2013. február 20., szerda

A huszonegy, az nyerőszám

    A hónap elején kicsivel több mint nyolcszáz forintot nyertem a lottón. Nem az első eset, hogy ekkora összeget kaszálok és nem is a véletlen műve. Közel négy évtizede már annak, amikor első alkalommal dobtam be a postaládába két szelvényt. Nem ám csak úgy gondolomformán, hanem akkori négyünk évszámaival kitöltve. A Szerencsejáték Rt. Igazgatójának meghívója mégsem a rendszeresen lottózónak, hanem a városban közismert tűzoltónak szólt, amikor közreműködhettem a nyerőszámok kihúzásában. 45-ből hatot, jómagam egyet, 1994. március 18-án, délután fél háromkor a komlói színházban. A nyerőszámokhoz ilyen közel azóta sem voltam, pedig nem is töltöttem ki hatoslottó szelvényt. A nagyobb összegű forintokba vetett hitem régóta a múlté, mára csupán a megszokás és a remény pislákoló lángja maradt.

     Császári pátens vezette be a lottót és adta bérbe Cataldi grófnak. Kalapos királyunknak viszont nem tetszett, hogy bankárok zsebét tömje degeszre a szerencsejáték, hát államosította.
A mai lottó első húzására 1957. március 7-én került sor és már a hatodik játékhéten megszületett az első telitalálat. Az édesanya, aki a maga és négy gyermekének születési adatait játszotta meg, 555 ezer forint boldog birtokosa lett. Ez az esemény indíthatta el édesapámat a lottó szerencsejáték göröngyös útján? Nem tudom, de elképzelhetőnek tartom. Mindenesetre egy vászonzsákocskába, összehajtogatott papír cetlikbe rejtve, elhelyezte a kilencven számot. Ezután mi mind a kilencen kiválogattunk a teljes sorból 5-5 számot. Apu kellő precizitással kitöltötte a szelvényeket és feszülten vártuk a sorsolás eredményét. És így lottózott, amíg ki tudta tölteni a szelvényeket. A kilenc szelvényből húsz is lett talán, a 3.30 Ft. is emelkedett. Édesanyám gyakran morgott vele, hangja is volt néha a civakodásnak, sokallta a bolondok adójának is titulált pénzkidobást. Ami igaz, az igaz, szüleink nem bővelkedtek anyagiakban, pedig dolgoztak éppen eleget. Apu fodrász segédként megjárta Davost, Luganot, Milanot. Elzavarta Őt a világgazdasági válság, de visszahozta a családjában megtestesült hazaszeretet, hogy tovább dolgozhasson immár hentes-és mészárosként. Hatvan évesen nyugdíjas lett, havi apanázsa elérte, talán egy tízessel meg is haladta a 800 Ft-ot!?                                                                                                                                                                                                               
Az  esedékes szelvények kitöltésekor időnként tervezgetett. Soha nem akart magának semmit. Bennünket segített volna az éppen aktuális gondjaink megoldásában. Egyszer aztán rámosolygott a szerencse. Tárgynyereményként tízenezer forintot nyert. Mennyire örült! Úszott a boldogságban. Én mentem vele bevásárolni a pécsi Centrum Áruházba. Felesleges dolgokra egy fillért sem költöttünk.

     Jaj, de rég nem lottózik már! Ha kicsiben is, hát én folytatom. Olyan ez, mint a pirítós kenyér. A konyhai tűzhelyen  készítette reggelenként és el nem engedett bennünket anélkül, hogy abból ne ettünk volna. Ezt gyakran megteszem magam is, ma is, ha nem is a tűzhely pirosló platniján.
Édesapám meg én is, talán vártunk valahol egy-egy nagyobb nyereményt, de mindketten jól tudtuk, hogy megkapjuk azokat szépen, sorjában. Neki 21 "öttalálatosa" volt és 15 alkalommal örülhetett is azoknak. Tibor még búcsút inthetett, de sem ő, sem a többiek, Tamás, László, András, Bálint és Klára, már nem nézhettek a nagypapa társaságában a fényképezőgép lencséjébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése