2012. december 31., hétfő

Egy zár, ha nyit

     Talán már hagyományként is üdvözölhetem a karácsony közös, "nagy" ünneplését. Nem a falu "Mindenki Karácsonyfája" az, amire gondolok. Annál azért kisebb, családon belüli a szeretet ünnepéről való megemlékezés. Anyósom és apósom három leánya, a hozzájuk tartozókkal gyűlnek egybe. Amíg a papa és mama éltek, természetesen ők voltak a díszvendégek. Amióta gondolataink csalhatják csupán be őket a közösségünkbe, azóta -ha nem is díszvendégként- én vagyok a legidősebb.

Minden évben változik a helyszín, körforgásszerűen. A vendéglátás nem csak a házigazda dolga, az asszonyok megbeszélik, hogy ki miből és mennyit tesz a közös ünnepi asztalra. A huszonnyi ember, ha együtt van, elkezdődhet az ajándékozás.
A kalapból kihúzunk egy nevet, azon csak más család tagja szerepelhet. Majd elgondolkodunk azon, mi is legyen az öröm szerzésének tárgya? A feladat, kevéske anyagi ráfordítással, vagy a nélkül olyan valamit átnyújtani a sorsolással kiválasztott személynek, ami mosolyt fakaszt az arcán. Ez a mosoly teszi egyértelművé, hogy az ajándékozó jól választott.
És ez a feladat nem is olyan egyszerű! Évek óta gyakoroljuk, és én úgy látom, hogy jelentős lépéseket tettünk meg és eredményeket értünk el ezen a téren.
Amikor átvesszük, kíváncsi tekintetek tűzében kezdünk el kotorászni a tasakban, vagy látunk neki a díszes csomagoló papírba elbújtatott ajándék kiszabadításához. Ha végre előkerült, azt mindenkinek látnia kell. Megköszönés, puszi, és aki az előbb még kapott, most megkeresi a választottját és ad. Így megy ez addig, amíg mindenki meglátja a sajátját.
Vacsora következik, beszélgetés, poharazgatás és váltott felügyelet az apróságokra, akik szerencsére régóta teszik bájossá a mi közös karácsonyunkat.

     A házigazda kezdte. Egyre több aranyos, saját maga készítette ajándék talált gazdára. A sor hamar rám került. Szokásomtól eltérően keveset beszéltem és nyújtottam át az általam összeállított-készített ajándékot.
De közvetlen ezelőtt mit kaptam én? Nem akármit! Arra inspirált, hogy írjak róla. Tökéletes ajándék birtokosa lettem. Laci nagy szeretettel nyújtott át nekem egy lakatot. Egy lakatot, amit maga készített a kerti faházikó védelmére, ahogy azt később elmondta. Micsoda? Ehhez a munkához nem illő, az egyszerű, javasolt használat!
A lakat egyik oldalán a kód állítható be, amelynek négy száma valamilyen módon velem hozható kapcsolatba. A másik oldalán egy felirat: "EGY LAKAT AMELY ÉRTÉKET,TUDÁST EMLÉKEKET "ŐRIZ"
A lakat szára lakkozott, rajta tekerentyűk, díszesen festett gombocskák, az oldalán szőlővessző levelekkel és fürtökkel.
Amikor a kezembe vettem, biztosan nem mosolyogtam. Sokkal komolyabb és nagyobb érték ez, mint elsőre is gondoltam.
Megköszöntem, most mégis megismétlem. Köszönöm szépen!

     Mert ez a lakat szívesen és szívvel végzett, sok-sok munka eredménye. Így aztán természetes az, hogy a végére belekerül a siker jóleső érzése mellett az öröm és a szeretet. Egyszer magam is készítettem, nagyon sok energiát belefektetve, egy hegedűt. Meg is szólalt az túl bágyadtan, erőtlen gyengén. Nem is tartottam meg, mint azt a másikat, amelyet egy barátom barkácsolt össze a megszólaltatás halvány szándéka nélkül. Ez ma is őrzött értékem, barátságunk hirdetője.

     A lakatot a szívembe zárom el. Azt az értéket és tudást, amit én az életemben kaptam, adtam, szereztem, meg a szép emlékeket fogom még megőrizni benne.
Ha pedig valaki megkeres, a szívem közelébe engedem, és csendesen megmondom neki a lakat nyitásához szükséges számokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése