén gyökeret eresztett parlagfű zavartalanul fürdőzik a napsugárban.  Nem nőtt magasra, terebélyesen ágasra, de gyökereivel jól megkapaszkodott a semmibe.  A járművek kikerülték, vagy megközölték, az emberek nem taposták, nem bántották. A terület tulajdonosa csak nem fogja saját magát elmarasztalni! Nem is látta, talán nem is tud róla, hisz akkor már az utat is rendbe hozta volna.

     A parlagfű elleni ádáz harc olyan lehet, mint a vörös húsok rákkeltő hatása. Egy komolynak vélt világszervezet kitalálja, néhány hete hírül adja, a földlakók meg nevetnek rajta. A H1N1 influenza vírus majd az évente megjelenő mutánsaival való riogatás ugyanaz. Vajon kiknek fűződik érdeke ahhoz, hogy jó pénzért beoltassam magam, hogy ne fogyasszak sertéshúst, szarvasféléket? Marháknak és disznóknak?  Faramuci dolgok ezek! Én mégis változatosan étkezem, mindenevő vagyok, a védőoltást háziorvosom már nem is ajánlja. Nem veszem komolyan ezeket a fenyegetéseket. Miért akarnám hát én - aki naponta látom - a közelemben élő egyetlen ártalmasnak kikiáltott vadvirágot bántani?