Téli álom

•  

    

 Elfutott a nyár és az ősz is a vége felé jár. Az örökké zöld fenyő ágai büszkén magasodnak az ég felé. A lombjukat minden évben lehullató dércsípte fák kopasz ágacskáin már csak néhány levél hintázik a szélben. A többi mint egy óriási puha, meleg vánkos, beborítja az erdő téli pihenőre készülő földjét.

Az avarban Sün Anyóka halad az élen, jobbra-balra tekintve, minden hangra figyelve. Mögötte fegyelmezetten követik őt gyermekei, mind az öten. Két lány, Saci, Szilvi és három fiú Süni, Süti és Süvi. Anyjuk meglepetést ígért, de miért késik az annyit? Elkezdtek ficánkolni, előbbre futni, lemaradni, de végül a Mama rájuk ripakodott. Nem igazán haragosan és keményen, mégis fegyelmezőn.

 - Legyetek türelmesek és viselkedjetek! Nemsokára oda érünk.

Alig hogy újra elindulnak, Süvi megbotlik egy korhadt fadarabban és a lejtőn egyre gyorsabban bukdácsolva közeledik Szilvi felé. Nem akart ráesni, fellökni se szándékozta, inkább egy jókorát ugrott és szállt előre a tesó felett. Ilyet még sose csinált, ijedtében összegömbölyödött, földet érve sebesen gurulni kezdett egészen egy vakondtúrásig, ami aztán jó magasra feldobta. Úszott a levegőben, végül a lábait kinyújtva nagy csattanással, hasra esve egy fürdőző pocsolyában kötött ki. Mindenki megijedt, az aggódás és a féltés mozdulatlanságot, riadt arcokat és csendet teremtett.

Amikor a két hátsó lábára állva, csupa sárosan, ragacsosan kikocogott a dagonyából, csillogó szemeivel nézett a többiekre és csak ennyit mondott:

- Mi van veletek? Szerintetek csak a nagytestű vaddisznó rokonainknak szabad itt megfürödni? És elmosolyogta magát.

Több se kellett, egymásba kapaszkodva ugrándoztak. Akár táncnak is beillett a mozgásuk, akármilyen sete-sután emelgették a lábaikat. Hosszú percekig az örömtől hangos nevetés töltötte be az egész környéket. Még fent a fák koronája fölött repkedő szarka is rekedten kezdett el cserregni. Arra nem is gondolt, hogy ezzel kiejti csőréből a frissen lopott ékszerét, ami most éppen csak egy értéktelen réz drótocska volt.  Az ugrándozó tüskéshátúak azzal mit sem törődve szedelőzködtek  és néhány pihentető  nagy sóhajtás után újra elindultak.

 - De Anya, mi az a fontos, amit meglepetésként ismernünk kell?- kérdezi csendesen Saci.

- A fagyos télre egy biztonságot adó új otthon helye az, amit látnotok kell.

 Fertály óra múlva a család az erdőszéli domboldalba rakott és évek óta ott hagyott farakáshoz ért.

- Már itt is vagyunk. - szólt az anyuka. Ez a fűvel, gazzal, mohával benőtt terület lesz most télen a szálláshelyünk. Itt fogunk téli álmot aludni.

- Minden nap reggel kelünk, este lefekszünk aludni? Mi az a téli álom?- kérdezi Süni.

- A legnagyobb hidegben nagyon nehezen találnánk meg az ennivalót, ezért néhány hetet csak alvással mulasztjuk az időt. Kevesebb lélegzettel éltetjük legyengült, hűvös testünket.

- Dehát éhen halunk! –siránkozik Szilvi.

- Dehogy halunk éhen! Az igaz, hogy ti gyakran civakodtatok egy-egy falaton. Ki találta, ki fogta meg, ki ehet belőle és mennyit? Azért mindig sikerült megegyezni, ma már az én megkérdezésem nélkül is. Mielőtt hosszú álomra hajtjuk le a fejünket, alaposan megtömjük a pocakunkat rovarokkal, földi gilisztákkal, csigákkal és mással is, ha sikerül a vadászatunk. Finom gyümölcsökre már ne nagyon számítsatok, megettük azokat már másokkal együtt. A tele pocak sokáig jól szolgálja majd minden porcikánkat. 

- A hűvös őszi szelet kivédem, összegömbölyödök, de mi lesz velem, - ha ahogyan mondod-  a tél hidege eljön? - érdeklődik Süvi.

- Hát gyerekek, ezért vagyunk most itt. Mindenki keressen magának a rakás déli oldalán egy mélyebben fekvő zugot és bélelje ki azt száraz levelekkel, legyen olyan a kuckó, mint egy meleg ágyacska.

Ezután valamennyien hozzáláttak téli fekhelyük kialakításához. Haladt is a munka. Serényen forgolódtak, sok száraz falevelet, apró ágacskákat behordtak. Életükben először terveztek és építettek, jól sikerültek a kuckók. Aztán kicsit megfáradva ülték körbe anyjukat. A pihentető csendet Süti kérdése szakította meg. Süti azért kapta ezt a nevet, mert az erdészháznál egy kisfiú finom almás pitét tett elé a földre és nem futott el a sütit tüskéire tűzve, hanem nyugodtan megette egyedül az egészet. Testvérei nem örültek ennek, amikor elmesélte mindezt.

- Anya! Ha kialudtuk magunkat és felébredünk a téli álmunkból, hogyan lesz tovább? Ugye azután is együtt leszünk? 

- Nem így lesz kisfiam! Ha a hosszúra nyúlt alvás utáni ébredéskor kitörlitek a csipát szemeitekből, először fogjátok érezni a tavasz melengető napsugarait.  Mindenkinek megváltozik az élete. Felnőttetek! Sok fontos dolgot megtanultatok már, de az óvodás korotoknak vége. Az erdő életének iskolájában okosodhattok tovább. Hallgassátok a cinke szép kis énekét, ne gondoljatok rosszat a varjú károgásáról se! Legyetek óvatosak a ravasz rókával, barátságban az agancsos szarvassal! Kerüljétek el a kígyót, a fülesbaglyot! Mindketten vadásznak rátok, ahogyan ti kapjátok el ügyesen az előletek gyors araszolással, vagy éppen futva menekülő kiszemelt ennivalót. Tudjátok meg, hogy mikor kell előremetszett tüskékkel járni, mikor kell a szúrós hegyeket lesimítani! 

-  Köszönjetek el egymástól és mostantól járjátok a saját utatokat. Végül még annyit szeretnék nektek elmondani, hogy a mi világunkban nagyon sok olyan ember él, akik szeretnek bennünket. Élelmet, vizet, fekhelyet adnak nekünk. Ránézésből felismerhetitek őket, csak nézzetek a szemükbe. Jusson eszetekbe az a faluszéli csavargás, ahol kiadós ebéddel és friss ivóvízzel láttak vendégül bennünket. 

Esteledett. Az erősödő szél sötét, gomolygó  felhőket zargatott a sünök feje fölé.  A közeledő, de az erdő lakói szeme elől még bujkáló tél megviccelte a tüskés csapatot, néhány hópihét szórt a fejükre. A gyerekek ilyent még nem is láttak. Édesanyjuk megnyugtatta őket, de azért gyorsan beszaladtak, ki-ki a maga készítette ágyacskájára és ott hajtotta le álomra a buksiját. 

 

( Nem egyszerű dolog egy jó mese sorokba szorítása, mindig is tudtam, éreztem ezt. Miért írtam mos mégis, mert megkértek erre. Nagycsoportos óvodások számára készült. Nyugodtan adtam ki a kezemből, mert a mesélő a hangjával, a szavak kiejtésével, azok hangsúlyával, mosolyával, olvasó és hallgató kölcsönös szeretetével biztosan fog élményt adni a gyerekeknek és feleleteket a kíváncsiak kérdéseire. A mesém meghallgatására nem került sor. A felügyelet a célra alkalmatlannak minősítette a sünik történetét és egy más mesét adott a feladattal megbízott személynek. Hát így jártam, megbuktam.

 

Kedves olvasóm! Ha mégis végig futottad a soraimat, ne sopánkodj, ne sajnálj, egy jót nevess! És éppen ideje, hogy nekiláss a téli vackod kialakításának!)  

Befogadó játszótér

                                                                                                                                                                       Ünnepélyes kereteket igyekeztek adni egy játszótér átadásának, használatbavételének. Kommunikációs főosztályvezető beszélt arról, hogy itt felejthetik el a gyerekek a különbözőségüket, sőt megtanulhatják annak lelküket gazdagító szerepét. Erről szól a játszótér, a játék valóban összeköt. 

A miniszter, aki országgyűlési képviselő is, beszédében kiemelte azt, hogyan mutat jó példát egy falu a település közösségi életének fejlesztésében. Kifejezte azt is, hogy nemcsak egy játszótérről van szó, hanem arról is, hogy minden gyermeknek helye van a közösségben. 

A polgármester családbarát jelzővel illette az általa irányított községet és kifejezte, hogy a játszótér mindannyiunké.

A projekt (Csak engem irritál egy ilyen kifejezés? Nem használhatták az ötlet, elképzelés, terv, program, munka, feladat, cél stb. szavaink egyikét?) szakmai partnerei -mozgássérültek egyesülete, rehabilitációs szakmérnök, tapasztalati szakértő- mind arra figyeltek, hogy a játszótér elemei használhatók legyenek különböző igényű gyerekek számára.

Szépet mondott a program jószolgálati nagykövete: „Számomra ez a játszótér egy kis csoda. Nemcsak a gyerekeknek ad lehetőséget a játékra, hanem a szülőknek is megmutatja, hogy az elfogadás nem tananyag, hanem élmény.

„A balatoni tematikájú elemek között külön figyelmet kapott az edukáció: a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell csomót kötni, felismerhetik a Balaton halait vagy a Kékszalag verseny útvonalát is. Ez a hely nemcsak játék, hanem tanulás is - természetes, vidám formában."

Ismét egy gyerekektől távoli idegen kifejezés, használója egy szemernyit se lett okosabb a szememben. 

Az „edukáció" jelentése:

nevelés, tanítás vagy oktatás, latin eredetű szó. Tágabb értelemben magába foglalja  a személyiség, a gondolkodás és a magatartás formálását is. Az edukáció célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem a kritikai gondolkodás és problémamegoldó készség fejlesztése is. 

Alapjelentés: Nevelés, tanítás.

Szélesebb értelemben: Személyiségfejlesztés, formálás.

 

A VEOL hírpotál írja: „A révfülöpi játszótér átadásán mosoly, nevetés és közösségi erő töltötte meg a Balaton partját. A gyerekek elsőként próbálták ki a csúszdákat, mászókákat és percek alatt birtokba vették az új terepet. Talán nincs is ennél szebb bizonyíték arra, hogy a játék tényleg képes összekötni."

 

A bejegyzésemnek címet adó játszótér megépítése miért is ne adna örömet nekem? Érdekes színfoltja lehet az Észak-Balatonnak. Talán a ma oly divatos beruházási tisztátalanság is elkerülte. Legyen is mindig hangos, viháncoljanak ott felszabadultan kicsik és nagyok egyaránt. Se az önfeledten játszó gyermeknek, se az őt kísérő felnőttnek eszébe ne jusson egyszerű magyarra lefordítani az ünnepi beszédek magyarázatra, értelmezésre, leginkább cserére szoruló szavait. Kapcsolódjanak ki, élvezzék a gondatlan szabadságukat.   

 

A Tourist Info Révfülöp oldalán találkoztam a hírrel. Az eseményről fotókat is láthattam. Három „fő" embert kinagyítva, két asszonyt sétálgatva, végül a húsz emberből összegyűlt ünneplő „tömeget".

Nagyítóval se találtam egyetlen egy gyereket, pedig a játékok igencsak ácsingózva várták őket. A mosoly és a nevetés tehát elmaradt. Mert olyan kamerát kézben tartó embert nem ismerek, aki ne kapta volna lencsevégre a csúszdákat, mászókat birtokba vevő apróságokat. 

 

„Minden gyereknek helye van a közösségben"- szólt az avató beszédében a miniszter. Miért nem volt a környezetében egy okos valaki, aki megsúgta volna, hogy beszédek helyett egy iskolányi csapat rakoncátlan  játéka sokkal inkább jelenthette volna az ünnepet.

Én azért találtam egy -ha nem is az avatáskor készített- képet, amivel a kifogásokkal teli megszólalásom éleit csorbíthatom, az olvasó arcára mosolyt csalhatok. 
 

Bájoló lágy trillák

 

Kedves ismerősöm kitartóan és becsülettel veszi fel a küzdelmet az életvitelét megnehezítő, mozgását korlátozó változásokkal és a húsába könyörtelenül bele harapó kórsággal szemben. Állapotát bátran viseli és tőle telhetően mindent megtesz a javulás és gyógyulás érdekében. El tudom képzelni a helyzetét, van dolog amivel magam is bajmolódok. 

 

Néha csendesnek vélt „magányomban" elkeseredek, miért ne szomorodhatna el Ő is. Ezt éreztem ki azokból a sorokból, amikben a rászoruló ember kiszolgáltatottságáról írt, amiket átélhet a gyógyításra várók világában. Együttérzésem kifejezése céljából -mert ismerjük annyira egymást- el mertem küldeni neki dal formájában Csokonai Vitéz Mihály „Reményhez" című versét. Nagy hirtelen Víg Villő énekét találtam szépnek. Majd kutakodni kezdtem és több feldolgozást is találtam az idő rostájában. Lavotta első szerelmétől a mai divatos Rap zenékig mind meghallgattam.

 

Természetesen előkerült az eredetileg elküldeni kívánt formula is, amit én majd hetven év óta ismerek. Ki a zeneszerző, kitől tanulhattam meg? Leültem a számítógéphez és megkerestem. A dallamok Kossovits József (nevét másképpen is írják) fejében születtek meg, valamikor a XIX. század legelején. Zemplén vármegyében Szulyovszky Menyhért, az új század első évtizedeiben Kassán Gróf Andrássyné muzsikusa. Dalának címe  a „Lassú magyar" csak később kapta meg szövegéül Csokonai versét. 

 

Tizenéves korai kamaszként a testvéreimtől hallhattam a dalt és raktározhattam el mai napig a fejemben. Három nővérem tanult a Leőwey Klára Gimnáziumban, akik szerint Titi bácsi énektanár volt az, aki ilyen különleges dalokat lopott be az énekkönyv lapjai közé. A testvéreim emlékei közül előbújt rögvest egy másik is:  „Nyíló kertünkben orgona felhő, bokrok fák alján napfény szitál...", amit szintén betéve tudok. Minden bizonnyal  ezt is Titi bácsinak köszönhetem.

A reményhez költője csak rövidke évig örülhetett Lilla nárcisz virágainak, csörgő patakjainak. Vajda Julianna másnak ígérte örök hűségét. A költő el is búcsúzott a lágy trilláktól, tarka képzetektől. A vers befejező sorait eldúdolva küldtem meg az eredetileg elképzelt dalt Kobzos Kiss Tamás tolmácsolásában. Villő és Tamás két különböző dallamra, egymástól merőben eltérő hangokkal jelenítik meg a hányatott életű ember reményhez fűződő gondolatait.

Vajon Lilla mit érezhetett a vers elolvasásakor? Talán mosolygott és szeretettel gondolt a költőre. 

 

„Ami egy apró érdekesség „ Lilla" prédikátor szépapám által vezetett gyülekezet egyik támogatója volt. Ez le van jegyezve szépapám által a gyülekezet matrikulájában mivel úgy nevezett vegyes anyakönyvet vezettek amibe az adakozókat beírták." A dalok elküldését követő rövid eszmecserénkből idéztem kedves ismerősöm soraiból.

 

Amikor az emberi lélek munkájáról esik szó, akkor ahhoz a cselekvések és jelzők sokaságát illeszthetjük. Csak a jelzők közül néhány: szelíd, megvalósító, vakmerő, füstbe ment, megcsillanó, kihaló, szilaj, korai és folytathatnám, mert a mi nyelvünk fantasztikus! 

 Lasciate ogni speranza voi ch' entrate - olvashattam az olasz tankönyvemben Dante sorait, mikor is kell minden reményemet a sutba dobnom.

 

Csokonai  igen díszes ruhát öltött versében a reményre:

Földiekkel játszó 

Égi tünemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak remény! 

 

Amikor egy ilyen mondattal kezdődő dalt postáztam az internet hullámain a kedves ismerősömnek, nekem eszembe se jutott, hányféle formában fordíthatók le e sorok. Én csak egy elbizonytalanodó embert láttam, akinek az arcára a mosolyt kell kicsalnom. Talán a hitét is erősíthetem és az együttérző szeretetemet is tolmácsolhatom vele. Mert ez lehet talán a legfontosabb, a szeretet. Ebben a kérdésben én csak egy kis adalék lehettem, mert Őt a családi szűkebb, de a távolabbi körök szeretete is öleli.