Válogatott melódiák

 

Ülünk a nagyszobában és beszélgetünk. A Mama és Anya táncos- és focis lábakat masszíroz. A harmadik unoka gondol egyet, leveszi a zongora billentyűiről a takarót, leül és játszani kezd.

Mind a hét unokám kedveli a zenét, többségük a zongorán meg is szólaltatja azt. Énekelni ritkán hallom őket, de mostanában a legszebb hangszert, az emberi hangot a legkisebb szólaltatja meg. Önfeledt játéka közben gyakran hallom az óvodában megtanult dalok tiszta tolmácsolását.

Csendben vagyunk. Az ujjak a billentyűket érintik és a fülbemászó dallamok ott táncolmak körülöttünk a zárt falak között. Handel és Halvorsen együtt mutatják meg nekünk, hogyan is képzelik el ők a Passacagliát. Csak néhány perces a darab és legnagyobb sajnálatunkra a rögtönzött előadásnak vége. 

 

Most Eszter zongorázott, korábban Emese játszotta Chopin Spring Waltz-át és hozta el nekünk a tavaszt.

Mindkettőjüknek én adtam kezükbe a kottát. 

Rengeteg dal motoszkál a fejemben. Miért is ne készíthetnék azokról a hangokról a zongorára is kihelyezhető egészet? Így jutottam el odáig -talán egy kicsit önző módon-, hogy a nekem tetsző darabokból néhányat letöltsek a netről és annak tartalmához illő képekkel ellátott borítók közé helyezzem az öt vonalak köré komponált hangjegyeket. Törekedtem arra is, hogy a szerzőket is megmutassam. A lapokat színes fonalak tartják egybe, összekötözésekor a Mamát hívtam segítségül.

 

Ludvig van Beethowen, Frederic Chopin, Creatore Luigi, George David Weiss, Hugo E Peretti, Dés-Geszti, Handel George Driederich, Johan Halvorsen, Vittorio Monti, Robert Schumann, Sosztakovics Dmitrij Dmitrijevics, Szabó Balázs Bandája, Enrico Toselli.

 

Für Eise, Spring Waltz, Nocturne Op 9 No 2 E Flat Major, Falling in Love, Pál utcai fiúk Mi vagyunk a grund, Passacaglia, Czardas, Treumerei, Waltz No 2, Bájoló, Serenata. 

 

Szabadon választott nevek és művek, némelyikhez több szerző is tartozik. Tizenegy kottát  „gyártottam", a legutóbbit néhány nap múlva a 18-éves születésnapjára tervezem átadni unokámnak. Úgy látom, hogy ezek a kis ajándékok elnyerik a lányok tetszését és nem kötelezettségként kezelik azok bemutatását. Ha szól valamelyik dal, az örömet látom az arcokon és ők minden bizonnyal az enyémen ugyanazt. Nem is hagyom abba. Mi baj származhat belőle? Felnőtté válva  -ha megőrizték- gyermekeiknek eljátszhatják  a  „Falling in love"-t. Akik megismerhetik Elvist és szó eshet a szerelemről, ami úgy ragadja el az embert, mint a folyót a tenger. Akár a dédpapáról is megemlékezhetnek, aki a kottát annak idején elkészítette. 

 

Az igazság keresése

 

Ferenc pápa ravatalánál sokan jelenhettek meg és adózhattak kegyelettel az emlékének. Elvétve akadt csak közöttük színes nyakkendőben érkező, sötét zakót nem viselő, vagy óriás napszemüveggel a szemét eltakaró ember. Az igazi és őszinte gyászt a pápa végső nyughelyére szállítását kísérő tömeg csendes jelenléte mutatta meg a világnak. Nem ő találta fel a szegények, a megalázottak és megnyomorítottak melletti kiállást, sem a nyitottságot és a szolidaritást, hiszen ezek az evangéliumi hagyományban a kezdetektől jelen lévő alapértékek. Ő viszont előásta és felmutatta ezeket, mint elfelejtett kincseket.

A temetés napját kormányunk nemzeti gyásznappá nyilvánította. Ez immár a tizedik alkalom zászlóink félárbócra eresztésére, fekete lobogók kitűzésére. Nem számítva azt a kettőt, amikor az aradi vértanúk emléknapja és az 1956-os forradalom leverésének évfordulója halkít le bennünket október 6-án és november 4-én.   

Május 8-án a szokottnál jóval hamarabb szállt fel a fehér füst, a bíborosok új pápát választottak. Robert Francis Prevost a XIV. Leo néven lett a katolikus egyház 267. pápája, a Római egyházmegye püspöke és a Vatikán vezetője.

Erdő Péter bíboros a megválaszthatók között foglalt helyet. Olasz nyelvű egyházi beszédében jelentős pillanatról beszélt. Elmondta, hogy Krisztus megismerését és vele a kapcsolatot nemcsak a Szentírás tartja fent, de maga az egyház is. Hagyomány ez, ami a történelmi események felidézésén túl tanúságtételt is jelent. Ez pedig elsősorban az igazság képviseletét, annak kinyilvánítását jelöli a világ és embertársaink előtt. (A magyar bíboros a közreműködésével jelentősen befolyásolta és felgyorsította a pápaválasztást.)

Én teszem már hozzá, hogy ezt tette Jézus is, amikor Pilátus előtt kijelentette: „ Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra." Ennek meg is lett az eredménye. Júdea helytartója nem igazán akarta, de a sajátjai halálra ítélték. Feltámadása után az Igazságot az egyházra bízta, hogy mennybe menetele után is fennmaradjon az általa a világban megkezdett folytonossága. 

 

Mi is az igazság? Vitára mindig okot adó kemény filozófiai fogalom. A valóság ellenőrizhető tényei és az erről szóló állítások megfelelése egymásnak. Naponta keressük és ha rátalálunk örülünk vagy bánkódunk. Ő a hegyre vivő lábnyom, mondják. Igen könnyen elmoshatja az eső, vagy befújhatja poraival a szél. És mit tett a rábízott igazsággal a katolikus egyház? A két évezrede alatt nagyon sok rosszat. A római katolikus egyház és a pápa által szentesített keresztes háborúk rabló hadjárataihoz a zsákmányra éhes katolikus uralkodók is csatlakoztak. Eretneknek nyilvánított embereket öltek meg kegyetlen kínzások közepette. Gyűjtötték a pénzt, nem volt az se baj, ha annak köze volt Júdás harminc ezüstjéhez. Ma nyugodtan élnek, értékekben gazdagon. A Vatikán államról beszélek, nem a kis parókiákról. Ferenc pápa ugyan mondta, hogy ne kérjenek pénzt egy keresztelésért vagy egy utolsó kenet feladásáért, de ezek a mondatai süket fülekre találtak. És az éhező, didergő koldust ma is elkergetik a templom elől.

Nem véletlen hát, hogy a templomaink többsége kong az ürességtől, van ahol már misét sem tartanak. Az én falumban az emberek pénzbeni segítséggel és kétkezi munkájukkal sokat tettek azért, hogy méltó helye legyen a vasárnapi istentiszteletnek. De az a korosztály kihalt, az új lakók nem igazán igénylik az egyházi szertartásokat és a templom faláról omlik le a vakolat. 

Minden gond ellenére a kormányunk támogatja a katolikus egyházat, még a határainkon túl is. (Csak a katolikus egyház kapott tavaly közel 7 milliárd forint támogatást az adók egy százalékából!) Teszi ezt annak ellenére, hogy nálunk sok az éhező ember, gyermek és segítségre rászoruló. Így vált természetessé az, hogy viszonzásként  azt a gombot nyomja meg a parlamenti képviselők többsége, amelyikre a hatalmat gyakorlónak éppen szüksége van. A kereszténydemokráciának nincsen egyetlen „tartózkodó" vagy „nem" voksa, amikor az elvárás az igen. És teszik ezt akkor is, amikor az ellenzék a Krisztus által ajándékozott igazságot keresi. Persze amíg keresheti! Mert létezik a szó megvonása, a pénzbírság, sőt a kitiltás is. Eredménye az lehet csak, hogy a választó állampolgár gondjai és bajai meghallgatás nélkül kívül rekednek. Ilyen módon a diktatúra működik és ha ez a cél, akkor sebesen és nem jó irányba halad a mi életünk.

 

Összevissza írogatok, tanácstalan vagyok, becsapottnak érzem magam. Szabad különbséget tenni vallás és vallás között, hívő és ateista között. Nem lenne Istenhez és Emberhez is méltóbb tisztelni és becsülni egymást? Egyforma esélyeket adni mindenkinek a boldoguláshoz? Kezet fogni és köszönni a másiknak? Segítséget nyújtani és azt elfogadni? 

XIV. Leo pápa éppen ezekre gondolhatott, amikor ezt mondta: „Hidat építsen, ne falakat! Tartsa ébren a remény lángját!" De én csak a falakat látom, azokból is egyre többet. A börtönöm falai ezek, nem a védelmezőim. Hát ennyire reménytelennek látom országunk és népünk sorsát? Sajnos igen! Gondolataim közé furakodott még egy, a történelmünk zivataros korszakában megírt levél is:

 

Főméltóságú Úr!

 

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

 

Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.

 

1941. április 3.

 

A százszorszép is elmondhatja

 

Május első napján nincsenek már felvonulások. Pedig a harsogóan vidám zeneszóra örömmel vonulhattak együtt mind a gyerekek, barátok, munkatársak, ismerősök. A munka fogalmába millió dolog belefér, valamilyen formában mindenki kötődik hozzá, mégsem ünnepeljük azt. Azért valahol bennünk él ennek a  tavaszi napnak a szépsége. Keresünk ürügyet arra, hogy együtt lehessünk madarak és fák napi kirándulásokon, sportos vetélkedéseken, kibővített családi nyársalásokon. 

Örömmel hallottam, hogy szórakoztató műsorral tarkított rendezvényen vehettek részt azok az emberek, akik tettek és tesznek ma is valamit a testvérvárosi kapcsolataink létrehozásáért és fejlődéséért. Helyet foglalhattak ezen a kis ünnepségen a városunkban élő nemzeti kisebbségek egyesületeinek, szervezeteinek képviselői is. Így volt ott jelen meghívott vendégként a horvátországi Valpovó városka tűzoltóparancsnoka, akit a polgármester elismerésben részesített a testvérvárossá nyilvánítás dokumentuma aláírásának 20-éves évfordulója alkalmából.

Mi tűzoltók korábban megismertük egymást, a mi kézfogásunk volt a kiinduló pontja a ma már szélesebb és napi szinten is élő kapcsolatoknak. Talán ezért is szeretett volna Stjepan találkozni velem, nyugdíjas bajtársával. Kedves barátaim között voltak is olyanok, akik lehetővé tették számomra a viszontlátást. A városi program után a tűzoltóságon ültünk le és beszélgettünk kapcsolatunk múltjáról, jelenéről és a jövőbeni elképzelésekről.

Mielőtt értem jöttek volna, kimentem a vadvirágoktól tarka kertbe és három csokorra való százszorszépet szedegettem össze. Csokorba foglaltam és a riadt virágocskákat üde-zöld ibolya levelecskékkel takargattam. Vízbe mártott szalvétával tartottam életben a gyökereiktől megfosztott szálakat.  Gyermekkori emlékek jutottak eszembe, édesanyámnak a réten szedett csokrai. Ám amit most csináltam, ilyet még soha nem tettem. Jóízűt mosolyogtam is rajta. Koros ember vagyok már, nem fognak bántani érte. Régóta nem járok már virágboltba se és a kis csokrok készítése egyébként is volt számomra olyan nehéz feladat, hogy a végeredmények pompázó rózsákkal is felérhettek.                   Amikor Irénnek, Julijánának és Vericának néhány mondat kíséretében átadtam a sápatag virágokat, láttam rajtuk a szeretet örömét. Érdemes volt hát a fűre letérdelnem az érzéseket közvetítőkért. A bajom csak az volt, hogy -és erre nem számítottam- a teremben öt hölgy tartózkodott. Kettőjüknek adósa maradtam.. A törlesztést megígértem, nem fogom elfelejteni.

Két nap múlva fényképet küldtek nekem. Azon kicsi vázában elhelyezve az én általam adott és új életre kelt százszorszépek díszítették az asztalt.