Az igazság keresése

 

Ferenc pápa ravatalánál sokan jelenhettek meg és adózhattak kegyelettel az emlékének. Elvétve akadt csak közöttük színes nyakkendőben érkező, sötét zakót nem viselő, vagy óriás napszemüveggel a szemét eltakaró ember. Az igazi és őszinte gyászt a pápa végső nyughelyére szállítását kísérő tömeg csendes jelenléte mutatta meg a világnak. Nem ő találta fel a szegények, a megalázottak és megnyomorítottak melletti kiállást, sem a nyitottságot és a szolidaritást, hiszen ezek az evangéliumi hagyományban a kezdetektől jelen lévő alapértékek. Ő viszont előásta és felmutatta ezeket, mint elfelejtett kincseket.

A temetés napját kormányunk nemzeti gyásznappá nyilvánította. Ez immár a tizedik alkalom zászlóink félárbócra eresztésére, fekete lobogók kitűzésére. Nem számítva azt a kettőt, amikor az aradi vértanúk emléknapja és az 1956-os forradalom leverésének évfordulója halkít le bennünket október 6-án és november 4-én.   

Május 8-án a szokottnál jóval hamarabb szállt fel a fehér füst, a bíborosok új pápát választottak. Robert Francis Prevost a XIV. Leo néven lett a katolikus egyház 267. pápája, a Római egyházmegye püspöke és a Vatikán vezetője.

Erdő Péter bíboros a megválaszthatók között foglalt helyet. Olasz nyelvű egyházi beszédében jelentős pillanatról beszélt. Elmondta, hogy Krisztus megismerését és vele a kapcsolatot nemcsak a Szentírás tartja fent, de maga az egyház is. Hagyomány ez, ami a történelmi események felidézésén túl tanúságtételt is jelent. Ez pedig elsősorban az igazság képviseletét, annak kinyilvánítását jelöli a világ és embertársaink előtt. (A magyar bíboros a közreműködésével jelentősen befolyásolta és felgyorsította a pápaválasztást.)

Én teszem már hozzá, hogy ezt tette Jézus is, amikor Pilátus előtt kijelentette: „ Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra." Ennek meg is lett az eredménye. Júdea helytartója nem igazán akarta, de a sajátjai halálra ítélték. Feltámadása után az Igazságot az egyházra bízta, hogy mennybe menetele után is fennmaradjon az általa a világban megkezdett folytonossága. 

 

Mi is az igazság? Vitára mindig okot adó kemény filozófiai fogalom. A valóság ellenőrizhető tényei és az erről szóló állítások megfelelése egymásnak. Naponta keressük és ha rátalálunk örülünk vagy bánkódunk. Ő a hegyre vivő lábnyom, mondják. Igen könnyen elmoshatja az eső, vagy befújhatja poraival a szél. És mit tett a rábízott igazsággal a katolikus egyház? A két évezrede alatt nagyon sok rosszat. A római katolikus egyház és a pápa által szentesített keresztes háborúk rabló hadjárataihoz a zsákmányra éhes katolikus uralkodók is csatlakoztak. Eretneknek nyilvánított embereket öltek meg kegyetlen kínzások közepette. Gyűjtötték a pénzt, nem volt az se baj, ha annak köze volt Júdás harminc ezüstjéhez. Ma nyugodtan élnek, értékekben gazdagon. A Vatikán államról beszélek, nem a kis parókiákról. Ferenc pápa ugyan mondta, hogy ne kérjenek pénzt egy keresztelésért vagy egy utolsó kenet feladásáért, de ezek a mondatai süket fülekre találtak. És az éhező, didergő koldust ma is elkergetik a templom elől.

Nem véletlen hát, hogy a templomaink többsége kong az ürességtől, van ahol már misét sem tartanak. Az én falumban az emberek pénzbeni segítséggel és kétkezi munkájukkal sokat tettek azért, hogy méltó helye legyen a vasárnapi istentiszteletnek. De az a korosztály kihalt, az új lakók nem igazán igénylik az egyházi szertartásokat és a templom faláról omlik le a vakolat. 

Minden gond ellenére a kormányunk támogatja a katolikus egyházat, még a határainkon túl is. (Csak a katolikus egyház kapott tavaly közel 7 milliárd forint támogatást az adók egy százalékából!) Teszi ezt annak ellenére, hogy nálunk sok az éhező ember, gyermek és segítségre rászoruló. Így vált természetessé az, hogy viszonzásként  azt a gombot nyomja meg a parlamenti képviselők többsége, amelyikre a hatalmat gyakorlónak éppen szüksége van. A kereszténydemokráciának nincsen egyetlen „tartózkodó" vagy „nem" voksa, amikor az elvárás az igen. És teszik ezt akkor is, amikor az ellenzék a Krisztus által ajándékozott igazságot keresi. Persze amíg keresheti! Mert létezik a szó megvonása, a pénzbírság, sőt a kitiltás is. Eredménye az lehet csak, hogy a választó állampolgár gondjai és bajai meghallgatás nélkül kívül rekednek. Ilyen módon a diktatúra működik és ha ez a cél, akkor sebesen és nem jó irányba halad a mi életünk.

 

Összevissza írogatok, tanácstalan vagyok, becsapottnak érzem magam. Szabad különbséget tenni vallás és vallás között, hívő és ateista között. Nem lenne Istenhez és Emberhez is méltóbb tisztelni és becsülni egymást? Egyforma esélyeket adni mindenkinek a boldoguláshoz? Kezet fogni és köszönni a másiknak? Segítséget nyújtani és azt elfogadni? 

XIV. Leo pápa éppen ezekre gondolhatott, amikor ezt mondta: „Hidat építsen, ne falakat! Tartsa ébren a remény lángját!" De én csak a falakat látom, azokból is egyre többet. A börtönöm falai ezek, nem a védelmezőim. Hát ennyire reménytelennek látom országunk és népünk sorsát? Sajnos igen! Gondolataim közé furakodott még egy, a történelmünk zivataros korszakában megírt levél is:

 

Főméltóságú Úr!

 

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

 

Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.

 

1941. április 3.