Évekkel ezelőtt Hévízen jártunk Erzsivel, kikapcsolódni egy röpke hétre. Két alkalommal is meglátogattuk a mozit, mindegy volt, hogy mit játszanak, nem a film kedvéért ültünk be, hanem magáért az élményért. Nem is emlékszem, hogy előtte mikor is jártam filmszínházban, csak a régiekre. A gyerekek olyan gyorsan megszülettek és olyan sokáig voltak felügyelendők, hogy elfelejtettük azt, amire rá sem kaptunk, a moziba járást.
Földényi bácsi és a felesége számomra ismeretlen idők óta működtették a sásdi filmszínházat. Ők hozták el szüleimnek Eggerth Mártát, Jan Kiepurát. Ők mondták, hogy anyu és apu minden filmet láttak,bérletük is volt, de néhány év alatt erről a szórakozásról mi gyerekek "szoktattuk" le őket. Így jártam hát magam is.
Két filmet forgattak hetente, 2-2 alkalommal. A "Civil a pályán" úgy hozott telt házat, hogy jegyet is alig kaptunk. Nekem nem is jutott. Latabár Kálmánt, Ferrari Violettát, Soós Imrét, Szusza Ferencet és a többieket mind felvonultatta Keleti Márton. Hárman léptünk be a nehéz függönyöket félre hajtva a híradó kezdetekor. A félhomályban nem láthatta Földényi mama, hogy a két lány között, kabátok alá takarva én is ott vagyok. Még méltatlankodtam is hangosan, hogy ne ráncigáljanak, de lehet, hogy azt csak én hallottam. Néhány év múlva Vera nővérem - aki annak idején belopott, beszöktetett az előadásra - az összes lánnyal együtt olyan szerelmes volt Oleg Sztizsenovba, mint egy ágyú. A negyvenegyedik szőke, kékszeműje és Marjutka között kibontakozó tragikus szerelem végképp megríkatta a csajokat.
Elmentünk a szomszéd kis faluba is az ottani fiatalokkal együtt filmet nézni. Jókat beszélgettünk és talán meg-meg fogtuk a lányok kezét. Láttam a Hullaégető c. cseh filmet az Ugocsában. A krematórium igazgatója úgy őrült meg és vált pszichopatává, hogy csak órák múlva jutott eszembe a vetítés ideje alatt mellettem ülő lányt megölelni és megcsókolni. El is tűnt az életemből és az Ugocsát is bezárták.
És egyszer csak gyorsan szaporodva jöttek a tévék. A közönség egyre fogyatkozott. A gépész Bakán, vagy Berendi bácsi - egyikük biztosan - meghívott bennünket egy pohár sörre azzal, hogy legyünk szívesek másnap megnézni a filmet. Csak ketten voltunk aznap a pénztárnál. Végül a filmszínházak, mozik és vetítő helységek bezártak. A 25 ezerre apadó városomban hosszú évek óta nincs ez a szolgáltatás. Mert szolgáltatás volt ez, nem is akármilyen! Biztosan volt benne művelődés és séta, beszélgetés és véleménycsere. Volt pihenés és csendes összebújás, barátság és szerelem is.
Engem kisgyermekként a nézőtérre beszöktető nővérem, a mozikat őszintén sajnálva, őszhajú nagymamaként, mosolyogva gondol vissza a szép szemű, szőke fehérgárdista tisztre, amikor emlékeiben őt felélesztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése