Minden embernek van sok-sok kötelező tennivalója az élete során. Azt azonban egyikünk se mondhatja el, hogy csak felhőtlen örömet adók ezek. Bizony jócskán akadnak közöttük olyanok, amelyek borongós hangulatunk okozói. Éppen ezért a külső forrásokon kívül bensőnkben is folyamatosan keresnünk kell a színes, jókedvre derítőket. Csak így van esélyünk a kiegyensúlyozott napokra, évekre.
Éljünk nyitottan más emberek és számunkra fontos ügyek iránt. Ez egy életforma, az önkéntesség.
Az
egyik szakmámhoz kötődő emlékek villannak fel bennem, az önkéntes
tűzoltóságokról. Harminc év alatt volt alkalmam megismerni a pécsi - és
komlói járás önkéntes tűzoltó egyesületeinek életét, a sok felnőttet és
fiatalt, a szertáraikban bevetésre váró, többségükben elavult
eszközöket. Minden kölcsönös erőfeszítés ellenére egy hanyatló
szakasznak lehettem tanúja. Ezért is nagy örömmel hallgatom azokat a
híreket, amelyek az önkéntes mozgalom erősödését hordozzák magukban.
Az
otthont adó falucskám már nagyon régen elveszítette önállóságát.
Megette Őt a nagyváros. Talán a függetlenségének hiánya eredményezte -a
fiatalságot korábban jól összetartó- önkéntes tűzoltóságának
elvesztését. Hozzájárulhatott ehhez az is, hogy a néhány kilométerre
szolgáló hivatásosok megnyugtatóan látták el feladatukat. Hasonló utat
járt be a szomszéd falu is, csakhogy ők vissza szerezték az
önállóságukat.
Nemrég
értesültem arról, hogy Mánfán megalakult a MÖTE Mánfa Önkéntes Tűzoltó
Egyesület. Vajon mi lehetett ennek a kiváltó oka? A hivatásosak
távolsága nem jöhet számításba, az itt is csak néhány kilométer. Valaki elmondhatta
nekik, hogy az egyesületi élet lehetőséget biztosít a tűzoltás- és
kárelhárításon kívül nagyon sok hasznos és örömet adó tennivaló
kiválasztására és elvégzésére is. Ez év májusában már szakmai
továbbképzésen vehettek részt azok az önkéntes tűzoltók akik korábban
alaptanfolyamon szerezték meg a jogosítványt technikai eszközeik „éles" használatára. Ezek közül ma egy gépjárműfecskendő várat magára, hogy a szertárkapu elé gurulhasson.
Leginkább
a facebookon követem őket. Bejegyzéseikkel engem -öreg hivatásos
tűzoltót- elkápráztatnak. Hosszúhetényi bajtársakkal együtt szakmai
napon vesznek részt Budapesten. Jótékonysági bált rendeznek másokkal
karöltve, beteg kisfiú gyógyulását segítve. Tavasszal az ifjúság képzése
töltötte ki szabadidejüket. A nyáron -lakósságot is bevonva- elsősegély
alaptanfolyamon sajátították el a „bajbajutottak"
gyógyításának módjait. Születésnapi program a Mecseki Kisvasúton.
Akadály-pálya építése, tűzoltó-totó kitöltése a Felső szilvási általános
iskolásoknál. Részvétel jótékonysági futóversenyen.
A
világ legtermészetesebb dolgaként az árvízvédelemből is kivették
részüket. Szeptemberben Dunaszekcsőn segítették sokad-magukkal a gátak
megerősítését. Ezt példaértékű együttműködésnek minősítette és „Díszoklevéllel" ismerte el megyénk katasztrófavédelmi igazgatósága. Az egyesület történetében ezt így rögzítik: „
A mai világban nagyon fontos, hogy összefogjunk a jó ügy érdekében és a
bajban segítsünk egymáson, úgy gondolom ez ma maradéktalanul megtörtént
és mindenki, aki részt vett a védekezésben sikerrel vette ezt az
akadályt."
Befejezésül
azt kívánom az egyesület tagjainak, hogy munkájuk legyen mindig ilyen
tartalmas, mutathassák a jó példát másoknak, erre nevelhessék a
környezetükben élőket. Legyenek büszkék arra, amit ilyen
elhivatottságból tesznek. Elárulom -ha ennek nincs is jelentősége-, hogy
én is büszke vagyok magukra. Ha tehetném, elismerésben részesíteném e
nagyszerű csapatot, de megteszik ezt helyettem Mánfa lakói, a legkisebbektől...
