Nemzetközi Anyanyelvi Nap

 

    petíció - kérelem,  instrukció - útba igazítás,  respektál - tiszteltben tart

 

   kreatív - ötletes,  destrukció - pusztulás,  inspirál - sarkall,  innovatív - újszerű 

Idegen szavak, amelyeknek kerestem a magyar megfelelőjét. A lekapcsolni elfelejtett televízió igen rövid idő alatt kürtölte őket világgá. Minden esetben azt a szót választottam ki, amelyik leginkább illeszkedett a műsor adott mondanivalójához. Egy pillanatig sem összpontosítottam a beszélgetés tartalmára, mégis papírt fogtam és ceruzát, hogy megörökítsem azt a fenti hetest.

Nem egy tudós társasághoz, nem egy konferenciához köthető, de mindenkit érintő és mindenkihez szóló kérdéseket és feleleteket hallattak velünk, szürke emberkékkel. Nem értem a miértjét! Miért kell a képernyőn effélén  „csillogtatni" az embereknek a tudásukat. Hallgathatom a rádiót, olvashatom a sajtót, azonos gondatlanságot tapasztalhatok a magyar nyelv értékeinek védelmezése kapcsán.                                                                                                                                                                 Szóvá tettem blogomban egyszer, kétszer, megteszem most harmadszor is. Igen, ismételten a magyar nyelv  szépségéról és annak megőrzéséről van szó! Nincsenek már Kosztolányi Dezsők, Lőrincze Lajosok, Grétsy Lászlók. Ha mégis közöttünk élnek még, minden bizonnyal csak a zsinórpadláson kapnak helyet, amelynek magasságából már alig hallhatóan érkezik színpadra a mondat.Kosztolányi Dezső: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható...Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán."  

A rádió hullámhosszán Lőrincze Lajos vigyázott nyelvünk tisztaságára. Leültetett bennünket a készülék mellé és akarva-akaratlanul oktatott bennünket. Édes anyanyelvünk nyelvművelő műsorát már csak az ízesen szép beszéde miatt is nagyon sokan hallgatták.

Ugyanezt tette Grétsy László is az Álljunk meg egy szóra! c. televíziós sorozatában. A „Tanár Úr" derűsen és megértően vette tudomásul nyelvünk változásait, de ugyanakkor mértéktartásra figyelmeztetett bennünket. A Magyar Televízió első telefonos műsora is nevéhez fűződik, „Tessék kérdezni-a nyelvész válaszol" címmel.

 

A Magyar Nyelvőr 1872-óta fáradozik nyelvünk értékeinek megőrzéséért, de tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk meg őszintén, hogy nagyon-nagyon kevesen olvassák. Éppenséggel a folyóirat szerkesztői se mennek a szomszédba az idegen -színmagyar szavakkal helyettesíthető- nyelvű kifejezések fitogtatásáért.

 

Tudomásul kell vennünk azt, hogy a határaink megnyitásával az idegen nyelvek szabadon áramlanak be hozzánk és ez természetesen formálja a mondatainkat. Ezzel egyidőben a sajátunkat visszük külföldre, ám az -nagyságbeli eltérések miatt- nem zavarja a kivándorlásunk helye szókincsének alakulását. A legnagyobb baj ebben a folyamatban az, hogy külföldön a szánkat egyre inkább a helyi nyelv szavai hagyják el. Még szomorúbb az, hogy a gyermekek és unokák egyre ritkábban mondják ki az "édesanyám, nagyikám" szavakat, végül öleléskor már nem is magyarul fognak beszélni.

 

Leülök a számítógép elé és lapozgatok a facebook oldalain. Elszomorító valóság az, amit ott művelünk az Édes Anyanyelvünkkel! Néha már nevetségessé váló gépi fordítások, helyesírási hibák, rosszul szerkesztett mondatok, hiányzó alanyok vagy tárgyak, elfelejtett vesszők. Nem tanították meg velünk az iskolákban, vagy ennyire igénytelenek lennénk? Senki nem sürget senkit, mégis jól megfontolhatnánk azt, hogy mit és hogyan kürtölünk világgá. Élen járhatna ebben a sajtó, rádió, televízió valamennyi munkatársa, de a parlament padsoraiban ülők is. Bár közülük néhányukra ez nem vonatkoztatható, mivel szabad szólásra a szájuk nem nyílik.   

 

Fiataljaink külföldön keresik a boldogulásukat, elöregszik az országunk, én meg az ábécénkkel bajlódok? Igen, mert a betűinkből alkotott szavaink gyors ütemben rongyolódnak, halódnak. Mindenkinek tenni kellene valamit, a költségvetésünket fabrikálóktól a kisgyermeket nevelőkig.  

Február 21.-én, holnap az anyanyelv nemzetközi napjáról emlékezhetünk. Földünkön hatezerre tehető a beszélt nyelvek száma. Ezeknek a fele haldoklik. Romániában és Moldovában -elszigetelt körülmények között- még ma is 25000-en beszélik a csángómagyart. A halódók közé tartozik és életben maradásáért senki nem tesz semmit. Sem a politika, sem a pénz. Igaz lehet ez -még ha lassúbbnak is tűnik a folyamat- a Trianon kiszorította magyarságra is.

 

A képről jól leolvasható az, hogy a Tanító Néni szép magyar szavak kíséretében, nagy szeretettel nyújtja át a kis nebulónak a szorgalmas tanulásáért megérdemelt bizonyítványát. Biztos vagyok abban is, hogy nem sértette a gyerekek szabadságát, nem erőltette szavak kötelező használatát, vagy éppen tiltását. 

Engem is az élő, szép magyar beszédre tanítottak, az vesz körül ma is. Miért hát a sok csúnya szó? Nem  kesergek tovább, soraimat két olyan mondattal zárom, amit szüleim írtak egymásnak eljegyzésük idején, 1938-ban.

„Milyen más lenne, ha magam mellett látnám azokat, akik körül éltem és akik szeretnek és akiket szeretek." 

„Személyed volt annyira vonzó, hogy bátran megkérhettem a kezedet, mert láttam, a józan eszemmel láttam, hogy benned odaadó, hű élettársra találtam."

Kell ennél szebben kifejezni a gondolatainkat?