Egy valamire való falu határában, Krisztus tiszteletére kis emlék áll. A keresztre feszített Jézus szomorkás tekintete figyeli a határt, őrzi a települést. Vigyáz arra, hogy az emberek békében élhessenek, hogy javaikat se a víz, sem pedig a tűz, ártó szándékkal meg ne érintse. A felállított kereszt magasából figyeli a magból kipattanó, szárba szökkenő búzát, s hogy elég legyen kenyérnek, bőségesen öntözgeti, a nap sugarával melengeti. A falu felé fordul, áldása ott van minden házon és mosolyog, ha telik a kamra, szaporodik a jószág. És van, amikor emberpalántát pottyant egy asszony ölébe és vendégként jelenik meg a tornácon, amikor az áldott gyümölcs először, úgy istenigazából felvisít.
Az én falum határát több emlék is díszíti. A kivezető utakon az elinduló búcsúzó pillantást vethetett a korpuszra, gondolatban kért, vagy adott, vagy csak remélt. Ám a hazatérő vándor minden bizonnyal köszönettel szólt, amikor a feszülettel együtt családja füstölgő, meleg kéményét ismerte fel.
Van, ahol a kereszteket Úr Napján még a körmenet is megtisztelte és ahol nem, ott azért egy csokor virág megillette a sebeitől vérző Megváltót.
A Sikondára vezető út mentén a földre borított, vaskos talapzat újra a lábain áll, rajta fakereszten Krisztus ujjászületett teste hirdeti az Ő nagy szeretetét, Isten dicsőségét. Az oszlopon azt a feliratot olvashatja az arra járó ember, hogy az emléket a Wunderlich család állíttatta 1911 évben és még egy dátumot, 1990-et.
Wunderlich Józsi bácsi ma a legidősebb férfi lakosa Mecsekfalunak. Idén februárban betöltötte a 88. életévét. Közmegbecsülésnek örvend, ahogyan Matild nénit is mindenki szerette, aki korán és nagyon hirtelen hagyta magára a párját. Józsi bácsi gazdálkodott, amíg tudott, mintaszerűen. Jól megtanulta azt az őseitől. A csarnokba hordott tej, az előhasú üszők, a jól megfizetett bikák és a fickándozó csikók mind a két szorgos keze munkáját dicsérik. A földet még inkább szerette. Azt mondja, hogy a szabadban dolgozva sokkal jobban megérzi Isten soha el nem fogyó szeretetét.
Lehet, hogy szülei is így éreztek, amikor 1911-ben a keresztet felállíttatták Sikonda határába, ám a kérdésemre ma csak egyszerűen, úgy általában említi meg az Úr iránt érzett hálát.
-Túlélte ez a kereszt a két világháborút - kezdte mesélni - , csak azután kezdték bántani.
Már vagy négyszer tették tönkre. Ledöntötték, letörték, de azért mindig volt valaki, aki segített helyreállítani.
A Laska Jóska kőműveskedett, ha kellett, most legutóbb a Vidolovics Bélának köszönhetem azt, hogy Krisztus teste új formában, de megint ott van a fakereszten.
Igyekeztem megtudni, hogy miért éppen az idén nyáron került sor a megújításra, de helyette másról beszélt.
-Állt a tetőn a kereszt mellett egy sudár, gyönyörű vadkörte fa. Bocsássa meg nekem a Jóisten, de az szebb volt a keresztnél! Szálegyenesen tört az ég felé, sugárzott és ragyogott, ha kell, ő adott fényt a napnak és a holdnak. Aztán egyszer kirobbantották és elvitték. Ma is látom magam előtt, ahogyan enyhet ad árnyékával a keresztre feszítettnek, ahogyan Ő ezt egy fuvallattal viszonozza, ami alig érezhetően rázza meg a körte apró leveleit.
Él a faluban egy idős ember, aki örömet szeretne adni embertársainak, aki azért tudja, hogy ajándékával jól feltölti saját szíve kamráit is. Egy ember, aki rendületlenül hisz az emberi jóságban, aki pontosan beszedi a felírt, koleszterinszintet csökkentő pirulákat. Egy ember, aki köszönti Istent, de azért kezet nekünk nyújt. Ne feledjük hát jól megszorítani!
Józsi bácsi nekem nem mondta, azért természetesen a 100-éves évforduló lehet a kereszt újra felállításának az oka. Vagy talán a szülők és nagyszülők hálaadásának megismétlése? Vagy ez a komoly beruházás nem több, mint egy csokor virág, amit képzeletében feleségének, Matild néninek ad át?
Egyedül találtam otthonában. Régtől ismerjük egymást, szívesen kínált hellyel. A kérdéseimre azért néha kérdőn nézett rám. A beszélgetés így is történhetett, ahogy megírtam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése