Ferenc
pápa ravatalánál sokan jelenhettek meg és adózhattak kegyelettel az
emlékének. Elvétve akadt csak közöttük színes nyakkendőben érkező,
sötét zakót nem viselő, vagy óriás napszemüveggel a szemét eltakaró ember.
Az igazi és őszinte gyászt a pápa végső nyughelyére szállítását kísérő
tömeg csendes jelenléte mutatta meg a világnak. Nem ő találta fel a
szegények, a megalázottak és megnyomorítottak melletti kiállást, sem a
nyitottságot és a szolidaritást, hiszen ezek az evangéliumi hagyományban
a kezdetektől jelen lévő alapértékek. Ő viszont előásta és felmutatta
ezeket, mint elfelejtett kincseket.
A
temetés napját kormányunk nemzeti gyásznappá nyilvánította. Ez immár a
tizedik alkalom zászlóink félárbócra eresztésére, fekete lobogók
kitűzésére. Nem számítva azt a kettőt, amikor az aradi vértanúk
emléknapja és az 1956-os forradalom leverésének évfordulója halkít le
bennünket október 6-án és november 4-én.
Május
8-án a szokottnál jóval hamarabb szállt fel a fehér füst, a bíborosok
új pápát választottak. Robert Francis Prevost a XIV. Leo néven lett a
katolikus egyház 267. pápája, a Római egyházmegye püspöke és a Vatikán
vezetője.
Erdő
Péter bíboros a megválaszthatók között foglalt helyet. Olasz nyelvű
egyházi beszédében jelentős pillanatról beszélt. Elmondta, hogy Krisztus
megismerését és vele a kapcsolatot nemcsak a Szentírás tartja fent, de
maga az egyház is. Hagyomány ez, ami a történelmi események felidézésén
túl tanúságtételt is jelent. Ez pedig elsősorban az igazság
képviseletét, annak kinyilvánítását jelöli a világ és embertársaink
előtt. (A magyar bíboros a közreműködésével jelentősen befolyásolta és
felgyorsította a pápaválasztást.)
Én
teszem már hozzá, hogy ezt tette Jézus is, amikor Pilátus előtt
kijelentette: „ Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy
bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való,
hallgat az én szómra." Ennek meg is lett az eredménye. Júdea helytartója
nem igazán akarta, de a sajátjai halálra ítélték. Feltámadása után az
Igazságot az egyházra bízta, hogy mennybe menetele után is fennmaradjon
az általa a világban megkezdett folytonossága.
Mi
is az igazság? Vitára mindig okot adó kemény filozófiai fogalom. A
valóság ellenőrizhető tényei és az erről szóló állítások megfelelése
egymásnak. Naponta keressük és ha rátalálunk örülünk vagy bánkódunk. Ő a
hegyre vivő lábnyom, mondják. Igen könnyen elmoshatja az eső, vagy
befújhatja poraival a szél. És mit tett a rábízott igazsággal a
katolikus egyház? A két évezrede alatt nagyon sok rosszat. A római
katolikus egyház és a pápa által szentesített keresztes háborúk rabló
hadjárataihoz a zsákmányra éhes katolikus uralkodók is csatlakoztak.
Eretneknek nyilvánított embereket öltek meg kegyetlen kínzások
közepette. Gyűjtötték a pénzt, nem volt az se baj, ha annak köze volt
Júdás harminc ezüstjéhez. Ma nyugodtan élnek, értékekben gazdagon. A
Vatikán államról beszélek, nem a kis parókiákról. Ferenc pápa ugyan
mondta, hogy ne kérjenek pénzt egy keresztelésért vagy egy utolsó kenet
feladásáért, de ezek a mondatai süket fülekre találtak. És az éhező,
didergő koldust ma is elkergetik a templom elől.
Nem
véletlen hát, hogy a templomaink többsége kong az ürességtől, van ahol
már misét sem tartanak. Az én falumban az emberek pénzbeni segítséggel
és kétkezi munkájukkal sokat tettek azért, hogy méltó helye legyen a
vasárnapi istentiszteletnek. De az a korosztály kihalt, az új lakók nem
igazán igénylik az egyházi szertartásokat és a templom faláról omlik le a
vakolat.
Minden
gond ellenére a kormányunk támogatja a katolikus egyházat, még a
határainkon túl is. (Csak a katolikus egyház kapott tavaly közel 7 milliárd
forint támogatást az adók egy százalékából!) Teszi ezt annak ellenére,
hogy nálunk sok az éhező ember, gyermek és segítségre rászoruló. Így vált természetessé az, hogy viszonzásként azt a gombot nyomja meg a parlamenti képviselők
többsége, amelyikre a hatalmat gyakorlónak éppen szüksége van. A
kereszténydemokráciának nincsen egyetlen „tartózkodó" vagy „nem" voksa,
amikor az elvárás az igen. És teszik ezt akkor is, amikor az ellenzék a
Krisztus által ajándékozott igazságot keresi. Persze amíg keresheti!
Mert létezik a szó megvonása, a pénzbírság, sőt a kitiltás is. Eredménye
az lehet csak, hogy a választó állampolgár gondjai és bajai
meghallgatás nélkül kívül rekednek. Ilyen módon a diktatúra működik és
ha ez a cél, akkor sebesen és nem jó irányba halad a mi életünk.
Összevissza
írogatok, tanácstalan vagyok, becsapottnak érzem magam. Szabad
különbséget tenni vallás és vallás között, hívő és ateista között. Nem
lenne Istenhez és Emberhez is méltóbb tisztelni és becsülni egymást?
Egyforma esélyeket adni mindenkinek a boldoguláshoz? Kezet fogni és
köszönni a másiknak? Segítséget nyújtani és azt elfogadni?
XIV.
Leo pápa éppen ezekre gondolhatott, amikor ezt mondta: „Hidat építsen,
ne falakat! Tartsa ébren a remény lángját!" De én csak a falakat látom,
azokból is egyre többet. A börtönöm falai ezek, nem a védelmezőim. Hát
ennyire reménytelennek látom országunk és népünk sorsát? Sajnos igen!
Gondolataim közé furakodott még egy, a történelmünk zivataros
korszakában megírt levél is:
Főméltóságú Úr!
Szószegők
lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke
szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A
gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy
szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem!
Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.
1941. április 3.