Nem múlik el nap anélkül, hogy valaki ne osztaná nekem az észt. Nem az egyre értéktelenebbé váló napi sajtókra, és azok hasábjain a magukat politikusnak nevezők színes palettájára gondolok. Ők ma annyira hangosak, hogy már nem is akarom meghallani őket.
A rádióban és a televízióban a műsorok vezetői, a riportok alanyai, a meghívott vendégeik lopják szinte észrevétlenül mondataikba az alapigazságokat. És ez még nem elég, gyakran fizetett tapssal hozzák tudomásomra, hogy ez itt most a megmásíthatatlan tuti, az egyedüli nyerő. Elvárják, hogy nagyon nagy emberek bölcs gondolataival azonos értékűként fogadjam el és raktározzam el magamban az éppen megfogalmazott, vélt axiómát. Lármájuk irányított, bármerről fúj is a szél. Fertőző és mögötte alattomosan megbújik a félelem.
Híres emberek aforizmáit, életbölcsességeit egykor még gyűjtöttem is, ám mindig jobban tetszett az egyszerű halandók rövid mondatokba foglalt élettapasztalata. Biztosan azért, mert őket ismerem, ismertem. Ők azok, akikkel vitatkozni lehet, akik nem kényszerítenek arra, hogy feltétel és kritika nélkül fogadjak el bármit is.
Szeretteim zsörtölődő okosítását tudomásul veszem, annak általában meg is van a miértje. Talán még örülök is neki, ha hallgatom, hiszen a legtöbb esetben a szeretet ráz meg kicsi csengettyűket a fülemben.
A szép és okos gondolatok pufogtatóival van bajom és azokkal is, akik nem merik saját tudásukat tisztességes kritikára felhasználni és a valós, vagy kiötlött bölcsességet megrostálni, kiegészíteni, akár módosítani. Szellentenének inkább, a szagukat lazábban viselném el, mint szajkózásukat.
Sok mindent el kell fogadnunk az életünk során, de hogyan lehetnénk igazi emberek ha nem tennénk az egészhez hozzá egy kicsit magunkból. Csak így válhatunk egészséges emberekké, jókká vagy rosszakká egyaránt. Amikor eljön annak az ideje kiértékelnek bennünket a maradók és ahogy az lenni szokott, - lehetsz te akármilyen - úgyis vegyes képet alkotnak rólunk, rólad.
Mert olyanok is vagyunk, mint az idei nyár, csapongóak és szélsőségesek. Adunk meleget, néha még többet is a megérdemeltnél. Szomjúságra ítélünk, amitől magunk is száradunk és ha végre éltető vízhez jutunk, egész vödörnyit öntünk a pohárba.
Miért ne lehetnénk akkor mi is bölcsek, mint a természet a bolondos évszakjaival? Tudjuk jól, hogy az életünk során mit tettünk jót és rosszat. Ha van cselekedeteink között olyan, amiért restelkedünk, hát csináljuk azt, amit a tökéletlennek hitt nyár. Messze járó napját szemlesütve küldi vissza az őszbe, őszintén színesre festeni a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése