A százszorszép is elmondhatja

 

Május első napján nincsenek már felvonulások. Pedig a harsogóan vidám zeneszóra örömmel vonulhattak együtt mind a gyerekek, barátok, munkatársak, ismerősök. A munka fogalmába millió dolog belefér, valamilyen formában mindenki kötődik hozzá, mégsem ünnepeljük azt. Azért valahol bennünk él ennek a  tavaszi napnak a szépsége. Keresünk ürügyet arra, hogy együtt lehessünk madarak és fák napi kirándulásokon, sportos vetélkedéseken, kibővített családi nyársalásokon. 

Örömmel hallottam, hogy szórakoztató műsorral tarkított rendezvényen vehettek részt azok az emberek, akik tettek és tesznek ma is valamit a testvérvárosi kapcsolataink létrehozásáért és fejlődéséért. Helyet foglalhattak ezen a kis ünnepségen a városunkban élő nemzeti kisebbségek egyesületeinek, szervezeteinek képviselői is. Így volt ott jelen meghívott vendégként a horvátországi Valpovó városka tűzoltóparancsnoka, akit a polgármester elismerésben részesített a testvérvárossá nyilvánítás dokumentuma aláírásának 20-éves évfordulója alkalmából.

Mi tűzoltók korábban megismertük egymást, a mi kézfogásunk volt a kiinduló pontja a ma már szélesebb és napi szinten is élő kapcsolatoknak. Talán ezért is szeretett volna Stjepan találkozni velem, nyugdíjas bajtársával. Kedves barátaim között voltak is olyanok, akik lehetővé tették számomra a viszontlátást. A városi program után a tűzoltóságon ültünk le és beszélgettünk kapcsolatunk múltjáról, jelenéről és a jövőbeni elképzelésekről.

Mielőtt értem jöttek volna, kimentem a vadvirágoktól tarka kertbe és három csokorra való százszorszépet szedegettem össze. Csokorba foglaltam és a riadt virágocskákat üde-zöld ibolya levelecskékkel takargattam. Vízbe mártott szalvétával tartottam életben a gyökereiktől megfosztott szálakat.  Gyermekkori emlékek jutottak eszembe, édesanyámnak a réten szedett csokrai. Ám amit most csináltam, ilyet még soha nem tettem. Jóízűt mosolyogtam is rajta. Koros ember vagyok már, nem fognak bántani érte. Régóta nem járok már virágboltba se és a kis csokrok készítése egyébként is volt számomra olyan nehéz feladat, hogy a végeredmények pompázó rózsákkal is felérhettek.                   Amikor Irénnek, Julijánának és Vericának néhány mondat kíséretében átadtam a sápatag virágokat, láttam rajtuk a szeretet örömét. Érdemes volt hát a fűre letérdelnem az érzéseket közvetítőkért. A bajom csak az volt, hogy -és erre nem számítottam- a teremben öt hölgy tartózkodott. Kettőjüknek adósa maradtam.. A törlesztést megígértem, nem fogom elfelejteni.

Két nap múlva fényképet küldtek nekem. Azon kicsi vázában elhelyezve az én általam adott és új életre kelt százszorszépek díszítették az asztalt.