Szerelmes 424-es

     Nagyon szép lány volt. Gesztenyebarna haja nagy fürtökben, mint a tenger hullámai omlottak vállaira, méltó keretet adva naponta megcsodált kedves arcának. Mert az állomásnál lopva, mindig megkerestük egy titkolt pillantással, ha nem is beszéltünk róla.

     Nyolc-tíz vagont mindig húzott maga után a 424-es, közülük egy a bejáró diákoknak dukált, másikba fel sem szállhattunk. A gőzmozdony méltóságteljesen pöfögött, a vasúti átjáróknál keltette a később ébredőket és minden erőlködés nélkül szürke felhőkkel díszítette fel az eget Dombóvártól egészen Komlóig. Nem volt túl hosszú az út, igyekezett azt mégis mindenki hasznosan eltölteni. Pista egy évvel felettem járt. Mindig a sarokba ült és olvasott. Nagyon gyorsan tette, mert hazafelé már úgy szállt le, hogy a reggel megkezdett könyvet kivégezte. Volt aki az alvást színlelve csendesen kucorgott a helyén, mások beszélgettek, de akadt azért olyan diák is, aki tanult. Én gyakran ultiztam a társaimmal 10-20-filléres alapon, ez kifejezetten veszélyes volt. Egyformán tudtuk a játékot így az elveszített néhány forint másnap visszajött. Egyébként is papíron számoltunk és nem igazán fordult elő, hogy bármelyikünk is kotorászott volna üres zsebeiben.

A kalauzok nagyon vigyáztak ránk. Hangosnak vélt szó nem hagyhatta el a szánkat, de egy ártatlan szerelmes cirógatás is a tiltott gyümölcsök közé tartozott. A stikában elszívott cigaretta már túlnőtt a vétségen, bűnnek számított. Ha Kibédi észrevette, a Diri biztosan megtudta és abból semmi jó nem származhatott. Egy kedves emlékű színész nevét akasztottuk a szigorú vasutas nyakába, talán a dülledt szemei miatt.

Az ablakot nem sűrűn nyitogattuk, mert első volt a vagonunk és itt kanyarok nélkül is állandó vendégünk volt a füst és a tüzes szikra. A ruháinkat felesleges volt félteni, mert azokat a végállomáson amúgy is azonnal belepte a pernye, de a szemeinkre csak ügyelnünk kellett.

Mégis lehúztuk azt, ha a hosszú lábú Piri lépett a magas lépcsőkre túlzottan rövid és szűk szoknyájában.

      A széplány miatt soha nem mulasztottuk el fejünket az üveghez tapasztani. Ugyan, mi tornásztatta meg a mi kis elsős buksinkat? Talán az egyszerűség, a derűs mosoly, a közvetlenség és a báj. Egyre szebb lett, virágzott, az érettségire, az életre készült.

Szülei nem engedték, hogy azt a fiút szeresse. Egy hajnalon a lány legszebb ruháját öltötte magára és sétára indult a sínek között. Gondolataiban ott ment mellette szíve választottja, annak kezét szorította, amikor jött a 424-es.
 - Ne legyen hát illetetlen! - füstölgött magában az acélparipa, gyorsan elkapta, megölelte és agyonszerette.