A szilvafák jól megfáztak tavasszal. A május eleji kemény fagy után a szorgos méhecskék mindent megtettek ugyan, de a kötés rosszul sikerült és a várható termés elég lesz talán néhány tálnyi szilvás gombócra. Abból is, ami puhul, felnyitása után kajánul vigyorog rám a kukac. A többit meg éretlenül lerázza majd a szél, mert a nagy szárazság miatt már az ágon lógni sincs kedvük. El kell hát mennem a zöldségeshez másfél kiló szilváért, sürgősen várja a konyha, máglyarakás készül.
Nem igazán tudok válogatni belőlük, egyformán kényszerűségből érettek, sebaj, a sütő melege majd helyrehozza. Matatok a kékes-lilás gyümölcsök között, amikor a szomszédos rekeszben sárgabarackot pillantok meg. Augusztus közepén van még belőle? Nem véletlenül kérnek túl sokat kilójáért, divatosan 599 forintot. Az egész nem több annál, amennyi a mellette lógó nagyobbik, nylon tasakba beleférhet. A szemek aprók és töpörödöttek. Rajtuk a ráncok nem a megélt magas kort hirdetik, hanem inkább a korai halálról árulkodnak. Egyik kisebb, másik puhább, csak a színük egyforma, egészségtelen sárga.
Kamaszodó koromban 2-3 évente nagy munkát adott a családnak, nekem is a Gyümiben termő kajszi. Én így ismertem és tanultam meg ennek a szaftos, zamatos, sokízű gyümölcsnek a nevét. Többfajta is volt, nem is egyszerre érett, legalább egy hónapig szorgoskodhattunk. Az őrzés, a szedés, és a behordás mind a mi dolgunk volt. Húzta is a kezünket, vagy nyomta a vállunkat a 25-30 kilós kosár. Lovas szekér a kajszit csak akkor szállította haza a három kilométerre levő faluba, ha egyszerre több mázsát kellett mozgatni. Ilyenkor Púpos, a ló, már várta és élvezettel elropogtatott fél vödör kajszit. Gazdája az öreg Ügyvéd Jankó - így hívták mert kéretlenül beleütötte az orrát mindenki dolgába- nem tudta mire vélni a lócitromok alakváltozását. Unokája meg csendben kuncogott a háta mögött.
A vevő otthon mindig friss, a fogyasztói szándékának megfelelő árut kaphatott, vagy válogathatott. Braun doktor néninek házhoz is szállítottuk. Ő volt, aki nem ment el hosszabb időre úgy a faluból, hogy ne "ugrott" volna be hozzánk kérdezni, érdeklődni, gyógyszert felírni.
A gyümölcsös kertünkben a tennivalót becsülettel elvégeztük. Nemcsak munka volt ez, hanem kirándulás és nyaralás is. Idősebb testvérek szülőket pótló felügyelete mellett, akár egy táborban is érezhettük magunkat. Barátok, pajtások, iskolás társak és haverok töltöttünk el együtt szép napokat. Ők mindegyikünkhöz kötődtek, hát díszes volt a társaság. Vacsoránkat néha színesítette a faluszéli árok partjáról "elveszett" tyúk, vagy sánta liba, így mindenkinek biztosan jutott falat a tányérjába.
Sokan vették meg tőlünk a kajszit frissen, normális áron. Volt, aki ennél is olcsóbban kapta és aki nem is fizetett érte. A küllemében megsértettek rotyoghattak a cefrében, belőlük főhetett a pálinka. Mindig sok lekvárt tettünk el, az éhes szájak arányában. Ilonka tánti cukrot nem igen rakott hozzá, csak ha télen megnyitotta a dunsztos üveget és ha volt akkor rá pénze.
A szezon vége felé egyre kevesebb volt a munka, egyre többször ültünk a présház előtt a diófa árnyékában. Beszélgettünk, énekeltünk, a mára városi rangot kapott Sásd panorámájában gyönyörködtünk, amíg az alkonypír nem, de az éjszaka hűvöse már bezavart bennünket a szalmazsákjainkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése