A játékbolt ajtaján kilép egy asszony, körülnéz, a forgalmas járdán rendezi magát és elindul. Ötven év körüli lehet, hajadonfőtt, világos, nyitott tavaszi kabátban. Jobb karjában -minden bizonnyal játékokkal megrakott- műanyag szatyor, ölénél a nyakába akasztott női táska himbálódzik. Az unokák húsvéti ajándéka rendben van. Látszik rajta, hogy elégedett, de a vásárlás okozta fáradtságot is tükrözi az arca.
Alig hagyta el a bolt kirakatát, amikor egy szemből érkező, ápolatlan külsejű fiatal ugrott elé és a táskáját megragadva, durva rántással leszakította azt a nyakáról. Nem esett el, csak meginogott. Ahogy visszafordult, a tolvaj távolodó alakját látta, ahogyan kerülgette, lökdöste az útjába eső embereket.
Megbénultan, némán állt. Ordítani kellene, segítséget kérni! Hang nem jött ki a torkán, de a körülötte állók is csak csendesen, meglepetten várták, hogy történjen már valami.
Az asszony a sajgó, felsértett nyakához emelte szabad kezét, miközben gondolatai az őt ért kár körül futkorásztak. Néhány ezer forint, az igazolványok, a bankkártya. Mikor és hogyan fogja ezeket majd pótolni? Ám ahogyan fejében megszületettek sorra a kérdések, mindegyik mellé ikerként a szégyenkezés érzete is megülte a lelkét. Mit akarok én? Visszaakasztani egy gyorsan pótolható értékekkel teli táskát a nyakamba? Akkor mit akarhat az, akinek se munkája, se pénze, nemhogy ajándékra, de kenyérre sem? És akinek bútorát, kocsiját, házát viszi a végrehajtó? Aki kitaszított földönfutó, naponta megalázott? Akinek nincs esélye tisztes jövőre? Akit megvernek, vagy megkéselnek, akinek húsába -kívülről és belülről is- gondolkodás nélkül vájja be arannyal tömött, bűzös, sárga fogait a nagy Úr, a Pénz?
Csak pillanatok múlnak, mindjárt sikerül a mélyből feltörő levegőnek is megszólaltatni a hangszalagokat, de nem kell, mert ott elől időben megérkezett a segítség.
A szerencse egy középkorú, jó megjelenésű férfi alakját öltötte magára. Az úr futni hagyta a csibészt, de a terhétől megszabadította. Az asszony hálás szívvel és mosolygó arccal tekintett a bajában segítőjére, aki visszamosolygott és táskával együtt eltűnt a mellékutcában az emberek szeme elől. Az új tolvaj szökésének megakadályozására egyetlen induló mozdulatnak sem kell elhalnia, mert a figyelők, mintha parancsban kapták volna, érzéstelen arccal folytatták útjukat.
Ülök a kocsiban és várok valakire. Amikor a bokrok mögül feltűnik tavaszi kabátos alakja, kezében teli szatyorral, táskája a nyakába akasztva himbálódzik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése