Ma hókristály bundát húzott fel a kert. Begyógyult az évben szerzett minden sebe. A tavasz elé siető, frissen metszett alma fázósan nyújtja az ég felé pucér karjait, nem messze tőle végre ledobta utolsó levelét is a nyír. Söpörném én a maradékot, de jótékony takaró borítja. Hófehér mesevilág ez, reggelig szűzi csoda. Karácsonyi előleg.
Egy régi karácsonyi esten mindahányan, akik otthon ünnepeltünk, a szokásnak megfelelően éjféli misére mentünk. A falu közvilágítása láttatta velünk az utcát, poros volt az, sötét, még az őszhöz tartozó. Az embereken jól látszott a visszafogottság és hiába járt már otthonaikban Jézuska, a templomba belépve áhítattal várták a Megváltó születését. És szállt az erős hanggal megáldott kántorunkat is visszakozásra késztető zengő ének, egyik is, másik is. A himnusz hangjai után a megtisztulás élményén éppen csak átesett hívőket és a titokban, félve hívőket is olyan kép fogadta a kapun kilépve, ami a szentmise szavainak mindegyikét sokszorosára erősítette.
Eltűnt az út, a seszínű fű és a járda, egy hótenger lett a világ, amiből csak a kerítések deszkái kapaszkodtak az ég felé. A változás mindenkit meglepett, de rövid csönd után az országúton egymásba kapaszkodva, vidám nevetés közepette indultunk hazafelé. Az óriás pelyhek csendben cirógatták kipirult arcunkat.
Mindannyian mégsem voltunk részesei ennek az ajándéknak, mert édesapánk -és ez is a családi hagyományokhoz tartozott- otthon maradt és frissen megfőzött füstölt kolbásszal várt bennünket, amihez jó sok tormát is reszelt.
Ahogy a kertben magasodó fenyőt néztem, a gyermekkori emlékek is felvillantak. A készülődés feszültsége, a konyhai fa teknőben a csutakolás, a tiszta,ünneplő ruhákba öltözés, a várakozás. Aztán a csengők harmadszor is csilingeltek és beléphettünk a feldíszített fenyő szobájába. A fán az általunk elkészített tárgyacskák, festett diók mellett ott sorakoztak a szaloncukrok is. A kakaós ízűre emlékszem, de miből készültek, soha nem tudtam. Ezeket szabadott másnaptól óvatos lassúsággal "észrevétlenül" lelopni és papírjaikat úgy visszahajtogatni, mintha semmi nem történt volna. Egy narancs is jutott mindenkinek az éppen szükséges zokni, kesztyű, vagy sapka mellé.
A szíve mélyén mindenki örül a fehérnek, a karácsonynak és a kettő lehetséges találkozásának. Örül, aki látta, de most útnak indul messzire, irigykedve örül, aki távol van és látni szeretné.
Nagyon sokan vannak a boldogulást határainkon kívül keresők.
Nekik fényképeztem a fát, legyen ez az én karácsonyi ajándékom számukra, legyen övék is a mi fenyőnk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése