Az elsuhanó autókban utazók jól láthatták, hogy az út szélén egyvalaki az embertársának újraélesztésén fáradozik. És a szebbnél szebb acélparipák sorban húznak el a bajba jutottak mellett. Csak a sokadik áll meg végre, száll ki belőle egy -a segítségét felajánló- ember. Nagybetűsen EMBER Ő! A többiek talán másfelé néztek, lassítani féltek? Elgondolkodtató, elszomorító egy ilyen hír. Az én szívemet talán azért is szorítja jobban, mert a munkáim olyan szolgálati helyekhez kötöttek, amelyeken nem elvárás, de kötelesség a másokkal való törődés.
Már nagyon régen történt, amikor gyermekem a Bakony erdeiben megcsúszott a kocsijával és az erdőszéli árokban kötött ki. A segítségemet kérte és én azt továbbítottam a legközelebb vélt tűzoltóságra. Sérülés nem történt, nyugodtan vártam a fejleményeket. Engem hívtak vissza térerős gondok miatt, de a pontos helyet megjelölni nem tudtam. Elindítottak két irányból egy-egy fecskendőt. A segítségük végül is megállt a jó szándék vonalánál, mert közben egy katonai gépjármű kérés nélkül is megállt és kihúzta a kátyúba rekedt autót. Nem maradt más dolgom, mint megköszönni a tűzoltók tenni-akarását. Történt mindez vagy huszonöt éve és csak remélni merem, hogy ma is elindulnának azok a piros autók.
Manapság a rossz hírek tömkelegét zúdítják a nyakunkba, Csak megismétlem magam, ha a jók hiányáért azokat a "lusta" embereket jelölöm meg felelősként, akik nem mozdulnak az asztaluk mellől és keresik meg az igenis létező pozitív történéseket.
A múlt hónapban egy tragédiától visszhangzott az egész ország. Minden lehetséges eszköz pár napig ettől volt hangos. Ugyanolyan rövid idő múlva teljes csend vette körül a szíveket megszakító "balesetet".
"A szívem szakad meg...ömlenek a könnyeim."- írja egy asszony a forró levegőjű buszban felejtett négyéves kislány értelmetlen halála kapcsán. Majd keményen bírálja, teszi felelőssé a mai magyar társadalmat, a regnáló hatalmat. Igen, sok kérdésére kellene választ kapnunk az eset kapcsán:
-Ki a busz üzemeltetője...
-A jármű vezetőjének van-e munkaköri leírása...
-Valóban figyelmeztették a sofőrt, hogy gyermek maradt a buszban...
-Miért nincs kísérője a gyermekeknek...
-Miért nem keresték megtalálásáig a kislányt...
-Miért nem lehet telefon a dolgozó zsebében...
-Miért nem hívták -ha apát és anyát nem találtak- a szülők munkahelyi vezetőit...
-Miért nem kérték az autóbusz vezetőjét a gyermek keresésére...
-Miért nem kértek segítséget az érintett önkormányzatoktól...
-Miért nem kérdeztek senkit az utazó gyerekek közül...
-Miért nem ment senki az autóbuszhoz...
-Miért nem szóltak a rendőrségnek a gyermek eltűnése miatt...
-Miért nem volt egyetlen ember, aki megkeresi a járművet és betöri az ablakát...
-Miért nem volt egyetlen ember, aki a szülők székébe ülve tette volna a dolgát...
Biztosan folytathatók ezek a kérdések.Valamennyire ha megtalálhatóak is lesznek a válaszok, azok már nem segítenek azon a négy éves kislányon, aki aznap reggel elindult a szomszédos község óvodájába.
"Tartozunk mindannyian ennek a kislánynak azzal, hogy együtt megpróbáljuk felszámolni azokat a rosszul szervezett rendszereket, amelyek idáig juttatnak egy gyermeket."-írja ezt is ugyanaz az asszony. Beszél a rendszer banánhéjáról, szól csirkefogóról, felelőtlen, pénzéhes, érzéketlen, emberekről. A tragédia okát a mai társadalmunk hibájaként is kezeli.
Az esettel kapcsolatban foglalkozáskörében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény alapos gyanújával indult meg a nyomozati eljárás. Kíváncsian várom az igazságszolgáltatás munkájának eredményét. Bármi is lesz az, nem fog változtatni az emberek közömbösségén. Család és iskola nevelő munkája, de a regnáló hatalmak emberközeli akarata együttesen szükségeltetnek a helyes irányú elmozdulásra.
Egy valami biztos csak! Ez a kislány már soha nem érhet haza és nem láthatja már a csodákat álmodó Tisza partját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése