A konyhaszekrényben több polcon is elhelyeztünk tányérokat. Kicsik, nagyok, hófehérek és színes mintákkal ellátottak. Lapos és mély, újszerű és kopott. A naponta használatos öt darab mélytányér négyféle, azok egykori készletekről árulkodnak. Sérült és színét vesztett is van ez utóbbiak között, akár ki is dobhatnánk azokat. Mégis, ha ketten ülünk az asztalnál, belőlük kanalazunk. Ezek velünk együtt koptak és öregedtek meg, talán ezért van még becsületük. Jól bírják a gyűrődést.
A tányér-váltást nem az étel minősége, vagy annak állaga határozza meg. Pontosan öten ülhetnénk a régi tányérokkal az asztal körül úgy, hogy a csorba edényekből merítjük szánkba a levest. Ám elegendő csak egyvalaki kettőnkön kívül-akármilyen hétköznap is lehet- és a terítőn máris három újszerű, sértetlen porcelán edényből falatozunk. Amikor mindannyian az étkezőben vagyunk, vegyes a kép, mert tizennégy egyforma tányérunk nincsen. De nincs is jelentősége, hiszen az ünnep maga az együttlét.
Miért is a flancos akkor már háromnál? Hát azért, mert az is egy ünnepecske amikor egyvalaki benyit az ajtónkon. Szerencsések vagyunk, gyakran kerülnek rangosabb tányérok az asztalunkra! Háromtól, tizennégyig. A bútor igazodik, az éhes szájak számának megfelelő nagyságúra kinyújtózik. Előkerülnek más helyiségekből is a székek. Igaz, kicsit összébb kell húznunk magunkat a teljes létszám esetén, mégis ezek a legkedvesebb közös falatozások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése