2025. január 30., csütörtök

Hit- és bizalomvesztés

Komló város lakóiként igazán elégedettek lehetünk azzal, ahogyan az önkormányzataink féltve óvják az életterünk tarka szépségét.
„Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ezt a csodálatos helyet az otthonunknak nevezhetjük. Remélem, hamarosan Önt is vendégül láthatjuk és megtapasztalja a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében fekvő város lakóinak rendkívüli vendégszeretetét!" Polgármesterünk írje ezeket a sorokat az önkormányzat honlapján.

Ötven éve már annak, hogy közelről megismerhettem Mecsekfalut. Csoda-szépnek láttam én is. Rendezett házak és udvarok, jószágokkal teli gazdasági épületek, veteményes kertek. A pincék sora, a szántók és a gyümölcsfákkal díszített szőlők elmaradhatatlan részét képezték annak az egységnek, amelyet a patakot elkísérő égig érő -a patak szabályozását sajnos túl nem élő- nyárfák sora, mint egy zöld korona karolt át és fogott össze.
Nem csak ez a kép, de az itt élő emberek is megfogtak. Ez a közösség nagy szorgalommal művelt meg minden darabka kis földet, munkájukkal példát mutatva a következő nemzedéknek.
Talán nem is a véletlen műve az, hogy röpke évtized után itt építettünk házat és neveltük fel gyermekeinket.

A világunk nagyot változott. Elment egy szorgos generáció és életformájukban mi már nem igazán követtük őket. Változott és cserélődött is a lakosság összetétele, de ettől még az értékeinket megőrizni és vigyázni a falunkra mi is törekedtünk. Akaratunk azonban csorbát szenvedett.

A zöld legelőn egyszerre csak magasba nyúló, emeletes házakat építettek Körtvélyes domboldalán. A Liász-programra hivatkozva történhetett ez meg, amiből -már akkor is tudottan- nem lett semmi. Senki nem kérdezte meg, mit szól ehhez Mecsekfalu. Ne járjunk így, legyünk önállóak. A népszavazást kezdeményező aláírások között azonban gyanúsan sok érvénytelent találtak.
Nem sikerült elnyerni a függetlenségünket és a csorbák száma csak növekedett. Az önkormányzat által is támogatott börtön csak azért nem épült meg mellettünk, mert a központi döntés más megoldást talált ki. A szervezett tüntetésünknek ehhez semmi köze nem volt.                                                                  Ezek után a polgármesterünk által csodálatos helyeknek minősített területekre, a lakóépületek szomszédságába ipari-üzemi vállalkozásokat telepítettek. Egyike még a Sikonda felé vezető földes út mentén - Wunderlich József családja által, több mint száz évvel ezelőtt elhelyezett- lévő Krisztus feszületet is bekerítette. Nem volt a térképen jelölve az út, mondták és ezen az indokon keserű nevetés mellett sírva is fakadhat az ember.
 
Az előző év végén újabb csorba született. A beruházás leginkább Mecsekfalut érinti, ám a helyzet változatlan. Senkit meg nem kérdezve, december elején emberek és erőgépek jelentek meg a falu elején és munkához láttak. Fácskák kivágásával a telkem melletti utat kiszélesítették és óriási mély árkok kimarkolása után csővezetékeket fektettek föld alá. Feljebb még az utat is járhatatlanná tették huzamosabb ideig és folytatták a munkát a temető feletti szántó irányába. Január közepére a mély sebek eltűntek, de be nem gyógyultak. A föld mozog, a talaj egyenlőtlen, a zúzalék és a homok maradékok nem csak esztétikai problémák. A sárrázó gödre tovább mélyült és az út burkolata apróbbra töredezett. Hogy sáros is maradt, hát az eső lassan lemossa, van már abból az út alján elég. És már mossa is, mert az esővíz zavartalanul folyik a főútra, hordalékával együtt. 

Az egyik termőföld felületére napelemparkot telepítenek. Vannak országok, ahol egy ilyen elképzelés megvalósítása tilos, függetlenül attól, hogy kerül-e vetőmag a földbe, vagy se. Valamilyen mértékben Komló területére is igaz a város rendezési terve szerint. 
A 2018.évi CXXXIX. számú törvény  84.§. előírását Komló Város rendezési terve is tartalmazza. Tehát a kertes mezőgazdasági övezetbe napelempark nem építhető!
Akkor hát mégsem mondhatjuk magunkat szerencsésnek? Szabad a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölét elcsúfítani? Nem kell már a szabályokat se betartani? Ez most már a sokadik, szokjunk hozzá? Van még szántó, műveletlen, folytatódik? Hogyan tudják igazolni a tájba való beillesztést? Egyáltalán, kaptak rá engedélyt? Mit szól ezen-a polgármesterünk szép szavait semmibe vevő- beruházásokhoz a város önkormányzata? Tudja ez a csapat, hogy feladata -a szó legnemesebb értelmében- az emberek szolgálata? 
 
Ennyi kérdés, címzett nélküli! Nem igazán tudom, kinek, vagy kiknek tegyem fel. Elveszett volna belőlem a hit és a bizalom? Igen, fogyatkozik rendesen, ilyen világban élek.    
 

2025. január 28., kedd

Szivárvány

Nem az ünnepekhez, inkább a név-születésnapomhoz köthető ajándékokról szeretnék beszélni. Van a szobámban egy asztal, amelynek tetején rendezetlen összevisszaságban tárgyak hevernek. Rajzok, festmények, kiszínezett kavicsok, üdvözlő levelecskék, megformázott kerámiák, versikék. Keménypapírból kivágott tarka szívecskék sokasága. Tengeri kagyló, mellette sárgarépa orrú pocakos hóemberke. Mindezekre egy nagy, árgus szemekkel figyelő bagolyka felügyel. Sok volt már, ezért közülük a kép alakúak, a tükröt körbe ölelve, szegen lógva díszítik az előszobát.

Az ajándékok között több is van olyan, amelyik egy szürke hétköznapon kopogtatott be hozzám és tette a hétfőt, vagy a csütörtököt vasárnappá. Unokáim a költők, festők, rajzművészek és fazekasok. Ezek a gyerekek így nőnek fel, számukra a legtermészetesebb dolog az, hogy valamikor, valamiért a Papát meglepjék. Egy-egy ilyen alkalommal, mintha hájjal kenegetnének. Az öröm betölti lelkem egészét, büszke vagyok rájuk!

- Anya, ne tedd el ezeket, a Papának akarom adni- szólt Máté és vette át a feléje nyújtott rajzokat. Legkisebb unokám, aki nemsokára négy éves, látva azt, hogy Janka nővére ajándékot készít nekem, asztalhoz ült és rajzolt. December elején hozta és két puszi kíséretében átadta az addig féltve őrzött papírlapokat. A büszkeség, az öröm és az elégedettség rajzolta meg arcának vonásait. Ha valaki szemügyre vesz engem, hasonlókat láthatott volna rajtam is.

- Papa! Ez egy szivárvány.- bökött mutató ujjával az egyikre. Megdicsértem, megköszöntem és buksiját megsimogattam. 
 
Amikor az egyre csak szaporodó gyermekrajzok közé helyeztem a  legfrissebbeket, eszembe jutott egy másik ajándék, hogy még láthatom őket, tanúja lehetek mosolyuknak, pityergésüknek, éretté válásuk folyamatának. Egy szivárvány ez az egész, úgy, ahogy van. Még akkor is az, ha nem esőcseppek fürdőznek a napsugarakban.