A nyár

Én a nyugdíjas éveimben írok magamról, az engem körbeölelő világról, verset faragok az unokáimnak. A blogom olvasható a neten, de nem ez a fontos. Sokadik gyermekként születtem, a korán elveszített szüleimtől annyi mindent kérdeznék, tele vagyok kérdőjelekkel. Nem szeretném, hogy a gyerekeim, unokáim így járjanak, hát megtréfálom őket és bemutatkozok.Sok év múlva, ha kíváncsiak rám, hát megismerhessenek. Egyszóval leteszem eléjük a szívemet és a lelkemet, az olyant, az amilyent.

És ez az a pont, amiben mi megegyezőek vagyunk. Más kérdés az, hogy te művészi szinten teszed ezt jóval nagyobb közösség előtt. Bemutatod a természetet, benne az embert, a kettő elválaszthatatlan kapcsolatát. Közben pedig észrevétlenül bemutatkozol te magad is. Festményeidet hosszasan nézegetem. Ez legtöbbször az öröm érzését adja nekem. Csak néha szomorít el, ha az alkotásod számomra bánatot közvetít, de ez legyen az én bajom. Színeid el-el kápráztatnak a maguk szabadságával, ember-alakjaid az őszinteségükkel, virágaid a maguk pompájával.

 

                                                                                         Évtizedeket hagytál ki, sok hát a feladatod! Szeretném, ha még nagyon sokáig alkotnál magad megelégedésére, mindannyiunk tetszésére! Munkálkodjon benned egy akkora hiány-érzet, amely az ecseteidet folyamatosan a szemeid előtt tartják, munkára  ösztönözve téged. Maradjon a kezed mindig biztos, jusson festék a palettádra!  

Kortárs művészként nagyon sokan ismerhetnek. Engedd meg, hogy én a blogomat olvasóknak a leírt soraimmal bemutassalak, díszítve azokat  „A nyár" című festményeddel.