Ököritó

    A falu -amelyet ma Ököritófülpösnek hívnak - Fő utcáján egy nagy csűr állt, leginkább a fuvarozók éjszakai pihenésére. 1910. március 27-én Húsvéti Bált rendezett a közösség. Az éghető anyagokkal telített, szalmatetős csűr ajtaját a mulatság közben egyszerűen bezárták. Tették ezt csak azért, nehogy a belépti díj megfizetése nélkül bárki is átlépje a küszöböt.

És ahogy lenni szokott, a baj megtörtént. A csűrben tűz ütött ki, gyorsan elharapódzó. A pánikba esett, menekülést megkísérlő tömeg zárt ajtóba ütközött, ész nélkül taposott. A feljegyzések szerint 312 ember lelte halálát a falakon belül.

   Az eset, amely negyven évvel a Magyar Tőzoltószövetség megalakulása után történt, újabb lendületet adott az önkéntes tűzoltó mozgalomnak, szép számban alakultak meg a tűzoltó egyletek. Igazi tűzvédelmi előirás, ami egy csűrben a bálok tartását komolyan rendezi, mégis csak 1936-évben született, ezt is leginkább a közeledő háború és a vele összefüggő polgári védelem igényelte. 1963-ban korszerűvé vált a szabályozás és a változásokkal folyamatosan frissülő jogszabályok és kötelező szabványok közel fél évszázada megmutatják hol és milyen körülmények között lehet és szabad rendezvényeket tartani. Pontosan kiszámítható minden az építéstől a használatig. Még a megengedett maximális létszám is.

    Egyszer csak jönnek az elképesztő hírek Ököritó kissé megkésett 100-éves "jubileumáról". Konkrétumok hiányában meg nem engedhető találgatásokkal van tele majd minden média. Csak a három fiatal tragikus halála a biztos. Mint ahogy lenni szokott, elkezdődnek a kulturált egymásra mutogatások. Nem teszem fel a kérdéseket, mint ahogy azt megtettem tűzoltó bajtársaim értelmetlen halála kapcsán a 2006-os egyetemi tűznél, mert akiknek feltettem, azokat nem érdekelték. Most inkább csak leülök és sírok. Mert a szék, ami alattam van, azoké a szülőké, akik a buliból hiába várták haza gyermekeiket.

Azért azt kijelentem, hogy az ügyben illetékességgel és hatáskörrel bírók - legyenek ők a polgármesteri hivatal dolgozói, tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmisek ésatöbbiek - mindegyike a tragédia miatt joggal érezheti felelősnek magát akár azért mert tett, vagy elmulasztott tenni valamit.

Aki több ezer embert oda bulizni beengedett, az miért ne tudhatná - talán elvárható is tőle - hogy egy kitörő pánikban a riadtan menekülő  tömegből halálos áldozatok születhetnek. A tulajdonos és a rendező, de a biztonságért felelősök magatartása is ugye legalább tudatos gondatlanság?

Aztán egy okos ember máris felvilágosít bennünket, hogy ilyen ügyekben a felelősség bizonyítása a bíróság előtt nagyon- nagyon nehéz. Jézusom! Már hallom a jó nevű ügyvédet, hogyan szorítja sarokba az ügyészt, az egymásnak ellentmondó, de határozottan előadott szakértői véleményeket és látom a bíró tanácstalanságát. Mert a jogszabályainknak hézagai vannak. Egyfelől azért átjárhatók, mert a számtalan kiskaput az alkotók szándékosan beépítették, másfelől az is lehet, hogy a sorok közötti rések egyszerűen csak visszatükrözik az alkotók hézagjait. A szándékos beépítést megértem, azok fűződhetnek érdekekhez - akár önös érdekekhez is -, azokból a hézagokból sokan, jól megélnek. Jogalkotásra miért adnak tollat olyan emberek kezébe, akik nem ismerik jól a magyar helyesírás szabályait, azt nem tudhatom. Most senki ne kezdjen el mutogatni egy 2009-évben megszületett szabály alkotójára, aki áldatlan állapotokat teremtett. Ne mutogasson senki azokra se, akik - sajnos többségükben - birka módon végrehajtották, alkalmazták. Meg azokra se kell ujjal mutogatni, akik egy tavasz óta megsemmisíthették volna a rossz szabályt.

    A gyevibírós, a külön magyarázatokra szoruló,kötelezően érdekeket szolgáló, ember és ember között indokolatlanul különbséget tevő szabályokat azért jó lenne egyszer végre már rendezni. Úgy egyáltalán, a tiszta, világos, értelmes, közérthető és leginkább bennünket, embereket alázattal szolgáló szabályok között volna jó élni.

   Hogy ne száradjon senki lelkére ezeknek a fiataloknak a halála, kérjenek hát bocsánatot az akarattalanok!