A három levél selyemhernyó mindössze három tenyérnyi felületet foglalt el családi házunk nagy-nagy padlásán. A szeder levelét késsel apróra vágva, ujjaink között morzsolva szórtuk a kicsi papírokon hemzsegő falánkokra. Naponta ugrásszerűen nőtt az elfoglalt terület és ezzel arányosan a begyűjtendő falevelek mennyisége is A hónap végére csak közlekedő utacskák maradtak és a szépen kifehéredett, kövérre meghízott hernyók már egész napra adtak nekünk munkát a táplálékuk megszerzése ügyében.
Akkoriban még a "vas és acél országa" voltunk, gyapotot vetettünk és rizst arattunk. Kísérletezéseink nem fulladhattak kudarcba, erről számos ellenőr gondoskodott. A selyemhernyó tenyésztését talán nem felügyelte a Szovjetunió hadserege, de a próbálkozás tökéletesen megegyezett a többiekkel. Nekünk mindenesetre rendes elfoglaltságot adott az iskolai szünetekben. 1959-1962 éveket írhattunk. Úgy emlékszem, hogy a kicsik, öten kaptuk meg a feladatot, a nagyok vélhetően már a saját gondjaikkal foglalkozhattak.
Egy álló hónapig szedtük és hordtuk a levelet. A tenyészidő vége felé, naponta többször is fordultunk a zsákokkal. A munka nem volt nehéz, de a szabadidőnket megölte. Az utolsó hét még egy nagy hajrá és jöhettek az ágacskák, amik közé az érett hernyók begubózhattak. Osztályozás, csomagolás, leadás. A legkeményebb a padlás takarítása volt és azzal be is fejeződött a nyári vállalkozásunk és megkezdődhetett a kiérdemelt pihenés, kevesebb dologgal, több szabadsággal. Nagyot sóhajtottunk, meg voltunk elégedve magunkkal, pedig az eszünkbe se jutott, hogy majd egyszer egy ekkora munka bőven elegendő lesz előfeltételnek egy érettségi vizsgához.
Édesapám alacsony fizetésű alkalmazott, ebben az időben lett nyugdíjas még kevesebb pénzzel. Hatvan évesen nyulak tenyésztésébe kezdett, ez hosszú éveken keresztül segítette egyensúlyban tartani a családi költségvetést. Egyhavi selyemhernyós munkánkkal három havi bérét-nyugdíját kerestük meg, jutott hát egy-egy cipőre, nadrágra, vagy blúzra.
Kizöldellő eperfa pedig volt elég az országút mentén, de azzal volt tele a vásártér is. Középiskolákba kerültünk, máshol dolgoztunk nyaranta, de az is lehet, hogy a selyemhernyó tenyésztés lehetősége szűnt meg.
Akármilyen színű is volt, szerettük a szedret, mindenkinek ajándék gyümölcs volt az. Felnőttünk és erről a csemegéről is leszoktunk. A libák sem járnak oda lakmározni a faluvégről. Nincsenek, ahogy a fákat sem látom már, ha arra járok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése