Maradj velem!

   Október közepén két szokatlanul hideg napot ma igazán velünk barátként viselkedő őszi napsugárzás követett. Ebéd után ki is mentem a kertbe, ahol évszaktól függetlenül mindig találhatok magamnak elfoglaltságot. Az időmet úgy osztom be, hogy a pihenést nyújtó hintaágyat akkor foglalom el, amikor a délutáni napsütés ott leginkább megtalál. Leülök és hintázgatok, bekapcsolom a kis rádiót, zenét hallgatok. A felcsendülő dallamokat dúdolom, vagy előadójával együtt én is énekelem. Ez olyan magamnak való, koromnak is megfelelő szórakozás. Ezzel senkit nem zavarok, egyedül vagyok, elgondolkodok ezen-azon.

   A Korál együttes dala szól, "Maradj velem". Utolsó dal, magány, segíts, fogd a kezem, szétfoszlott varázslat, szeress, maradj velem, szebb lesz a holnap. Ez a dal, ha nem is mai, könnyen megragadja az ember szívét és érzelgőssé teszi a lelkét. Hát így jártam én is. Az idősebbeknek gyakran jut eszükbe -mindenféle előzetes kopogtatás nélkül-  gyermek-vagy ifjúkori történés. Sokan állítják ezt és magam se cáfolhatom. Valahonnan a dal sorai közül előbújt egy régi, fájó emlék.

   Életemben először láttam, riadt kis madárka, szelíd mosollyal a fiatal arcán. Amikor hívásomra óvatosan kinyitotta az öltöző ajtaját és belépett a terembe, jól láthatóan megijedt. Nem egy fiatal srácra számított a röntgen felvételének készítésekor. Megkíséreltem szavakkal oldani a feszültséget, amiből valamiért bennem is jócskán felgyülemlett. A röntgen felvétel beállításához szükséges közelséget nem kerülhettem el, de ez mintha mindkettőnket nyugodt csendre intett volna.  A lánykának életet adó tüdőn óriási a fehér folt, pontosításához újabb felvételek szükségesek. Beszólítom újra és amikor fél-mezítelenül megáll előttem, szemeibe fészket rak a félelem, arcán könnycseppecskék csordulnak.  Asztalra fektetem, magyarázkodok, ólom lapokkal takargatom.rétegfelvételeket készítek. Később némán hallgatja végig a főorvos értékelő szavait. Amikor kilépett az ajtón, szerettem volna az arcát megsimogatni, hozzá néhány biztató szót szólni. Nem sikerült, ügyetlenül mosolyogtunk egymásra. Ötven éve már ennek, soha többé nem láthattam.

 

A Korál dalnak vége, a nap is igyekszik már az ég aljára. Lekapcsolom a rádiót, ideje bemennem.